Így bukott 300 milliót a magyar pókeres

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 6. 16:40
VIDEÓVAL. Egyik szemünk sír, a másik nevet, amikor meghalljuk, Kaló Dénes bekerült az Európai Pókersorozat (EPT) öt legnagyobb nyereményét tartalmazó nívós válogatásába. A 32 éves magyar profi ugyanis, az öreg kontinensen addig lejátszott legnagyobb hivatalos partit bukta el még 2008 áprilisában a kanadai Glen Chorny ellen, így ugyan 405 millió forintot nyert, de a fantasztikus győzelemről és további csaknem 300 millió forintról lemondhatott.


Korábban Tóth Richárd került a PokerStars által készített rangos válogatásba, ezúttal Kaló Dénesen volt a sor.

 

Honfitársunk tavasszal a magyar pókertörténelem legnagyobb sikerét érte el akkor, amikor Európa vezető sorozatának nagydöntőjében, Monte Carlóban a második helyen zárt.

 

A példátlan eredményt a nemzetközi szaksajtó is elismerte, az idei évben ötödik születésnapját ünneplő EPT pedig egy nívós összeállításban való szerepléssel díjazta a magyar bravúrját.

 

Hiába azonban a büszke szereplés, sokan mégis bosszúsan figyelték, amint a viadal döntőjében a kanadai Glen Chorny A5-tel legyőzte fiúnk KQ-ját, így megnyerte Európa akkori legnagyobb értékű partiját, amely 700 millió forintot jelentett a győztes számára. A magyar ugyan az utolsó akadályon fennakadt, de így 405 millió forinttal gazdagodott. 

 

A történethez tartozik, hogy január elején az EPT Bahamákon rendezett állomásán, a PCA-n megdőlt a Monte Carlo-i parti értéke, de Kaló Dénes szereplése jó ideig emlékezetes marad, nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi sajtó számára is.

 

Az öt legnagyobb leosztás között láthatjuk két barcelonai, két Monte Carlo-i és egy bahamai döntőt, ahol elképzelhetetlen összegek találtak gazdára.

 

VIDEÓ: A PokerStars válogatása, benne Kaló Dénes bődületes 700 milliós partija - ITT!

 


 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu