Alonso-Räikkönen: robbanásveszély!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 13. 16:48
Nagy port kavart fel a száguldó cirkusz világában, hogy Kimi Raikkönen Fernando Alonso csapattársa lesz a következő szezontól a Ferrarinál. Stefano Domenicali csapatfőnök szerint mindenben segíti majd egymást a két pilóta, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, és a sportág másik nagy legendája, Alain Prost azonban nincs meggyőződve erről, és ennek hangot is adott.


"Ez a szerződés nem csak Räikkönennek, hanem az autósport szerelmeseinek is igazi ajándék, erősödik a versenyhelyzet a Ferrarinál, izgalommal várhatjuk, mire lesznek képesek együtt" - mondta Schumacher, aki szerint azonban a két világbajnok párba állításával olyan keveréket alkotott meg a Ferrari, amely akár robbanást is okozhat.

Hasonlóképpen gondolja Alain Prost is, aki szerint a Ferrari ezzel helyezett nyomást Alonsóra, akivel nem volt tökéletes az összhang a csapatnál az utóbbi időben.

"A szurkolók számára élvezetes lesz az új felállás, de Alonso immár nem számít majd első számú pilótának, és nem hiszem, hogy Domenicalinak van akkora tekintélye, mint korábban Todtnak vagy Brawnnak volt, hogy kezelni tudjon egy ilyen helyzetet."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"Fernando és Kimi segítik majd egymást"
Merészet húzott a Ferrari Kimi Räikkönen leigazolásával, új probléma merülhet fel: a csapaton belüli rivalizálás is nehezítheti az előrelépést. A főnök Stefano Domenicali nem aggódik, szerinte a stratégia nem változik, aki...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu