Arsenalos rémálom Milánóban – riport

Szerző: Czövek OszkárLétrehozva: 2012. február 17. 19:02
Wengerrel kevés dologban értek egyet, de egyben bizonyosan: az Arsenal egy másodpercig sem volt méltó ellenfele a Milannak szerda este, aminek egyenes következménye lesz a BL-nyolcaddöntős kiesés. A lelátóról még kiábrándítóbb volt az, ami a tv-s ismétlés során is elszomorított az Ágyúsok lézengését figyelve. Helyszíni riport a londoniak (újabb) kudarcáról.

 

 

A torkom már a sorsolás pillanatában összeszorult, de szerencsére gyorsan beugrott egy kellemes emlék: 2008-ban a San Siróban szurkoltam ki az Arsenal továbbjutását. Cesc Fabregas és Emmanuel Adebayor góljánál olyan csönd támadt a hazai szurkolók között, hogy egy ötcentes érme földet érését is hallani lehetett volna – amennyiben persze a vendégtábor nem őrjöngött volna egy emberként, ököllel mutogatva a hazai ultrák felé.

A négy évvel ezelőtti párharchoz hasonlóan mintegy ötezer Ágyús kísérte el a csapatot Milánóba, és a Dóm téren vert tábort. A részeg angolok kurjongatása, a repdeső sörösdobozok ugyanúgy hozzátartoztak a városképhez, mint a félméterenként ácsorgó fekete feketeárusok, akik talán csak milanos fülmelegítőt nem ajánlgattak – ha azt is, akkor ezúton elnézést kérek.

Egy karkötőre én is beneveztem, sűrű waka wakázások közepette került fel a csuklómra. A norvég szenegáli srác egy szuszra hússzor elismételte, ez aztán szerencsét fog hozni. Nem hozott.



A közeli kávézóban szintén kellemes fogadtatás ért, és a mezemet, valamint a kitűzőmet megbámuló pincér nem átallott Forza Arsenallal köszönteni. Rövid beszélgetésünk alatt bizonyosságot nyert, ami addig is elég egyértelműnek tűnt: az Interért él-hal, és talán még néhány szabadnapjáról is lemondana, ha az Ágyúsok elkennék a Milan száját. És hogy kit szeretne Ranieri utódjául: hát persze, hogy Mourinhót! A portugál mestert istenként tisztelik Interéknél a 2010-es trófeaeső óta, rendesen visszasírják azt az idényt.

A San Siróhoz közeledve egyre kevésbé volt barátságos a fogadtatás, nem csoda, hogy a táborokat hermetikusan, plexivel és hálóval elzárták egymástól. Minket, vendégszurkolókat a kapu mögötti, legfelső karéjba száműztek – kiváló rálátásunk volt arra, ahogy a Milan az első két gólt berámolta Wojciech Szczesny kapujába.

A lengyel kifejezetten ludas volt az első dugóért. Nem, Boateng lövésénél verve volt, de hogy előtte miért ellenfélhez rúgta a labdát, talán ő maga sem tudja. Azon az estén azonban egyetlen jó teljesítmény sem volt az Ágyúsoknál, még az oly megbízható Thomas Vermaelen is gyakorta megingott.

Ha mégis osztályzatokat kéne osztogatni, Kieran Gibbs kapná tőlem a legrosszabbat. Már önmagában a helyezkedése sírásra görbítette a számat, Rosickyvel képtelen volt lefedni a bal oldalt. Mentségére csupán az szólhat, hogy hosszú sérülésből tért vissza, de a bizonyítványt ilyesmivel nem sportszerű magyarázni.

Boateng, Zlatan és Robinho fickándozott, utóbbi ráadásul fejjel is gólt szerzett, aminél kevés megalázóbb momentumot lehetne kiemelni. A támadás a lassítások szerint lesről indult, és noha az egyébként jól bíráskodó Kassai Viktornak sípolnia kellett volna, nem szedem le róla a keresztvizet: valóban csak centiken múlt, és ilyenkor ugyebár a támadó csapatot illik segíteni, már csak a semleges szurkolók miatt is.

A kontrákban hagyományosan erős Arsenalt akkor verte meg ellentámadásban a Milan, amikor csak megiramodott, a középpályás szűrés kifejezést csak a Rossonerik ismerték. Az sem zavarta őket, hogy a csapatkapitány, Clarence Seedorf már tizenkét perc után lement sérülés miatt, a helyére beállt Urby Emanuelson a Gazzetta Dello Sport szerint is élete meccsét játszotta.



Az angol szurkolók egyetlen örömét az jelenthette, hogy látták játszani Thierry Henryt – jómagam életemben először. Minden egyes labdaérintésén érződött, hogy világsztár, ilyen finoman, elegánsan futballozni csak a legnagyobbak tudnak. Az egészben az a legnagyobb tragédia, hogy néhány éve még nem ő volt az egyetlen ilyen kaliberű labdarúgó a keretben. Immár ő sem, hiszen lejárt a kölcsönszerződése, és a találkozó után vissza kellett térnie a New York Red Bullshoz.

Arsene Wenger a lefújás utáni sajtótájékoztatón – végre – meglehetősen kemény kritikát fogalmazott meg, többek között azt, hogy az Arsenal egy percig sem volt a meccsben. Némi hiányérzetem csupán amiatt támadt, hogy a saját felelősségét nem firtatta, mert hogy a bal oldalt miért Gibbsnek és Rosickynak kellett volna bejátszania, a mind inkább bizonyító Oxlade-Chamberlain miért csak a padon kezdett, vagy hogy miért tojta össze magát mindenki már az első percekben, abban azért neki is van szerepe.

Az estét megkoronázta, hogy a székemről suttyomban elemelték a meccssálamat. Csupán az vigasztalt, hogy a falra úgysem tettem volna ki, még véletlenül se vessen rossz fényt a négy évvel ezelőttire. Akkortájt valahogy még az Arsenal is szerethetőbb volt, pedig a címek akkor is elkerülték. Pápá, BL – szervusz, Európa-liga?

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Francia KO a BL-ben - hangulatjelentés
EXKLUZÍV. Az Inter és az Arsenal a Bajnokok Ligájában próbálja feledtetni bajnoki kínlódását, és ennek a francia csapatok látták kárát a legutóbbi, hétközi fordulóban. A Lille sztárjai becsődöltek, az Olympique Marseille túl...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Chelsea-Arsenal-mix a helyszínről
HELYSZÍNI RIPORT! Mozgalmasan telt a vasárnapom, néhány órán belül a Chelsea és az Arsenal utolsó hazai mérkőzését is megjártam. A két meccs hűen tükrözte a csapatok szezonját, és plasztikusan kiütközött, miért kerülték el a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
FA-kupa-döntő, igazi szurkolók nélkül
HELYSZÍNI RIPORT! A futball elüzletiesedése a BL-döntő mellett az FA-kupa-finálén mérhető le igazán. Szombat délután noha ünnepi díszbe öltözött a Wembley, a külsőségek már nem azt a külsőt takarják, mint néhány évvel ezelőtt....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
PL-mesterhármas, MU-Arsenallal – riport
Az én karácsonyom már december közepén beköszöntött, angol bajnoki dömping formájában. Három nap leforgása alatt ugyanennyi Premier League-találkozót a helyszínen tekintettem meg, tanulsággal mindegyik bőségesen szolgált....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Helyszíni riport a Partizan-Arsenalról
A szerbek őrültek, pláne ha labdarúgásról van szó – a Partizan-Arsenal keddi BL-meccsen ennek kizárólag pozitív fennhangja volt. Akik ennyire szeretik a futballt, azok megérdemelnék, hogy minden évben legyen csapatuk az első...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Isten 4, Arsenal 1
A fentebb olvasható címre a katalán Sport munkatársa ragadtatta magát a Barcelona-Arsenal BL-negyeddöntő és Leo Messi pókerét követően. Hogy mennyire túlzott, azt mindenki döntse el maga, de hogy az a meccs nem egy volt a sok...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sör Berlinben, fish&chips Londonban
Mozgalmasra sikeredett a hétvégém, hiszen egy nap leforgása alatt a Bayern bajnokavatását és az Arsenal idénybúcsúztatóját is a helyszínen néztem meg. Berlinben a Hertha és Dárdai Pál okozott csalódást, az Arsenaltól (és a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Arsenal, MU, hó, Guinness, szipka
Arsenal vs. Manchester United 1-3, vagy ahogy a Bajnokok Ligája elődöntője után beolvasó Evra fogalmazna: Fiúk vs. Férfiak 1-3. Ezúttal, mint akkor is, mélységesen igaza lenne, de egy londoni kiruccanás nem csak meccsből áll. Na...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A pokol bugyrába érkezett az Arsenal
Az Arsenal játékosai kedden a Fenerbahce legjobbjaival néznek farkasszemet Isztambulban, a Sükrü Saracoglu Stadionban, a Bajnokok Ligája G csoportjában. Nem elég, hogy a londoniaknak rengeteg sérült pótlásával kell megbirkózniuk...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2012. február 18. 11:35 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  0

„EZ AZÉRT ERŐS TŐLETEK SH!!!!!!!!!!!!!!!!!

INTER 1-2 CSKA M

BASEL 2-1 MU



EZEKEN A MECCSEKEN KI ÉS HOL VOLT MÉLTÓ?????????????

PL OKAKÉN AZ INTER ÉS A MU HOL VOLT EZEN A KÉT MECCSEN???????????






[Hivatkozás: Csaba Trencsák 2012. február 17. 21:07]
Hát a City-Napoli meccsen?XD
gf Cruel 2012. február 18. 08:52 (5)
Ígéret
  265

„EZ AZÉRT ERŐS TŐLETEK SH!!!!!!!!!!!!!!!!!

INTER 1-2 CSKA M

BASEL 2-1 MU



EZEKEN A MECCSEKEN KI ÉS HOL VOLT MÉLTÓ?????????????

PL OKAKÉN AZ INTER ÉS A MU HOL VOLT EZEN A KÉT MECCSEN???????????






[Hivatkozás: Csaba Trencsák 2012. február 17. 21:07]
Ez hogy jön ide?
MAgas Zoltán 2012. február 18. 07:45 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  93
!külső hivatkozás, lehetséges spam! Lájkoljátok Magyarország legnagyobb PL-es oldalát a Facebookon.
Csaba Trencsák 2012. február 17. 21:07 (3)
Újonc
  3
EZ AZÉRT ERŐS TŐLETEK SH!!!!!!!!!!!!!!!!!
INTER 1-2 CSKA M
BASEL 2-1 MU

EZEKEN A MECCSEKEN KI ÉS HOL VOLT MÉLTÓ?????????????
PL OKAKÉN AZ INTER ÉS A MU HOL VOLT EZEN A KÉT MECCSEN???????????
Hajrá Manchester City!!!
Fuck Yeah 2012. február 17. 19:45 (2)
Ígéret
  221
Hajrá Real Madrid!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 17. 18:32 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53207
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
11:55  Suárez: Barca és Real Madrid kilőve10:10  Speciális kötést kap Juhász Roland23:30  Először bajnok a Montpellier23:00  Napoli-cím, szomorú búcsú Del Pierótól21:10  Szinte ezüstérmes a Videoton20:49  Top nyolc emlék a Bundesligából19:55  Torino, Pescara: irány a Serie A!18:47  A Juventus a kupát is behúzza - blog16:45  Marad-e Di Matteo és Drogba? Majd eldől!16:05  Falcao: minden idők egyik legszebb gólja15:25  Solskjaer nemet mondott a PL-re14:53  Schweinsteiger sokkot kapott14:18  Megaigazolásra készül a BL-győztes13:31  Neuer szerint kudarcot vallott a Bayern12:55  A Fradi-elnök kiakadt: mégis van lejjebbVa  A BL-döntő egyik vesztese ott sem volt!Va  Orosz higanymozgás a BL-döntőben - videóVa  BL-döntő - Az edzők reakciójaVa  Villas-Boassal tárgyal a LiverpoolSzo  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!Szo  Tagadják, hogy Jordi Alba már a BarcáéSzo  Nem akárhonnan ollózta be - videóSzo  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetikSzo  Top nyolc emlék a La Liga-szezonbólSzo  Premier League: a West Ham jutott visszaSzo  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!Szo  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggelSzo  Kínában folytathatja SeedorfSzo  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!Szo  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!Szo  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságotSzo  A labdarúgó NB I küszöbén az EgerSzo  Balotelli marad a Manchester CitybenSzo  A Bayern lesz a BL-győztes - blog  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának  Hollandiába tart a Chelsea csatára  Bizalmat kapott a Bologna vezetőedzője  Barcelonában és Madridban tárgyal a Juve  A Győr tette izgalmassá a magyar focit  A Liverpool már tárgyal Martínezzel  Mancini: Erősítünk, a cél a BLCsü  Továbbállt a korábbi spanyol kapitányCsü  Drogba BL-győzelemmel feledné MoszkvátCsü  Harmadosztályból Bundesliga-kispadraCsü  Harmadszorra már távozik a Lazio edzőjeCsü  „Kifulladásig” ünneplik a bajnokotCsü  Utolsóként befutott a görög névsor is!Csü  Top tíz emlék a Premier League-bőlCsü  Sepp Blatter bocsánatot kértCsü  Hodgson porrá égette magát – videóCsü  Király-kupa-döntő Alves nélkülCsü  Carrick lemondta a válogatottságotCsü  Ki lesz a Liverpool új menedzsere?
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS