Még mindig képtelen a döntésre a Red Bull, ezzel pedig akár elő is segíthetik Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton diadalát…Az osztrák csapat ugyanis továbbra sem akarja arra kérni valamelyik versenyzőjét, hogy a siker érdekében áldozza fel magát és segítse márkatársát.
„Még mindig van esélyem arra, hogy világbajnok legyek!” – jelentette ki Vettel.
A Vörös Bika német versenyzője a 46. körig vezetett Jongnamban, de akkor motorhiba miatt búcsúzott. Pedig a győzelemmel élre ugrott volna összetettben, miután márkatársa, Mark Webber már a 20. körben kiesett.
„Nem változik a hozzáállásom és a felkészülésem a következő futam előtt, nincs is okom erre. Hiszen tudom, Dél-Koreából is 25 ponttal utaztam volna el, ha befejezem a versenyt…De nincs még vége a világbajnokságnak, semmi sem dőlt el. Várjunk arra, hogy lecsapódjon a kockás zászló Abu-Dzabiban” – tette hozzá Vettel.
Seba Vettel állítja, nem volt előzménye a motorhibának, a pillanat töredéke alatt ment füstbe a győzelmi reménye.
„A tizenhetes kanyar kijáratánál négy henger megállt a bal oldalon és ettől kezdve csak az volt a kérdés, mikor áll meg a másik oldalon is. Így, az autót a kettes és a hármas kanyar között meg kellett állítanom. Nem lehetett mást tenni ebben a helyzetben. Pedig addig sem voltam könnyű helyzetben, pokolian nehéz körülmények között vezettem a futamot. Hiszen az élen haladó mögötti versenyző már láthatta, hol kell fékezni, a pálya melyik része lehet csúszásveszélyes. Nekem azonban nem volt ilyen segítségem…”
Még mindig képtelen a döntésre a Red Bull, ezzel pedig akár elő is segíthetik Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton diadalát…Az osztrák csapat ugyanis továbbra sem akarja arra kérni valamelyik versenyzőjét, hogy a siker érdekében...
Tovább a teljes cikkhez »
Elképesztő eseményeket hozott a 61. Formula-1-es világbajnokság Dél-koreai Nagydíja: a szakadó eső és a rossz pályaviszonyok miatt hosszú percekre félbeszakadt a futam, sokáig pedig a safety car vezette a mezőnyt. Az igazi...

Hiába küzdött a címvédő Jenson Button és a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton, nem is beszélve Fernando Alonsótól, a Dél-Koreai Nagydíj időmérő edzésén is verhetetlen volt a Red Bull! Pedig a Q3 utolsó pillanatáig a kétszeres...