Vettel és Webber megtréfálta Alonsót!

Létrehozva: 2010. október 23. 08:00
Hiába küzdött a címvédő Jenson Button és a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton, nem is beszélve Fernando Alonsótól, a Dél-Koreai Nagydíj időmérő edzésén is verhetetlen volt a Red Bull! Pedig a Q3 utolsó pillanatáig a kétszeres világbajnok spanyol fenomén vezetett, a végén mégis csak a második sorba került. Sebastian Vettel és Mark Webber ugyanis a legvégén megelőzte a Ferrari spanyol ászát, aki vasárnap nem igazán számíthat brazil csapattársa segítségére. Felpe Massa ugyanis csak a hatodik lett. Vettel, Webber és Alonso mögött Hamilton és Rosberg végzett, míg Button csak a hetedik helyről indulhat.

 

 

Nincs új a nap alatt, a Red Bull szinte verhetetlen a kvalifikációban! Pedig sokan remélték, legalábbis az ellenfelek közül, hogy a szombati harmadik szabadedzés valós képet adott az esélyekről. Persze, feltűnő volt, hogy Seba Vettel a záró tesztelésen mindössze kilenc mért körig és a tizenhatodik helyig jutott.

A német klasszis meg is mutatta, hogy az időmérőre tartalékolt, jól tudta, szombaton ez a legfontosabb feladata. Vettel a legutóbbi versenyeken remekelt, Japánban Pazar győzelmet szerzett. Szuzukában kapaszkodott vissza csapattársára, akit most is megelőzött. Így vasárnap újabb értékes pontokkal csökkentheti hátrányát.

Webber ugyan elégedett lehet a második hellyel, de csak részben. Fernando Alonsót és a két mclarenest maga mögött tartotta, azonban a versenyen még Vettelt is meg kell előznie.

Most még csak elvi lehetőség, de ha a nagydíjon is marad ez a kvalifikáción kialakult sorrend, akkor az ausztrálnak Brazíliában és/vagy Abu-Dzabiban nem maradhat a német mögött…

Éppen a két red bullos közötti minimális különbség adhat reményt Alonsónak és a most még nagyon távol álló Hamiltonnak és Buttonnak. A spanyol és a két brit már nyert világbajnokságot, Webber és Vettel még nem. Utóbbi két versenyző pedig a mérhetetlen elszántság mellett hatalmas lelki teherrel várhatja a Dél-Koreai Nagydíjat, ez pedig könnyen hibához vezethet. Ekkor pedig máris ott lehetnek a nagy ellenfelek a Ferraritól és a McLarentől.


DÉL-KOREAI NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS:
Helyezés Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:37.123 1:36.074 1:35.585
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1:37.373 1:36.039 1:35.659
3. Fernando Alonso Ferrari 1:37.144 1:36.287 1:35.766
4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:37.113 1:36.197 1:36.062
5. Nico Rosberg Mercedes GP
1:37.708 1:36.791 1:36.535
6. Felipe Massa Ferrari 1:37.515 1:36.169 1:36.571
7. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:38.123 1:37.064 1:36.731
8. Robert Kubica Renault 1:37.703 1:37.179 1:36.824
9. Michael Schumacher Mercedes GP
1:37.980 1:37.077 1:36.950
10. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:38.257 1:37.511 1:36.998
11. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:38.115 1:37.620
12. Kamui Kobajasi Sauber-Ferrari 1:38.429 1:37.643
13. Nick Heidfeld Sauber-Ferrari 1:38.171 1:37.715
14. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:38.572 1:37.783
15. Vitalij Petrov Renault 1:38.174 1:37.799
16. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:38.583 1:37.853
17. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:38.621 1:38.594
18. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:38.955
19. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:40.521
20. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:40.748
21. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:41.768
22. Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:42.325
23. Szakon Jamamoto HRT-Cosworth 1:42.444
24. Bruno Senna HRT-Cosworth 1:43.283

 

DÉL-KOREAI NAGYDÍJ, HARMADIK SZABADEDZÉS:
1. Robert Kubica Renault 1:37.354 p 15 kör
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:37.402 16
3. Fernando Alonso Ferrari 1:37.426 15
4. Mark Webber Red Bull-Renault 1:37.441 13
5. Nico Rosberg Mercedes GP 1:37.629 12
6. Felipe Massa Ferrari 1:37.955 16
7. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:38.419 15
8. Nico Hülkenberg Williams-Cosworth 1:38.501 17
9. Michael Schumacher Mercedes GP 1:38.630 12
10. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:38.632 18
11. Vitalij Petrov Renault 1:38.668 14
12. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:38.733 16
13. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:39.058 21
14. Kamui Kobajasi Sauber-Ferrari 1:39.145 16
15. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:39.159 21
16. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:39.780 9
17. Nick Heidfeld Sauber-Ferrari 1:40.289 17
18. Vitantonio Liuzzi Force India-Cosworth 1:41.591 15
19. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:41.623 15
20. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:41.853 17
21. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:42.095 19
22. Lucas Di Grassi Virgin-Cosworth 1:43.111 19
23. Bruno Senna HRT-Cosworth 1:43.417 19
24. Szakon Jamamoto HRT-Cosworth 1:43.880 20

 

Hozzászólások
CSAKIS A BAAARCAAAA! 2010. október 28. 17:08 (24)
Avatar_70_male
Újonc
  22
MODERÁLVA
Csóka Bálint 2010. október 28. 16:10 (23)
Újonc
  3
FERNANDO A KIRÁLY!!! AKÁRHOGY IS FÁJ ALONSO A SZTÁR!!!!
bende bálint 2010. október 23. 20:19 (22)
Ígéret
  455

„ember az hogy most ezt leírtad azt hiszed olyan nagyon okos vagy?
hát elárulom neked hogy nagyon nem...
de azért próbálkozni lehet






[Hivatkozás: Witmann Zsolt 2010. október 23. 18:56]
pedig igaza van te nyominger.........ez nem roncsderbi ha arra vagy kiváncsi nézd azt
Inter Fan 22 2010. október 23. 20:03 (21)
Újonc
  157

„a 4.helyről még semmi sincs veszve Hamiltonnak.Majd a rajtnál a két red bull ütközik és a hosszúfejű meg beléjük szalad.És már Hamilton az első




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. október 23. 11:37]
hosszufejü, Hamilton meg egy fe ka fa.szrágo ugyhogyholnap Alonso fog nyerni !!!Go Ferrari

Szerkesztve: 2010. október 23. 20:04
Forza Barcelona 2010. október 23. 19:20 (20)
Újonc
  45
sok f@sz hamikának drukkol, szánalmasak vagytok...
Perity András 2010. október 23. 19:16 (19)
Rajongó
  802
GO HAMILTON!!
Witmann Zsolt 2010. október 23. 18:56 (18)
Avatar_70_male
Újonc
  32

Úgy szeretem h az ilyen fórumokon összeverődnek a "nagyon okos emberek"
Ez ütözik azzal....Kéremszépen nem erről szól a Forma 1....Attól nem fognakvb-t nyerni a kedvenc versenyzőitek h ilyeneket írogatok....Szánalom....





Tisztelet a kivételeknek!






[Hivatkozás: Kányaa Lászlo 2010. október 23. 15:50]
ember az hogy most ezt leírtad azt hiszed olyan nagyon okos vagy?
hát elárulom neked hogy nagyon nem...
de azért próbálkozni lehet

Törölt felhasználó 2010. október 23. 18:05 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Kányaa Lászlo 2010. október 23. 15:50 (16)
Avatar_70_male
Újonc
  48

Úgy szeretem h az ilyen fórumokon összeverődnek a "nagyon okos emberek"
Ez ütözik azzal....Kéremszépen nem erről szól a Forma 1....Attól nem fognakvb-t nyerni a kedvenc versenyzőitek h ilyeneket írogatok....Szánalom....



Tisztelet a kivételeknek!



Szerkesztve: 2010. október 23. 15:52
Király Silence 2010. október 23. 15:05 (15)
Avatar_70_male
Újonc
  42
nemkell szidni szerintem sem a redbullokat sem alonsot.attól függetlenül remélem Hamilton jótfog rajtolni és nemszakad le vettel meg webber.akkor Hamiltonnak még van esélye...szerencse precíz és agresszív vezeté..ennyi kell Hamiltonnak.nak béke a pálya nemrossz szerintem izgalmas futam lesz.Go Lewis Go!
Törölt felhasználó 2010. október 23. 14:42 (14)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
János Dániel 2010. október 23. 14:31 (13)
Újonc
  126

„a 4.helyről még semmi sincs veszve Hamiltonnak.Majd a rajtnál a két red bull ütközik és a hosszúfejű meg beléjük szalad.És már Hamilton az első




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. október 23. 11:37]
Álmodik a nyomor!



Szerkesztve: 2010. október 23. 14:31
Bluard jafiu 2010. október 23. 14:29 (12)
Avatar_70_male
Újonc
  18

„a 4.helyről még semmi sincs veszve Hamiltonnak.Majd a rajtnál a két red bull ütközik és a hosszúfejű meg beléjük szalad.És már Hamilton az első




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. október 23. 11:37]
Hamiltonnak egy gondja van: A rajtnál a poros részen nehéz beverekedni magát a red bullok elé.Amúgy Hamiltonból simán kinézném hogy lerajtoljon mindenkit, de így vajmi kevés esélyt látok rá.
Forza Barcelona 2010. október 23. 14:24 (11)
Újonc
  45
Álmodjatok csak idióták.hamika egy f@s******ó ******, nem fog vb-t nyerni, Alonso vagy Webber lesz a világbajnok.
Nagy Beatrix Katalin 2010. október 23. 14:11 (10)
Újonc
  67

„a 4.helyről még semmi sincs veszve Hamiltonnak.Majd a rajtnál a két red bull ütközik és a hosszúfejű meg beléjük szalad.És már Hamilton az első




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. október 23. 11:37]
Jaja! Vagy ha külön-külön esnek ki az is jó Hamiltonnak, de úgy még jobb ha Hamilton megelőzi őket és aztán mennek egymásba.
GoOoOoOoO Lewis GoOoOoOoO
Real Madrid 2010. október 23. 13:02 (9)
Ígéret
  498
az időmérőn még semmi sem dőlt el, a holnap Alonso napja lesz!
Törölt felhasználó 2010. október 23. 12:01 (8)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Katona Gábor 2010. október 23. 11:54 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  11
Sztem ennyire ne legyél bizakodo az Mclaren-nek már annyi se Hamilton se Button nemfog már ezen az éven nyerniAbba a Mclarenbe már nincs erö
Törölt felhasználó 2010. október 23. 11:37 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Kiszelka Péter 2010. október 23. 11:05 (5)
Újonc
  181
Alonso esélyei kezdenek elszállni, de ezt egy jó rajttal lehet orvosolni.Másrészről nem tudom mi van Massával, de nagyon gyengén vezet mostanában, kezdenie kéne magával valamit, mert ez nem Ferraris szint! Ha ezt így folytatja szerintem nem lesz helye a csapatnál, sajnos.Én nagyon kedvelem, de ez NULLA!

Hajrá Alonso!
Hajrá FC Barcelona!!!
24 ÓRA
12:27  Zseniális Falcao-gól, ollózva - videó12:10  Ki lesz a Liverpool új menedzsere?12:06  Magyarország rendezi a jégkorong-vb-t11:38  Modric az Eb után dönt jövőjéről11:07  Újabb sztár tör Usain Bolt babérjaira10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakorSze  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztárSze  Rooney szíve összetörtSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetése
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS