Kiegyenesedtek a kérdőjelek Kimi Raikkönen ügyében, egy nagy klasszissal kevesebb rója a köröket a versenypályákon a 2010-es idényben. A finn menedzsmentje nem tudott megállapodni a McLaren csapattal, pedig ez lett volna az egyetlen esélye a folytatásra védencüknek. A wokingiak számára túl magas volt Räikkönen bérigénye, az álláspontok olyannyira nem közeledtek, hogy meg is szakadtak a tárgyalások.
“Ami a Formula-1-et illeti két lehetőség közül kellett választania, McLaren vagy vége. Kimi és a McLaren nem tudtak megegyezni, így biztos, hogy nem versenyez tovább a pilóta a sorozatban. Mindazonáltal 2011-ben jók az esélyei a visszatérésre, méghozzá a Red Bulllnál" - nyilatkozta Robertson.
Räikkönen annak idején 2003-ban és 2005-ben is második lett összetettben a McLarennel, kilenc futamgyőzelmet aratott, majd a 2006-os szezon után a Ferrarihoz távozott Michael Schumacher helyére. Első idényében világbajnok lett, tavaly pedig a harmadik helyen végzett. Az idei szezonban a gyengélkedő istálló egyetlen futamgyőzelmét aratta Spában.
