Massa: Szerencsés vagyok, hogy túléltem

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 2. 15:00
Végre, erre vártunk a Magyar Nagydíj időmérő edzése óta! A borzalmas balesetet szenvedő Felipe Massa ugyanis először beszélt hosszabban a Hungaroringen történt eseményről, valamint a közeljövő terveiről. A Ferrari brazil ásza örül annak és szerencsésnek érzi magát, hogy egyáltalán élve megúszta az ütközéssorozatot, de ez sem tartja vissza attól, hogy mindent megtegyen a visszatérésért.


Az összetett verseny tavalyi második helyezettje a tervek szerint hétfőn hagyja el az Állami Egészségügyi Központot, hogy immár más helyen folytassa a rehabilitációt. Hangulata és állapota is egyre jobb, pedig ki ne emlékezne arra, hogy néhány órával a baleset után még életmentő koponyaműtéten esett át, amely után órákon át altatták.


„Tudom, szerencsés vagyok, hogy élek. Semmi sem emlékszem a balesetből, de biztos vagyok abban, még versenyezhetek” – mondta Massa a News of the World nevű brit lapnak.

A maranellói csapat pilótája súlyos koponyasérülést szenvedett, kisebb ödémát is találtak az agyában, ez viszont már felszívódott. Azt továbbra sem tudhatjuk, hogy mennyire károsodott a szeme, és az sem dőlt el, mikor térhet vissza, ha egyáltalán.

„Az ébredésem után még fogalmam sem volt arról, miért kerültem a kórházba. Ezért kérdeztem meg a többieket, mi történt? Megpróbáltam kihúzni magamból a csöveket, de testvérem, Eduardo megpróbált megakadályozni ebben. Kész csata zajlott közöttünk – emlékezett a drámai pillanatokra Massa. – Pechem volt a balesettel, de szerencsésnek érzem magam, hogy túléltem. Pedig az én versenyem lehetett volna. Amikor felébredtem a kómából, akkor el sem hittem, hogy Lewis (Hamilton) nyert és Kimi (Räikkönen) lett a második…”

 

Jean Todt és Michael Schumacher az AEK előtt  


A brazil versenyzőt szombaton meglátogatta régi jó barátja, a valenciai Európai Nagydíjon helyettesként beugró Michael Schumacher, valamint a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Jean Todt is.

„Nagyszerű, hogy végre találkozhattam Felipével. Én is jobban érzem magam, pedig az elmúlt napokban is állandó kapcsolatban álltunk Nicolas és Jean Todt révén. Mindenről értesültem, de mindig jobb, ha a saját szemeddel látod a dolgokat. Meglepett, hogy milyen jó állapotba került, hiszen csúnya balesetet szenvedett” – mondta a hétszeres világbajnok Schumi.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu