A tarcsival egyenlített a BostonLétrehozva: 2010. június 11. 06:46 SH
Fotó: Reuters
Legnagyobb sztárjainak visszafogott játéka ellenére is megnyerte második hazai mérkőzését a Boston Celtics csapata, így ismét egalizálta a párharc állását az NBA 2010-es nagydöntőjében. A Kelták számára rendkívül fontos mérkőzésen újfent a Glen Davis - Nate Robinson páros hozta azt, amit elsősorban a Nagy hármas, vagy inkább négyes tagjaitól vár mindenki, vagyis, hogy meccsben tartja a csapatot, akkor is, amikor a többieknek nem megy a játék. Ezen a mérkőzésen ez sűrűn előfordult, ám ezekben az időszakokban a Lakers sem nyújtott kimagasló teljesítményt, ami végül alaposan megbosszulta magát: 96-89-re nyert a Boston.
NBA RÁJÁTSZÁS, NAGYDÖNTŐ
Boston Celtics - Los Angeles Lakers 96-89
Mindenki legnagyobb örömére, a találkozó első negyedében hosszú percekig megszakítás nélkül folyt a mérkőzés. Tulajdonképpen az összes eddigi találkozón erre vártunk: faultok nélkül, folyamatos rohanásban voltak a csapatok. Ám a kosarak valahogy nem jöttek, mindkét oldalon elég gyenge dobószázalékot jegyezhettünk fel.
Phil Jackson, a Lakers mestere a szünetben úgy nyilatkozott, hogy mindkét gárda remekül védekezik, ezért is a kevés pont. Hogy ezen változtasson, csereembereit küldte pályára, ám a túloldalon Doc Rivers is hasonlóképpen cselekedett, ami így utólag nyugodtan kijelenthetjük, remek húzás volt. Többnyire Lamar Odom helyettesítette őt, akiről bár mindig elmondjuk, hogy sokoldalú játékos, nem kifejezett centeralkat. Vajon talál megoldást erre a problémára Phil Jackson? Legkésőbb jövő hét hétfőn megkapjuk a választ!
![]() Los Angeles-i szempontból kellemesnek épp nem mondható remek hangulat uralkodott a bostoni TD Gardenben szerdán, az NBA nagydöntőjének harmadik mérkőzésén. Ez nem zavarta meg a vendégeket, akik 91-84-re győztek, így a Lakers visszavette a pályaelőnyt a Celticstől. ...
Tovább a teljes cikkhez»
![]() Az első mérkőzésen látott Boston Celticshez képest egy teljesen más felfogású csapat lépett pályára magyar idő szerint hétfő hajnalban a Los Angeles Lakers otthonában az NBA nagydöntőjének második összecsapásán. A korábban hiányolt kimagasló egyéni teljesítmények ezúttal nem maradtak el, ám Doc Rivers legényei így is...
Tovább a teljes cikkhez»
![]() Magyar idő szerint péntek hajnalban a fantasztikus hangulatú los angelesi Staples Centerben végre kezdetét vette az NBA idei fináléja, amelynek első mérkőzését a hazai pályán játszó Lakers nyerte meg, néhol egészen magabiztos játékot bemutatva. Tökéletesen prezentálja mennyivel nőtt ellenfele fölé a címvédő, hogy a végeredmény...
Tovább a teljes cikkhez»
Címkék:
Kapcsolódó tartalom
|
|
|
sportlexikon |









