Tizenhetedszer lett bajnok a Boston

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 18. 06:12
Tizenhetedik bajnoki címét ünnepelhette a Boston Celtics az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A Celtics a nagydöntő hatodik meccsén 131-92-re verte a Los Angeles Lakerst, és összesítésben 4-2-re nyerték a sorozat hatvenkettedik idényét. Paul Pierce lett az MVP.


 

Meglehetősen könnyedén nyerte a hatodik meccset, és ezzel a bajnoki címet is a Boston, hiszen a magyar idő szerint szerda hajnali összecsapáson harminckilenc ponttal verte a Lakerst.

 

Ez volt a „Nagy Hármas” nagy napja, hiszen vendéglátók három klasszisa most ünnepelhetett először bajnoki aranygyűrűt. Kevin Garnett, Ray Allen és Paul Pierce először lett bajnok. Igaz az előbb említett két játékost ezért is igazolták le a vezetők, hiszen megunták a csapat elmúlt évekbeli eredménytelenségét.

 

 

A szuperigazolások beváltak, mivel a trió vezetésével a bostoniak alapszakasz-győzelmet arattak, úgy, hogy hatvanhat nyert meccs mellett mindössze tizenhatszor vesztettek, és a playoffban is a döntő pillanatokban nyerő embereknek bizonyultak.

 

 

De essen néhány szó a hatodik meccsről is. A kaliforniaiak csupán az első felvonásban tudták tartani a lépést a Celtics együttesével, ugyanis a hazaiak a második negyedben elhúztak, és azt a játékrészt tizenkilenc ponttal nyerték.

 

Így már a nagyszünetre biztossá vált, hogy ezt a meccset csupán valami hatalmas csoda árán nyerhetik meg Kobe Bryanték. Azonban tényleg csoda kellett volna a győzelmükhöz, hiszen szinte minden döntő helyzetben a bostoniak voltak jobban ott fejben.

 

Az utolsó felvonás már örömjáték volt a hazai pályán aranygyűrűt nyerő bostoniaknak, ekkor Doc Rivers legénylége egyébként negyvenkét pontot dobott.

 

Így huszonkét év után újra bajnok lett a Celtics, amelyben ezen a meccsen Kevin Garnett és Ray Allen is huszonhat pontig jutott, azonban a döntő legértékesebb játékosának mégis Paul Pierce-t választották.

 

Kobe Bryantnek ezúttal nem ment úgy a játék, mint a rájátszás eddigi részében, hiszen a meccs végéig huszonkét mezőnykísérletéből csupán hét landolt a gyűrűben, ami a felejthető kategóriába tartozik.

 

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA), NAGYDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS:
BOSTON CELTICS - LOS ANGELES LAKERS 131-92 (24-20, 34-15, 31-25, 42-32)
Legjobb dobók: Allen és Garnett 26-26, Rondo 21, Pierce 17 ill. Bryant 22, Odom 14, Farmar 12, Gasol 11.
Összesítésben 4-2-vel bajnok a Boston.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu