Az Arsenaltól tavaly nyáron 25 millió fontért szerződtetett támadó 31 találkozón 14-szer volt eredményes az előző idényben, viszont Mario Balotelli érkezésével és az argentin csapattársa magabiztos teljesítményével megkérdőjeleződött helye a kezdőben.
Adebayornak nem tetszenek az új viszonyok és ultimátumot adott a Kékeknek a románok elleni csütörtöki 2-0-s győzelmet követően.
„Ha van egy csapat, amelyben nem játszol és érdeklődik irántad egy másik, akkor keveset gondolkodnál. Én egy futballista vagyok, aki imád focizni" – fogalmazott a hórihorgas támadó.
„Ha itt nem kapok lehetőséget, attól máshol igenis számíthatnak rám a kezdőben" – tette hozzá a togói válogatott.
A Manchester City az első két fordulós rangadót követően vasárnap a Sunderland otthonában vendégeskedik.
Adebayor: Vagy játszom, vagy megyek!
Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 27. 14:18
Hiába szerepelt végig a Temesvár elleni Európa-liga találkozón, Emmanuel Adebayor figyelmeztette a Manchester Cityt, vagy játéklehetőséghez jut, vagy távozik az egyesülettől. A togói csatár a bajnokságban eddig Carlos Tévez mögött a kispadra szorul és mindössze nyolc percet játszott a Tottenham Hotspur ellen és be sem cserélték a Liverpool 3-0-s legyőzése során.

FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS