Veszélyes rivális, a világranglistán idén már 65 helyet előrelépő lengyel Urszula Radwanska várt Szávay Ágira a rajton Cincinnatiben. A magyar hölgy arra készült, hogy követi Czink Melindát a legjobb 32 közé, egyúttal kiköszörüli a csorbát Jelena Vesznyina elleni súlyos veresége után, amelyet a múlt héten Los Angelesben szenvedett el.
Úgy tűnt, a rutinosabb magyar különösebb gond nélkül hozza az első szettet. 5:3-as vezetésnél két bréklabdához jutott, de Radwanskának valahogy sikerült felállnia a padlóról. Sőt, 5:5-tel egyenlíteni is tudott. Ági belehúzott, s megint fordult a kocka, az újabb brék után már nem kegyelmezett, 7:5-tel zárult a játszma.
Bravúros zárás után bravúros kezdés következett, csakhamar dupla brékelőnybe került Szávay, ami talán túlságosan is megnyugtatta. Sorozatban négy gémet tudott megnyerni ugyanis a lengyel, átvette a vezetést. Szávay még épp' időben megálljt parancsolt neki, két bréklabdát hárítva egalizált. Négy-ötnél már a szettben maradás volt a tét, két lehetősége is volt a részsikerhez a lengyelnek, de egyiket sem tudta kihasználni a szívósan küzdő magyar ellen. A végjáték az első szettéhez hasonlóan alakult, jöhet Pennetta, vagy esetleg Morita!
Szávay (magyar)–U. Radwanska (lengyel) 7:5, 7:5
