Ocskay: Nyárra szeretnénk kiegyenesedni

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 18. 11:30
A kilencedik helyen végzett az Alba Volán jégkorongcsapata az osztrák bajnokságban (EBEL), így nem jutott be a nyolccsapatos rájátszásba. A fehérváriak szakmailag egyértelműen előre tudtak lépni a premiert jelentő 2007-2008-as idényhez képest, ám a tehetősebb osztrák együttesekkel hosszútávon nem tudták felvenni a versenyt. Miközben a csapat a magyar bajnokság rájátszására készül – ahol csak az elődöntőben csatlakozik a középszakaszban dobogón végzett trióhoz –, idősebb Ocskay Gábor klubmenedzser már a harmadik EBEL-szezonra figyel, illetve szeretné anyagilag is lezárni a mögöttük hagyott osztrák idényt, amire viszont csak júniusban lesz lehetősége…


- Teljesen kicserélődött kerettel vágtunk neki a 2008-2009-es idénynek – mondta a SpportHíradó.hu megkeresésére idősebb Ocskay Gábor –, több magyar válogatottunk elment, másokat sikerült leigazolnunk, új légiósok jöttek, illetve visszahoztunk olyan fiataljainkat, akik külföldön edződtek hosszabb-rövidebb ideig. Ebből a vegyes keretből kellett tulajdonképpen egy új egészet összerakni.


- Mennyire volt indokolt szakmailag egy ilyen erős vérátömlesztés, hiszen a csapat felének ismét új volt az EBEL szintje és légköre?


- Indokolt volt, méghozzá abból a szempontból, amiből edzőt is kell váltani néha: kellenek az új impulzusok. Ezt az indokot mondák nekem azok a rutinos játékosaink is, akik lehúztak nálunk nyolc-tíz évet, és a nyáron aztán eligazoltak a Starshoz.


- Milyen tervekkel vágtak neki a második idénynek?


- Szerettünk volna bekerülni a nyolc közé és folytatni szereplésünket a rájátszásban.


- Végül a kilencedik helyen zártak. Csalódott vagy az elvárások voltak irreálisak?


- Bár a rájátszásról végül lemaradtunk, nem lehetek elégedetlen a gárda szereplésével. Az alapszakaszban 43 pontot gyűjtöttünk, a százalékos mutatónk lényegesen jobb, mint az első évadban. Az alapszakaszt megnyerő Klagenfurt egyszer sem tudott megverni minket hazai környezetben, és joggal lehetünk büszkék 2600 feletti meccsenkénti nézőátlagunkra, amelynél jobbat csak a Salzburg tud felmutatni a ligában. Utolsó hazai meccsünkön a kilencedik hely volt a csapat számára a tét, mégis 3400 ember előtt játszottunk. Amikor rettentően rossz periódusunk volt, 2000 alá akkor sem ment a nézőszám. Ezzel nincs gondunk és meglátásunk szerint nem is lesz.


- Volt gond egyáltalán valamivel, vagy akkor a jövőben is maximum hasonló eredményeket várhatunk el a csapattól?


- Természetesen szeretnénk előrelépni, még inkább felvenni a versenyt, de ez roppant nehéz. Az idén 140 nap alatt a válogatottjaink hetven meccset játszottak, semmi pihenésre nem volt lehetőségük. Elfáradtak, teljesítményük hullámzó volt. Sok olyan vereségünk, illetve döntetlenünk volt – most a hatvan perces eredményről beszélek –, amikor a hajrában buktunk pontokat, jó lenne ezekből a jövőben egyre többet megtartani. Erre a tapasztalatok alapján igenis van reális esélyünk. Kapos poszton és védekező játékban állítom, előrébb tartunk, mint a kilencedik helyezés, a támadójátékunk viszont lehetne eredményesebb. Olyan húsz-huszonöt gól hiányzik a csapatból. Azt azért nem szabad figyelmen kívül hagyni, az anyagi lehetőségeinkkel még ilyen szinten sem tudunk versenyezni egyik riválisunkkal sem, így pedig nagyon nehéz az előrelépés.


- Az első szezonban többnyire még csak egy lesajnálható és az esetek többségében könnyen verhető riválist láttak az Alba Volánban az ellenfelek, ebben történt-e változás?


- Egyre jobb eredményeinknek köszönhetően igen, hiszen érzéseim szerint teljes körű tagnak fogadtak be minket. Az ellenfelek edzői úgy nyilatkoztak rólunk, ha legyőztek is, csak kemény csatában kerekedtek fölénk. Egy alkalommal éreztem méltánytalanságot, amikor kiszabták a Salzburg elleni verekedés eltiltásait. A két légiósunkra kiszabott 12, illetve 16 meccses eltiltás erősen túlzó volt, osztrák csapat játékosaira aligha várt volna hasonló.


- Évek óta nem tud a Volán meghatározó légióst igazolni. Ez csak anyagi kérdés, vagy a kiszemelt légiósokban még mindig fenntartások vannak egy magyar klubbal szemben?


- Ez egyértelműen anyagi kérdés. Légiós hátvédjeinkre ugyancsak nem lehet panasz, de változatlanul keresünk olyan támadót, aki képes a meccs per egy pontos átlagra.


- Akkor a következő idényben is a magyar kulcsjátékokra vár elsősorban a megváltás szép, de egyben nehéz feladata?


- Jelen állás szerint igen, de azért az Ocskay-Palkovics páros mellé már felzárkózott egy Kovács-Fekete duó is. Meghatározó játékosaink többségének élő szerződése van, egyelőre nincs tudomásom arról, hogy távozási szándékuk lenne, de nem szabad ezt sem figyelmen kívül hagynunk. A légiósok keresése mellett legalább akkora energiát és figyelmet fordítunk azokra az itthon vagy éppen külföldön játszó magyar fiatalokra, akik képesek felvenni a ritmust, és akiknek szakmai előrelépést jelentene a Volánban való szereplés.


- Az anyagi lehetőségek mennyire biztosítottak a következő idényre?


- Ennyire én még nem tudok előre szaladni, egyelőre le kellene zárnom ezt az évet.


- Miért? Ezt még nem sikerült megtenni?


- Egyelőre nem, de dolgozunk rajta. Azért is fontos, hogy ne vigyünk át tartozásokat a következő szezonra, mert a nyáron csak úgy tudjuk nyugodt körülmények között folytatni a munkánkat.


- Min múlik ez?


- Vannak függőben lévő szerződéseink, amiknek a teljesítése csak ezt követően esedékes, ezzel nincs probléma. A válogatott szapporói sikere természetesen jótékony hatással volt ránk is, jöttek új szponzorok, miközben megtartottuk a régieket is. Arra viszont nem lehetett számítani a tavalyi szezon költségvetésének a megtervezésekor, hogy beüt a gazdasági válság, a forint pedig így leértékelődik. Mi 245 forintos euróval számolhattunk, plusz-mínusz ráhagyással, viszont most éppen 308 forint egy euró, ami már jelentős különbség. Nekünk meg az utazást, a bírók díjakat, szervezési, nevezési költségeket euróban kell befizetnünk, messze nem mindegy, mennyi forintot visz ez el a kasszából. A kisebb támogatóknak – ez csak viszonyítás kérdése, mert ők is adnak öt-tíz millió forintot évente –, óriási köszönettel tartozunk, de kellene a 60-80 millió forintos névadó szponzor, hogy kiegyenesedjünk. Ezzel sem érnénk el a riválisok szintjét, maradnának az ő lehetőségeikhez képest fapados körülményeink, a szállás nélküli, buszos túrák, de legalább a mi szintünket tudnánk tartani.


- Már két szezont tudtak le névadó szponzor nélkül. Harmadikra összejöhet?


- Sok múlik a válogatott vb-szereplésén, ami ismét nagy lökést adhatna. Folyamatban vannak a tárgyalások egy teljesen új szponzor bevonásáról, aki a névadónk lehetne három évig, de sok ilyenünk volt már az elmúlt hónapokban, években, aztán mégsem jött össze a dolog, úgyhogy ezt a gumicsontot most nem is rágnám tovább.


- Miben bíznak?


- Abban, hogy a tömött lelátókat nézve a szponzorok és a politikusok is elgondolkodnak, ide érdemes jönni és az ő kapcsolataik révén igenis összejöhet végre ez a régóta várt dolog.


- Hogy áll össze a csapat költségvetése?


- A város ad tíz százalékot, a Volán tíz-tizenötöt. A fennmaradó összeget nehéz összeszedni a kisebb támogatóktól, ezért lenne szükség a névadóra, hogy a húsz-huszonöt százalék után, mert csak a költségvetésünk felére kelljen megoldást találni. Arra pedig ott van a jegyeladásból származó bevétel és a kisebb szponzorok. A mostani gazdasági helyzet, amely bizony még egy olyan nagyvárosban, mint Székesfehérvár is erősen érezteti a rossz hatását, nem sok jóval kecsegtet. Éppen ezért az elkövetkezendőkben még több munka vár ránk és még több lehetséges támogatójelöltet kell megkeresnünk, hogy ezen a szintén élet- és versenyképesek maradjunk.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu