Hackett bejelentette visszavonulását

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 27. 09:47
Bejelentette visszavonulását a háromszoros olimpiai bajnok ausztrál úszó, Grant Hackett. A világ legjobb hosszútávúszói között jegyzett versenyző hét olimpiai érmet szerzett pályafutása során, háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A három olimpián résztvevő Hackett a jövőjét televíziós műsorvezetőként képzeli el.


Grant Hackett már korábban jelezte, hogy a pekingi olimpiai lesz számára az utolsó, Londonban már biztosan nem akar indulni, az azonban csak most derült ki, hogy visszavonul.

 

A világ legjobb hosszútávúszói között jegyzett versenyző három olimpián vett részt, ezeken pedig hétszer állhatott fel a dobogóra. Ötkarikás játékokon három aranyérmet gyűjtött be, emellett tíz világbajnoki címe van. Jelenleg is két világcsúcs található a neve mellett, 800 és 1500 méteres gyorsúszásban is az ő ideje a világ legjobbja.

 

Hackett kedvence az 1500 méter volt, azt Sydneyben és Athénban is megnyerte. Közel volt hozzá, hogy első férfi úszóként három egymás utáni olimpián is első helyen végezzen egy számban, de Pekingben csak második lett a tunéziai Uszama Melluli mögött.

 

Bár Hackett hivatalosan csak később nyilatkozik későbbi terveiről, várhatóan televíziós műsorvezetőként keresi tovább a kenyerét.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu