A Juventusszal tervez Benítez

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 23. 16:15
Célegyenesbe fordultak a tárgyalások a Liverpool FC spanyol menedzsere, Rafa Benítez és a Juventus között: az olasz klub elnöke, Jean-Claude Blanc hamarosan Angliába utazik, hogy véglegesítse a megállapodást a felek között - állítják egybehangzóan olasz források.


Egyes médiumok már nyílt titokként kezelik Olaszországban, Rafa Benítez lesz a Juventus vezetőedzője a következő szezontól.

Új időszámítás kezdődhet az Öreg Hölgynél, amelynek már csak halvány reménye van a BL-kvalifikációra, négy fordulóval a bajnokság vége előtt öt pont a lemaradása a negyedik Sampdoriával szemben.

Alberto Zaccheroniról már kinevezésekor tudni lehetett, csak átmeneti megoldást jelenthet a kispadra. Most karizmatikus, nemzetközileg is elismert edzőt igazolnának a bianconerók, a világ egyik legjobbját.

Embert próbáló feladat várhat a spanyolra, nem csak a szakértelmére lenne nagy szükség, hitet is kellene adnia a csapatnak. A Juventus vezetése, élén Blanc elnökkel Liverpool utazik, hogy egyeztessen Benítez új szerződésének részleteiről.

Az olasz sajtó szerint olyannyira előrehaladottak a tárgyalások, hogy a szakember már a nyári átigazolási politikát tervezi. Ebben a védelem megerősítése kaphat kulcsszerepet, Simon Kjaer (Palermo), Gregory van der Wiel (Ajax) és Alekszandar Kolarov (Lazio) a kiszemeltjei.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu