belépési adatok mentése
 

NBA

Kapcsolódó cikkek - NBA

2010. július
2010. július 19. 11:38
Egy méregdrága, 49,5 millió dolláros (11 milliárd forintos) villát vásárolt a napfényes Floridában a két héttel ezelőtt döbbenetes átigazolás keretében a Clevelandből a Miami Heatbe szerződött LeBron James. Az NBA elmúlt két alapszakaszának legértékesebb játékosa (MVP) egy 1900 négyzetméteres lakásba költözött, amely nyolc hálószobával, tizenegy fürdőszobával, saját teniszpályával, edzőteremmel és óriási tengerparti úszómedencével rendelkezik.
2010. július 10. 10:43
Miközben Cleveland városa LeBron James távozását gyászolja, Miamiban mintegy 13 ezer szurkoló előtt bemutatták a nagy hármast, az idei alapszakasz MVP-je mellett Dwayne Wade-et és Chris Bosht. A közönség először láthatta a hatéves, 110 millió dolláros szerződést kötött Jamest a Heat - hatos számú - mezében, a Torontótól érkezett társa az 1-es trikót kapta. A három nagyágyú szerdán és csütörtökön jelentette be, a dél-floridai folytatást
2010. július 9. 12:19
VIDEÓK! Magyar idő szerint péntek hajnalban meghozta az NBA történetének talán legjobban várt döntését LeBron James, aki hét sikertelen évet követően élő televíziós adásban úgy határozott, a Cleveland Cavaliersből a Miami Heathez igazol. Az észak-amerikai kosárlabdaliga elmúlt két alapszakaszának legértékesebb játékosa két másik szabadügynök szupersztár, Dwayne Wade és Chris Bosh mellé érkezik, azaz összeáll az álomtrió!
2010. július 4. 10:05
Bár pletykák távozásának lehetőségét is felvetették, Dirk Nowitzki, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Dallas Mavericks német támadója új, négyéves szerződést írt alá csapatával - közölte az NBA hivatalos honlapja.
2010. július 2. 15:08
Az eddigi vezetőedző, Phil Jackson viszi tovább a szakmai munkát az észak-amerikai profi kosárlabda liga, az NBA bajnokcsapatánál, a Los Angeles Lakersnél.
2010. június
2010. június 25. 21:43
VIDEÓVAL! Az 1/1-es választott John Wall mellett még négy játékost delegált az NBA 2010-es draftjának első körébe a kentucky-i egyetem, amely ezzel történelmet írt, hiszen hasonlóra eddig még nem volt példa a profiligában. A 19 éves irányító után Evan Turner és Derrick Favors kelt el a második és a harmadik helyen.
2010. június 19. 21:05
Azt követően, hogy pénteken az NBA nagydöntőjének utolsó mérkőzésén 83-79-es győzelmet aratott, és ezzel története 16-dik bajnoki címét is megszerezte, a Los Angeles Lakers csapata hatalmas ünneplésbe kezdett. A legendás Michael Jordan fia azonban igyekezett lehűteni a kedélyeket, amikor csúnyán beszólt Kobe Bryantnek.
2010. június 18. 09:05
VIDEÓ! Izgalmas, érzelemdús, harcos és szürreális. Ez mind-mind olyan jellemzők, amelyek igazak az NBA 2010-es bajnoki döntőjére. S bár tudtuk, hogy erre számíthatunk, még így is bőven értek minket meglepetések. Ennek a csodálatos párharcnak végén története során immáron 16. alkalommal a Los Angeles Lakers ünnepelhette a bajnoki címet, pontot téve ezzel egy nem akármilyen évad végére.
2010. június 17. 09:27
Súlyos Kendrick Perkins sérülése, így biztosan kihagyja az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság nagydöntőjének hetedik mérkőzését a Boston Celtics Los Angeles Lakers elleni szuperrangadóját.
2010. június 16. 08:57
A párharc eddigi mérkőzéseihez képest meglepően könnyedén győzött az NBA nagydöntőjének hatodik mérkőzésén a Los Angeles Lakers, ezzel egalizálta a párharc állását. A 89-67-es végeredmény remekül tükrözi a két csapat közötti különbséget, ám ismerve a mentalitásukat biztosak lehetünk benne, hogy a mindent eldöntő hetedik meccsen egy teljesen más Bostont látunk majd.

Kapcsolódó hírek - NBA

Nincs kapcsolódó hír!
Cimkefelhő
   Amer Delic            Szenegál      Trajanosz Dellasz            Tenerife   Real Mallorca   Chile   Miguel Indurain   Katalán nagydíj               Artur Boruc      Hornok Miklós      Putics Barna      Varga Róbert                              Eidur Gudjohnsen                     Celta Vigo      Loris Capirossi      Sándor Tamás         Wesley Sneijder   Deportivo La Coruna   Sunderland            Cristián Zapata                        Orbán Adrienn   Iváncsik Ádám   Diego Capel      Charlton Athletic               labdarúgás, nők                     Tommaso Rocchi   Borussia Mönchengladbach               Slaven Belupo                                 Javier Saviola      FC Groningen   
Partnereink
Propeller.huhirkertRSS24.hu – Friss hírek a nap 24 órájában!Magyarország nyitólapjaHírek 24