- Gratulálok!
- Köszönöm, de mihez is?
- Az év női kosárlabdázója címhez. A férfiaknál Németh István, a nőknél Vajda Anna az esztendő legjobbja a szakmai bizottság döntése alapján.
- Ez még nekem is új. Persze jól esik az elismerés, csak éppen nem értesültem róla.
- Forgassuk vissza az idő kerekét 2005 nyaráig. Amikor Sopronból Pécsre igazolt, mi motiválta? A Mizo játékosa akart lenni vagy Rátgéber Lászlóé?
- Ha a sorrendre kíváncsi, elsősorban a Mizo Pécsben szerettem volna kosárlabdázni, aztán pedig együtt dolgozni Rátgéberrel. Akkoriban egylényegű volt a kettő, az edző és a klub ugyanazt jelentette.
- Idén viszont már más a felállás, a padon egy hellyel előrébb ülve Fűzy Ákos lett a vezér.
- Ákost már ismertem korábbról, mindig is pozitív véleményem volt róla. Másodedzőként is ugyanúgy mindent alárendelt a sikernek, mint vezetőedzőként, szóval nincs jelentősebb változás. Illetve egyvalami mégis van, Laci már nem dolgozik velünk.
- Nemcsak a magyar bajnokságban, hanem az Euroligában is bekerült az elitbe. A teljesítménye mérkőzésről-mérkőzésre meghatározza a Pécs eredményességét. Ha hozza a formáját, mindenki a tenyerén hordozza, ha viszont azon a napon valamiért nem megy, egyből jön a bírálat. Ezt hogyan tudja kezelni?
- Az éremnek mindig két oldala van, a negatív kritikát is tudni kell kezelni, nemcsak a pozitívat. Nem kell engem félteni, nincs baj az önértékelésemmel. Nem képzelem magam többnek annál, mint ami vagyok. Ebben a szezonban eddig hullámvölgyek nélkül játszottam, egyszer sem ért nyílt bírálat, elmarasztaló edzői vélemény. Törvényszerű, hogy előbb-utóbb egyszer én is kizökkenek a ritmusból, ez a sorozatterhelés velejárója, nem lehetek mindig csúcsformában. Tisztában vagyok vele, hogy ez akár hetekig is eltarthat.
- Kezd elbizonytalanítani. Tehát összességében áldás vagy teher a Mecsekalján meghatározó játékosnak lenni?
- Nem nevezném tehernek. Tudom, hogy számítanak rám, ez pedig önbizalmat ad, feldob. Nyilván árnyaltabb lenne az összkép, ha meccsről meccsre azt tapasztalnám, hogy nem dobok elég pontot, a csapat meg rendre kikap. De ez szerencsére nincs így.
- Olyasmi történt a pécsi sikercsapat háza táján, amire ritkán van példa. Jött egy vereség, majd még egy. Előbb Krakkóban Euroliga-meccsen, utána meg otthon, a Sopron elleni bajnoki rangadón. A hevesebb vérmérsékletű drukkerek előrebocsátották, ha csütörtökön az Orenburg ellen is elmarad a győzelem, balhé lesz.
- A közönség szíve-joga a szabad véleménynyilvánítás. Majd meglátjuk, mennyien jönnek ki a csarnokba, remélem, azért sokan lesznek. A hűséges szurkolóink jól tudják, ha kikapunk, mi akkor is ugyanazok az emberek vagyunk, mint amikor nyerünk. És ha éppen vereséget szenvedünk, az nem azért van, mert nem tettünk meg mindent a győzelemért. Sajnos nem történhetnek mindig úgy a dolgok, ahogy azt elképzeltük, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A Sopron és az Orenburg elleni meccs között óriási különbség, hogy az előbbi kudarcot még kijavíthatjuk, az alapszakasz végén és a rájátszásban is, utóbbit viszont nem szúrhatjuk el, mert az a tizenhat közé jutásunkba kerülhet az Euroligában.
- A magyar bajnokságban a Sopron-Pécs csata idei második felvonásával zárul az alapszakasz. Min múlhat a visszavágás?
- Sopronban nagyon nehéz nyerni, de Pécsen sem könnyű. Ha nekik összejött, nekünk miért ne sikerülne? Az a célunk, hogy revánsot vegyünk és megnyerjük az alapszakaszt. De ez persze nem jelent semmire sem garanciát, tavaly is mi vártuk az első helyről a rájátszást, a végén aztán mégis ők nyerték a bajnokságot.
- Nem korai még, hogy huszonnégy évesen élje azt meg, amit Iványi Dalma harminckét évesen? A kisebb-nagyobb sérülés menetrendszerű, de nincs idő a „sebek nyalogatására”, mert menni kell, játszani kell, nyerni kell.
- Ezt talán a tizenhét éves Raksányi Krisztától kellene inkább megkérdezni, hiszen ezt ő is ugyanúgy végigcsinálja, mint mi. Hozzászoktam már a feszített tempóhoz, ez már a hetedik szezonom az Euroligában. Abban már nincs semmi extra, hogy néha úgy drótoznak minket össze a soron következő találkozóra. Amíg van lábunk meg karunk, addig pályára is lépünk.
- Ha jól tudom, az Euroliga-meccseket megelőző szerda estéket már-már hagyományszerűen közös vacsorával töltik Iványi Dalmával. Babonából?
- Szó sincs babonáról, véletlenül alakult így. Az egyik héten átjött Dalma, ettünk, beszélgetünk, aztán meg megnéztük a tévében a Dr. House-t. Ez a következő héten megismétlődött, aztán amikor kérdeztem tőle, hogy mit csinál szerda este, rögtön rávágta, számítsak az érkezésére. Nem szándékosan tereljük el a gondolatainkat, de ilyenkor általában kevesebb szó esik a kosárlabdáról. Olyasmiről például nem beszélünk, hogy ki ellen melyik figurát kellene játszani.
- És otthon, családi körben mennyire téma a kosárlabda?
- Az egész családom kosárlabdázik, a témakör megkerülhetetlen. Viszonylag ritkán találkozunk, inkább telefonon tartjuk a kapcsolatot. A szokásos, „hogy vagy, hogy vagy” után rögtön rátértünk a játékra. Ez hatványozottan igaz, ha az édesapám van a vonal túlsó végén.
- Óriási bravúrral kijutott a válogatott az Európa-bajnokságra, és a csoportbeosztást böngészve nem lehet okunk a panaszra. A házigazda Lettországon kívül Lengyelország és Görögország lesz az ellenfél.
- Korai még erről beszélni, az is nagy talány, hogy kik alkotják majd jövő nyáron a csapatot. Ráérünk még az ellenfelekkel is foglalkozni. Nem szabad és nem is lehet túlzott elvárásokkal készülődni, arra is százból egy fogadott volna, hogy kijutunk egyáltalán.
- Ön volt az az egy?
- Még magam sem hittem volna. A pályán persze mindent megtettem a kijutásért, de olyan távolinak tűnt.
- Egy jó Eb-szereplés megalapozhatná a világbajnoki részvételt, a végcél pedig a 2012-es olimpia lehetne. Merjünk nagyot álmodni?
- Az olimpia tényleg egy álom. Ehhez azt hiszem, rossz sportágat választottam. Ha mégis úgy alakulna, hogy ott lennénk 2012-ben, Londonban, nem haragudnék.
-