Ivanovics-Coin. Nem kérdés, fix egyes.
Ivanovics-Coin, 3:6, 6:4, 3:6. Micsoda?
A US Open szakértő közönsége és a teniszszerető közvélemény csak dörzsölte a szemét, amikor a viadal második fordulójában világraszóló sikert ért el a "névtelen" francia. Ez már nem is Dávid és Góliát története - persze, lányokról van szó... -, ennél sokkal nagyobb és döbbenetesebb meglepetés.
A szerb világelső a június elején véget ért Roland Garroson aratott párizsi diadala óta nem igazán találja önmagát, Wimbledonban - az idény harmadik Grand Slam tornáján - is már a harmadik körben elcsúszott.
A tény, hogy ezúttal sem sikerült legalább a negyeddöntőig eljutnia, komoly aggodalomra adhat okot. A teniszezőnő roppant elkeseredett a történtek miatt, de kijelentette, a kiábrándító eredmények ellenére sem hátrál meg.
„Csak szerencsétlenkedtem, semmi sem akart összejönni. Rengeteg ki nem kényszerített hibát vétettem, ráadásul a szerváim sem úgy sültek el, ahogy szoktak - kesergett a nemrégiben egyébként hüvelykujjával bajlódó Ivanovics. - Persze, hogy szomorú vagyok, mert tudom, ennél sokkal többre vagyok képes."
„Azt is tudom, nem úgy játszom mostanában, ahogy az egy világelsőtől elvárható, és bár nem mentegetem magam, de igen kevés lehetőségem volt komolyan edzeni. Szégyellem magam, ugyanakkor nem adom fel, összeszorítom a fogam, még keményebben és többet fogok edzeni."
A másik oldal még most sem hiszi el, amit tett. A csoda nem jött volna létre, ha nincs Julie Coin, a francia üdvöske, akiről korábban csupán az igazán fanatikus teniszrajongók hallottak.
„Csípjenek meg, mert szerintem még álmodom - kezdte fülig érő szájjal a Clemson egyetemen teniszező Coin. - Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy megvertem a világ legjobb játékosát. Kell egy kis idő, amíg mindent feldolgozok."
De csak egy kis idő, kedves Julie, hiszen magyar idő szerint szombaton 17 órakor következik a harmadik forduló, ahol a változatosság kedvéért egy korábbi világelsővel, a honfitárs Amelie Mauresmóval hozta össze a sors(olás).
