FA-kupa-döntő, igazi szurkolók nélkül

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 17. 17:21
HELYSZÍNI RIPORT! A futball elüzletiesedése a BL-döntő mellett az FA-kupa-finálén mérhető le igazán. Szombat délután noha ünnepi díszbe öltözött a Wembley, a külsőségek már nem azt a külsőt takarják, mint néhány évvel ezelőtt. És valóban: a hal a fejétől, ez esetben az FA-től bűzlik. A Manchester City győzelme csak hab volt a tortán.


 

Már csak percek vannak a kezdésig, és szurkolók ezreinek nincs belépőjük a Manchester City-Stoke FA-kupa-döntőre. A két csapat 25-25 ezer belépőt kapott a fináléra, ami annak tükrében, hogy a Citynek 36, a Stoke-nak pedig 21 ezer bérletese és ennél jóval számottevőbb szurkolói bázisa van, kifejezetten csekély számnak tekinthető.

De kérdem én: ha már a Wembleynek 90 ezres a kapacitása, akkor a többi belépővel mi történt? Nem kell Nobel-díjas matematikusnak lenni, hogy kiszámoljuk, 40 ezer jegy tűnt el kézen-közön. A hivatalos indoklás szerint – merthogy az angol szövetség (FA) nem szégyelli nagy dobra verni – a szponzorokhoz vándorolt, plusz a Premier League-es csapatok kaptak néhányat.

A valóságban ráadásul az történt, hogy ezek jelentős része a feketepiacon kötött ki, 1000 fontos kezdőáron. Néhány üzérrel le is álltam alkudozni, de a kezdő sípszókor sem vitték az árat 450 fontnál lejjebb. És akkor a rizikófaktorról még nem is esett szó, hogy a belépő nem több-e ócska hamisítványnál. A stadionhoz menet, a metrón néhány belépőt közelebbről is szemrevételeztem, hogy lehetőleg ne zsákbamacskát vegyek. Nos, amilyen jegyeket a Wembleynél láttam, azok közül nem egy az „erősen kérdéses eredetű” kategóriába tartozott. Egy Stoke-drukker belefutott a késbe.

„500 fontot pengettem ki érte, a kapunál viszont pirosan jelzett a fény. Úgy kellett menekülnöm, hogy a rendőrök ne kapjanak el. Egy darabig kenyéren és vízen fogok élni” – panaszolta az Etherington-mezes középkorú férfi, aki évek óta minden egyes meccsen ott van a Britanniában, de az FA végtelenül gáláns jegyelosztása miatt kint rekedt a döntőn – amely a Stoke majd’ 150 éves fennállásának legfontosabb találkozója volt.

Czövek Oszkár
Jegy nélkül is elutaztak - hiába Fotó: Czövek Oszkár

Mivel más drukkerek is megerősítették, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel hamis jegyek árasztották el a piacot, letettem arról, hogy bejussak – pláne, hogy az előbb említett 450 font volt a „legkedvezőbb” ajánlat, amivel találkoztam. Egy Man. City drukker ezt bevállalta, át is ment a kapun – aztán meg kidobták a biztonságiak.

„City-sálban voltam, és a feketepiacon vett belépőm az ellenfél szektorába szólt. Szó nélkül kivágtak, hiába magyaráztam, hogy a meccs előtt a legnagyobb barátságban iszogattam a stoke-osokkal. Agyrém, ami itt zajlik”. Egyetértően bólogattam, és tekintetem csupán akkor kalandozott el, amikor egy 10 éves, City-mezes gyereket pillantottam meg. Az arcát borító égszínkék festék a sírástól elkenődött. A kezét szorongató apát kérdeztem a miértről.

„Mindkettőnknek bérletünk van a City of Manchesterbe, nekem még a Maine Roadra (az előző stadionba) is volt. Beálltam a sorba az értékesítés kezdetekor, hogy jegyet kapjunk, de nem jutott. Nem jut nekünk hely egy 90 ezres stadionban, miközben az E.On két kézzel szórja dolgozóinak a belépőket – amelyek végül az üzéreknél kötnek ki. Ennek a meccsnek semmi köze a focihoz, gyásznap ez az igazi drukkereknek. Az FA semmiben sem különbözik a maffiától” – szakadt ki belőle egy szuszra.

Czövek Oszkár
Késtek, nem mehettek be Fotó: Czövek Oszkár

Ekkorra már teljesen elment a kedvem az egész cirkusztól, de gondoltam, teszek még egy próbát a pénztáraknál. Néhányan biztosan nem vették át az előre megrendelt jegyüket, fél órával a kezdés után egyre talán le tudok csapni. És tényleg: ott tornyosultak a borítékok, amelyek azonban ott is maradtak. Az indoklás úgy szólt, túl nagy kockázattal bírna, ha ismeretlen kezekben kötnének ki, és az FA szabályzata is tiltja. Hiába lobogtattam az útlevelemet, hogy névátírással és adatfelvétellel legálisan is lehet ezt csinálni, szavaim süket fülekre találtak. Majd amikor felvittem a hangsúlyt, a rendőri elvezetést is kilátásba helyezték.

Czövek Oszkár
Meccs helyett rendőrörs Fotó: Czövek Oszkár

A pohár ekkor végképp betelt nálam, és inkább elmentem sörözni a kint rekedt szurkolókkal – olyanokkal, akik évek, évtizedek óta majd’ mindenhova elkísérik csapatukat, mikor pedig sikerélmény érné őket, az FA egy kézlegyintéssel elintézi őket, a könnyebb elmozdulás és a még több pénz bűvöletében. A történet méltó lezárása, hogy az a Manchester City nyerte meg az FA-kupát, amely 35 éve nem szerzett trófeát. Most vett egyet, olajdollárokon.

Mancini mester már az ünneplés mámorában kifejtette, még ennél is komolyabb beruházások kellenek, hogy a City a legnagyobbakat is megszorongathassa, sőt: egyeduralkodó legyen Európában.

Csak közben el ne felejtsék az Eastlandsen, honnan indultak, és kik azok, akik az ínséges időkben is kitartottak a csapat mellett. Ha őket elveszítik, a klub lelkét bocsátják áruba.

Még egy arab sejk sem tudja majd visszavásárolni. 

 

Nem mentem hiába
A londoni kirándulás a rossz kupadöntős élmények ellenére sem siklott félre, rövidesen olvashatjátok a Chelsea-Newcastle és az Arsenal-Aston Villa mérkőzésről készült riportot.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Man. City nyerte az FA-kupát!
VIDEÓ! Véget ért a sok szűk esztendő, 1976 után ismét elnyert egy trófeát, jelesül a 130. FA-kupát a Manchester City. Népünnepély lesz a gyárváros utcáin, hiszen az United Blackburnben nyerte meg a bajnokságot, a City pedig a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu