Talma: Valamelyik riválisom kilökött!

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 13. 09:37
Kicsit csalódottnak érzi magát Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság 250 köbcentis kategóriában történt debütálása miatt. A magyar világbajnok eredetileg az első ötbe szeretett volna bekerülni, de sajnos nem sikerült neki a bravúr és csak tizedik lett. A Balaton Racing Team pilótája állítja, hogy valamelyik riválisa kilökte őt, amikor jó pozícióban volt.


Nem kezdődött a legjobban a gyorsaságimotoros-világbajnokság Talmácsi Gábor számára, hiszen a magyar pilóta az első ötbe szeretett volna kerülni, amelyre a katari edzések alapján meg is volt minden esélye, hiszen hetediknél rosszabb pozíciót egyszer sem ért el.

Ennek megfelelően kezdődött a nagydíj világbajnokunk számára, hiszen sokáig még a dobogóért harcolhatott, azonban a verseny végére visszaesett a tizedik hely környékére.

„Az elején néhány körig minden jó volt, de utána nekem jött valaki, és három hellyel visszacsúsztam – nyilatkozta a futam után Talmácsi Gábor. - Ezt követően az egyik versenyző elesett és majdnem engem is kilökött, ekkor lementem a pályáról, és megint megelőztek hárman. Ráadásul ezután Debonnal kellett küzdenem, aki hatalmasakat fékezett, így nem tudtam megelőzni, sajnos, amíg küzdöttünk, az előttünk lévő boly eltávolodott tőlünk.”

Talma azonban annak ellenére sincsen elkeseredve, hogy szeretett volna egy jobb helyezéssel debütálni a negyedliteresek között. Profizmusára utal az is, hogy nem kesereg a múlton, és máris a következő feladatra koncentrál.

„Kicsit csalódott vagyok, mert ha ezek a problémák nincsenek, akkor jobb helyezést is elérhettem volna. Mivel pozitívan gondolkodom, így azt mondom, a legjobb tízben végeztem! Már most a következő versenyre koncentrálok, amely Japánban lesz két hét múlva. Dolgozunk tovább keményen." – zárta a mondandóját 125 köbcentisek 2007-es világbajnoka.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu