Vas M.: Munkáskabátot adtunk Szlovákiára

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 25. 09:30
„Amikor a szlovákok látták, hogy nem megy a szép játékuk és nem igazán eredményes, akkor felvették a munkáskabátot. A látványosság helyett az eredményesség érdekében melóztak és két munkás, begyötört gólt is szereztek” – mondta a magyar jégkorong-válogatott pénteki, egygólos vereségét elemezve Vas Márton, csapatunk egyik legjobb teljesítményt mutató játékosa.


- Nagyon visszafogottan kezdett a magyar együttes, mi volt ennek az oka?

- Valóban kellett egy kis idő, amíg felvettük a mérkőzést és az ellenfél tempóját – nyilatkozta a sporthirado.hu-nak Vas Márton. – Játszottunk már jónéhány nagy mérkőzést korábban, neves ellenfelekkel, de azért ez most nagyon más volt. Erre nem igazán lehetett így felkészülni, hiszen ez mégiscsak egy világbajnoki premier volt számunkra.


- A magyar csapatból kicsit kilógott a Vas Márton, Peterdi, Ladányi támadótrió, amely ezzel szemben az első perctől kezdődően remekül koncentrált. Társaikra lelkesítőleg hatottak?

- Próbáltuk egy kicsit feltüzelni a többieket, hogy annyira azért ne illetődjünk meg se a szlovák csapattól, se a vb-premiertől. A második harmadra szerintem már minden rendben volt.

$$jatekos$$

- Az első percekben viszont a szlovákok domináltak, méghozzá nagyon. Két gólt szereztek, amelyből egyet adtak meg, miközben úgy hagyták ott a védőinket, mint a gyorsvonat. Nem ijedtek meg?

- Azt azért ne felejtsük el, hogy amíg az ellenfélnél több játékos is az NHL-ből érkezett, illetve jó eséllyel pályázik oda, addig a magyar jégkorong három draftolt játékost tud felmutatni mindössze, akik közül végül egyikük sem mutatkozott be az észak-amerikai bajnokságban. Azért ez nem véletlen, ez mutat valamit ez erőviszonyokról és a képességekbeli különbségekről. Az első percekben valóban nekünk estek a szlovákok, de aztán sikerült megfognunk őket. Előbb tapogatóztunk, mennyit engedhetünk meg magunknak ellenük, aztán felvettük a brusztos hokinkat, és a kontrajátékra építettünk, amivel már több olyan csapatnak kellemetlen perceket okoztunk, akik előrébb tartanak, mint mi.

- A második harmadban abszolút kiegyenlített játék folyt a pályán, a záró részben pedig két góllal egalizáltunk. A pályán érezni lehetett abban a periódusban, hogy az ellenfél egy kicsit megzavarodott?

- Egyre idegesebbek lettek az ellenfeleink, hiszen a gyors kezdés után minden bizonnyal sima, többgólos győzelemre készültek. Amikor a szlovákok látták, hogy nem megy a szép játékuk és nem igazán eredményes, akkor felvették a munkáskabátot. A látványosság helyett az eredményesség érdekében melóztak és két munkás, begyötört gólt is szereztek. A második kapott gólunk, ami előtt közvetlenül Szuper Levente beesett a kapunkba, nemcsak őt, hanem az egész csapatot megfogta. Annak a másfél perces zavarodottságnak volt köszönhető, hogy utána nem sokkal újabb gólt kaptunk. De a harmadik harmadban felálltunk, a kétgólos hátárnyunkat is kiegyenlítettük, végül peches körülmények között vesztettünk. Nagyon közel voltunk a bravúros pontszerzéshez. Jó meccset játszottunk, a csapat a szívét-lelkét kitette, nem okoztunk csalódást lelkes szurkolóinknak.

A szlovákok nem számítottak könnyű mérkőzésre
A találkozó után rendkívül fáradt szlovák játékosok nyilatkoztak a kamerák előtt, arcukon nem igazán látszódott a győzelem utáni felhőtlen öröm. No persze, papírforma sikert könyvelhettek el, a vártnál és az erőviszonyok alapján jóval nehezebben, aligha volt mire büszkének lenniük.
„Az első harmadban további két-három gólt szerezhettünk volna, a mi hibánk, hogy ez nem így történt – nyilatkozta a sporthirado.hu-nak Michael Handzus, a szlovák válogatott egyik rutinos kulcsembere. – Sokkal könnyebb dolgunk lett volna, ha a második harmadot 3-0-ról, vagy 4-0-ról kezdtük volna, mint így, hogy 1-0 volt az állás. A felkészülési mérkőzéseken láttuk, hogy jó eredményeket érnek el a magyarok, úgyhogy egyáltalán nem számítottunk ellenük sima mérkőzésre és könnyű sikerre.”

 

A VB SZOMBATI PROGRAMJA:
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ:
C-CSOPORT (BERN):
  • Egyesült Államok-Lettország 16:15
  • Svédország-Ausztria 20:15
D-CSOPORT (ZÜRICH):
  • Norvégia-Finnország 16:15
  • Csehország-Dánia 20:15
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu