Palik László a 12. helyről folytatja

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 15. 23:22
Carlos Sainz kiesését követően vérszemet kapott márkatársa, Giniel De Villiers, és ledolgozta negyedórás hátrányát Marc Millerrel szemben a 2009-es Dakar-ralin. A motorosoknál Despres megelőzte a yamahás David Fretignét és már második. Dési János 48.-ként futott be, de büntetése miatt az összetettben visszaesett. Szalay Balázs a szenzációs 14. helyen ért célba, míg Palik László órákon át a sivatagban vesztegelt, csakúgy, mint Liszi László. Palik végül az 50. helyen ért célba, összetettben pedig a 12. helyen áll.


A motorosoknál a verseny első felében többet hibázó Cyrill Despres egyre inkább magára talál. Már csak márkatársa - a 2006-os győztes – Marc Coma van előtte. Előnye egyelőre megnyugtató, de mint azt a mai nap is bizonyította, nem mehet biztosra. Főleg, hogy két éve hasonló volt a helyzet. Coma vezetett, de bukott és kiesett. A versenyt akkor Despres nyerte…

Csütörtökön csak a szakaszt, igaz, többet nem is tehetett. Ezzel megelőzte honfitársát, Davis Fretigne-t. A yamahás hatodik lett, bő tíz perccel elmaradva a címvédőtől.

Dési János a 48. helyen teljesítette az etapot, 2 óra 22 perces hátránnyal. Az összetettben viszont visszaesett az 56. helyre, miután nyolcórás büntetést kapott még az előző szakaszon.

A dél-afrikai Giniel De Villiers nagyon rossz jós lenne. Szerda este azt nyilatkozta, hogy ez nem az ő Dakarja. Elkeseredett és csalódott volt, de azt mondta, nem adja fel. És milyen jól tette! Sainz kiesett, és ő megérezte a lehetőséget. Odalépett a gázra, és ledolgozta 15 perces hátrányát a második Marc Millerrel szemben, így átvette a vezetést az összetettben! Még jó hogy a Volkswagen autóversenyzőnek és nem jósnak szeződtette… Harmadiknak a megint megbízhatóan teljesítő Robby Gordon futott be, aki az összetettben is fellépett a dobogó harmadik fokára.

Szalay Balázs a kitűnő 14. helyen végzett a rendkívül nehéz szakaszon. A versenyzők egyöntetű véleménye szerint a mai minden eddiginél nehezebb etap volt. Az Opel Antarával versenyző párosra már nagyon ráfért egy jó eredmény az elmúlt napok nehézségei után.

Az eddig remeklő Palik László – Darázsi Gábor duó viszont egyelőre a sivatag foglya volt. Végül célba érkezett az 50. helyen, összetettben így a 12. pozícióból várják a folytatást.

A Liszi László – Fenesi József duó a 77., míg a magyar kamionos egység, a Szaller-Csitári-Pócsi trió a 21. lett.


DAKAR 2009, 12. SZAKASZ, FIAMBALA-LA RIOJA (518 KM - 253 KM SPECIÁL):
Autósok:
1. Giniel De Villiers - Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 4:06:43 óra
2. Marc Miller - Ralph Pitchford (amerikai, dél-afrikai, Volkswagen) 16:17 p. h.
3. Robby Gordon, Andy Grider (amerikai, Hummer) 25:27 p. h.
...14. Szalay Balázs - Bunkoczi László (magyar, Opel) 2:35:24 ó. h.
...50. Palik László, Darázsi Gábor (magyar, Nissan) 7:41:32 ó. h.
Motorosok:
1. Cyrill Despres (francia, KTM) 3:57:37 óra
2. Marc Coma (spanyol, KTM) 1:23 p. h.
3. Farres Guell (KTM) 9:47 p. h.
...82. Dési János (magyar, KTM) 8:15:07 o. h.
Kamionosok:
1. Vlagyimir Csagin, Szergej Szavosztyin, Eduard Nikolajev (orosz, Kamaz) 4:39:49 óra
2. Firdausz Kabirov, Ajdar Beljajev, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz) 1:47 p. h.
3. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Nelis (holland, belga, Ginaf) 24:40 p. h.
...21. Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor (magyar, MAN) 8:39:31 ó. h.
Összetett:
Autósok:
1. Giniel De Villiers - Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 43:46:58 óra
2. Marc Miller - Ralph Pitchford (amerikai, dél-afrikai, Volkswagen) 2:35 p. h.
3. Robby Gordon, Andy Grider (amerikai, Hummer) 1:18:52 ó. h.
...12. Palik, Darázsi 16:50:48 ó. h.
...20. Szalai, Bunkoczi 28:02:21 ó. h.
...55. Liszi, Fenesi 60:35:44 ó. h.
Motorosok:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 47:51:30 óra
2. Cyrill Despres (francia, KTM) 1:29:48 p. h.
3. David Fretigne (francia, Yamaha) 1:33:55 p. h.
...65. Dési János (magyar, KTM) 22:38:17 o. h.
Kamionosok:
1. Vlagyimir Csagin, Szergej Szavosztyin, Eduard Nikolajev (orosz, Kamaz) 44:41:26 óra
2. Firdausz Kabirov, Ajdar Beljajev, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz) 1:33 p. h.
3. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Marcel van Nelis (holland, belga, Ginaf) 56:58 p. h.
...11. Szaller, Pócsik, Csitári 19:59:18 ó. h.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu