Kiegyensúlyozott szezonban bíznak Pakson

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 21. 12:20
Az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata a 2008-2009-es bajnoki szezon első mérkőzésén, szerdán a Marso-Vagép Nyíregyházi KK alakulatát látja vendégül. Sabáli Balázs bízik abban, hogy sikerül győzelemmel kezdeni a bajnokságot, és csapata kiegyensúlyozott idényt produkál. Gulyás Róbert sérülése még nem jött teljesen rendbe, de játékára számít edzője a nyitófordulóban.


Az elmúlt évadban Magyar Kupát nyert az Atomerőmű SE, de a bajnokságban nem sikerült az elődöntőbe jutás. Az alapszakaszt az 5. helyen záró Gulyásék a negyeddöntőben az Albacomp gárdájával szemben alulmaradtak, így a 7. helyen zárták a 2007-2008-as kiírást.

 

A nyár folyamán az összes idegenlégiósától megvált a paksi klub. Az első új szerzemény a PVSK-tól érkező Nicholas Mark Williams után megérkezett a francia Saint Quentin csapatától Charles Gosa is.

 

A harmadik kiszemelt, Sharif Fajardo nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a felek október 13-án közös megegyezéssel szerződést bontottak. A szinte valamennyi előkészületi találkozókon szereplő játékos a bajnokság kezdete előtt visszatért az Egyesült Államokba.

 

A negyedik nyári igazolást, Darris Nicholst a fiatal tehetség, Kiricsi László követte az új szerzemények sorában. A Sharif Fajardo pótlására az utolsó pillanatokban szerződtetett 24 éves horvát Mateo Kedzo pedig az észt Kalev Tallintól érkezett a négyes posztra, de jelen állás szerint ő is csak ideiglenes megoldást jelenthet Sabáli Balázs vezetőedző számára.

 

„Az első fordulóban a Marso-Vagép NYKK-t fogadjuk, és természetesen győzelmet várok játékosaimtól – kezdte Sabáli Balázs vezetőedző. - Az előttünk álló szezonban kiegyensúlyozottabb teljesítményt várok csapatomtól, mint az előző évadban. Úgy gondolom, hogy a mostani légiósainkkal erősebb gárdát alkotunk mint a legutóbbi kiírásban.”

 

„Sharif Fajardo sajnos nem azt hozta, amit a neve és tudása alapján joggal elvárhattunk volna tőle, a helyére szerződtetett Kedzóra addig számítok, ameddig nem találunk megfelelő játékost a 4-es posztra. Gulyás Róbert térdsérülése még nem jött teljesen rendbe, de edzésben van, és számítok a játékára a nyitófordulóban ” – mondta a paksiak trénere.

 


AZ ATOMERŐMŰ SE 2008-2009-ES JÁTÉKOSKERETE
4. Nicholas Mark Williams
5. Panta István
6. Morgen Ferdinánd
7. Darris Nichols
8. Charles Gosa
9. Mateo Kedzo
10. Medve Máté
11. Csaplár-Nagy Ervin
12. Kiss Zsolt
14. Mészáros Zalán
15. Kiricsi László
18. Gulyás Róbert

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu