Távozik a tulaj, mégis nyert a csapat

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 25. 21:10
A Körmend a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásának második mérkőzésén fogadta az Enternet-NTE hegyvidék együttesét. A tulajdonosát az idény végén elvesztő Vas megyei gárda 81-75-re megverte az alapszakaszt nyeretlenül befejező fővárosiakat.


Két nehéz helyzetben lévő csapat találkozott egymással az alsóházi rájátszás legelején. A hazaiak egy gyengébben sikerült idény vége felé közelednek, míg a budapesti együttesnek nagyon össze kell szednie magát, hogy az élvonalban maradhasson.

A Körmend száz százalékos tulajdonosa, az Sz+Sz cégcsoport a klub hivatalos honlapján ugyanis bejelentette, hogy az idény végén átadja tulajdonjogát. Szabó Szabolcs a vállalat képviseletében a következőket mondta a weboldalon:

„A cégcsoport a csapat idei eredményétől teljesen függetlenül, tervezetten száll ki a körmendi kosárlabdában tett szerepvállalásából. „Már ősszel jeleztük, hogy legkésőbb a jövő év végén távozunk, azonban a csapat jelenlegi helyzetében úgy ítéltük meg, hogy olyan tulajdonosra van szükség, aki közép vagy hosszútávon képes gondoskodni a csapat sorsáról és gazdaságilag is erősebb támogatást tud nyújtani, mint a válság által érintett jelenlegi tulajdonos. Ezen döntésünkről természetesen minden érintettet időben tájékoztattunk és az új tulajdonost a kezdeti időszakban maximálisan támogatni fogjuk. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy közreműködhettünk egy nagy múltú, tradicionális egyesület életben tartásában, s a két év alatt megnyert 3 érmünket büszkén őrizzük meg emlékezetünkben”

A mérkőzésre visszatérve, a Hegyvidék az első félidőben fantasztikusan játszott és a félidőben hatpontos előnyt tudhatott magáénak. A második részben viszont észbe kaptak a hazaiak és remek hajrával megnyerték a párharc első találkozóját.

FÉRFI KOSÁR NB I, RÁJÁTSZÁS, 9-14. HELYÉRT:
Polaroid-Lami-Véd-Körmend–Enternet NTE-Hegyvidék 81–75 (16–18, 23–27, 15–14, 27–16)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu