A becsületéért játszik a Tottenham

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 24. 18:03
A Tottenham Hotspur szezonja egy meccsen áll vagy bukik: ha elhasalnak a Young Boys ellen a Bajnokok Ligája rájátszásában, az a Sarkantyúsok teljes megsemmisüléséhez vezethet. Az Ajax öt év után nyerhet bebocsáttatást az első számú európai klubsorozatba, a Zenit szintén visszatalálhat a győztes útra.


A sorsoláskor a Tottenham és a Young Boys párharcát tekintették a legkevésbé kiegyensúlyozottnak, aztán tessék: még fél óra sem telt el a berni meccsből, a hazaiak már három góllal elhúztak. A Spurs azonban kettőt ledolgozott, így kecsegtető helyzetből várhatja a visszavágót.

Az első felvonáshoz képest ráadásul erősödtek a Sarkantyúsok, a találkozón mutatkozhat be a csapatban William Gallas. A francia vándormadár hatalmas tervekkel jött a White Hart Lane-re, ahol első interjújában fényes jövőt jósolt a klubnak – és természetesen BL-részvételt.

Amennyiben a küszöbben mégis orra esnének az észak-londoniak, az könnyen a szezonjukba kerülhet. A horvát bekk, Vedran Corluka azt vetítette előre: ha a csapat csak az Európa-ligában folytatja, az a bajnoki szereplésre is rányomhatja a bélyeget.

Hasonlóképpen gondolkodnak a Zenitnél, amely előnnyel utazik Auxerre-be, sajnos Huszti Szabolcs nélkül. A középpályás be sem került az utazó keretbe, a miértre csak Luciano Spalletti vezetőedző tudja a választ.

A BL-küldetés miatt a szentpéterváriak múlt hétvégi meccsüket lemondták, hogy jó ötletnek bizonyult-e, az szerdán kiderül.

Az Ajaxnak az utóbbi években nem igazán jött ki a lépés a BL-ben – olyannyira, hogy előző két idényben a selejtezőben sem tudott bekapcsolódni, azt megelőzően pedig ugyancsak kétszer a célvonal előtt hasalt el.

Most ez a szégyen nem eshet meg az amszterdamiakkal, akik nagyon fogadkoznak: az ArenA-ban megszórják a Dinamo Kijevet. Ez azért merész vállalkozásnak tűnik, de a párharcnak kétségkívül a hollandok a favoritjai.

A Zsolna kétgólos előny birtokában látja vendégül a cseh rokont, a Sparta Prahát. A látogatók csak a csodában bízhatnak, minden más szlovák továbbjutást sejtet.

A Köbenhavnt Norvégiában szerzett gólja sokra predesztinálja, de a Rosenborg van annyira dörzsölt, hogy visszaverje a dán bajnok támadásait.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A padlóról állt fel a Tottenham
Félórán keresztül egyik ámulatból a másikba eshettek a hazai szurkolók, a Young Boys három góllal a padlóra küldte a Tottenhamet a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában. A rutinos és a szezont óriási elvárásokkal...
Tovább a teljes cikkhez »

BAJNOKOK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ:
Köbenhavn (dán)-Rosenborg (norvég)
Az első meccsen: 1-2
Zsolna (szlovák)-Sparta Praha (cseh)
Az első meccsen: 2-0
Tottenham (angol)-Young Boys (svájci)
Az első meccsen: 2-3
Auxerre (francia)-Zenit (orosz)
Az első meccsen: 0-1
Ajax (holland)-Dinamo Kijev (ukrán)
Az első meccsen: 1-1
Valamennyi találkozót szerdán 20:45 órától rendezik.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu