Az Australian Open második napján pályafutása első felnőtt mérkőzésére készült a melbourne-i főtáblán Babos. Az ellenfelét jól ismerte, mert korosztályos versenyeken többször találkoztak. Kristina Mladenovics jelenleg ugyan csak 98. a világranglistán, de nem véletlenül tartották a franciák következő nagy tehetségének. Babos az első játszmában mélyen tudása alatt teljesített, sokat hibázott az alapvonalról.
A második szett közepétől sokkal jobban kezdett mozogni és ennek meglett az eredménye. Úgy tűnt, átvette az irányítást, de a harmadik felvonásban gyorsan hátrányba került. Majdnem 0:4 lett, de sikerült megállítania az újra lendületbe jött franciát. Igaz, ettől kezdve így is futhatott az eredmény után. Amikor 5:5-nél befogta Mladenovicsot, megint elhihettük, hogy fordult a kocka. Ráadásul a francia a pályára kérte a fizioterapeutát. Hivatalos orvosi szünetet, ápolást nem kapott, mert csak görcs kínozta. Arra azonban jó volt a rövid szünet, hogy kicsit kizökkentse Babost.
A döntőben nincs rövidítés, jöhetett a maratoni hajrá kifulladásig. Egyértelműen a magyar mozgott frissebben, de Mladenovics rendre átlendült a holtpontokon. A kimaradt lehetőségek után, 10:9-nél Babos Tímea némiképp váratlanul megtorpant és nem csak a szerváját, de a csatát is elbukta: 2 óra 54 perc alatt 6:3, 4:6, 11:9-re kapott ki.
"Nagyon rosszul kezdtem, a szokásos izgalom bennem volt a meccs elején. Amikor elkezdtem végre lazábban játszani, és élvezni a játékot, akkor meg is nyertem a második szettet" - mondta Babos Tímea Melbourne-ben a SportHíradónak.
"A döntő játszmát viszont egy nagyon buta szervagémmel kezdtem, amire így utólag azt mondom, hogy a meccsembe került. Bár akkor még visszaküzdöttem, hárítottam pár meccslabdát, vissza tudtam brékelni, így a meccsben maradtam. Utána szerintem én játszottam jobban, nekem voltak jobb lehetőségeim."
"5:5 után például nekem volt bréklabdám, így fájfalmas, hogy az utolsó két gémben még pontot sem tudtam nyerni. Fizikailag szerintem jóval fölötte álltam, én még bármeddig bírtam volna. Igaz, 5:5-nél csinált egy rettenetesen jó szervagémet, bejöttek az első szervái, ezt tartotta őt életben a döntő szettben."
Babos úgy érzi, lelkileg kihozta magából a maximumot, de a karrierje most talán mélyponton van. "Az utóbbi két hónapban egyre jobban megy a tenisz, viszont versenyen sajnos még nem tudom hozni ugyanazt a formámat, mint edzésen, és ezen a szinten ez már kevés."
Pozitívan értékeli, hogy még gyenge játékkal is ilyen meccset tudott játszani, ahol csak 11:9-re kapott ki. "Sajnos sok minden jár a fejemben a pályán, és nem csak a teniszre koncentrálok. Görcsösen játszom, és inkább a vereség ellen hajtok, nem a győzelemért."
A teniszező egy példát is mondott: míg neki mindig a következő lehetőség miatt is aggódnia kell, mai ellenfele 13 Grand Slam szabadkártya után nyerte az első GS-meccsét, így gyakorlatilag nincs semmi nyomás nincs rajta.
Babos Tímea még párosban bizonyíthat az Australian Openen, majd egyéniben jön egy egy hónapos kemény szakasz, amikor pontokat kell megvédenie. Utána viszont leesik a teher a válláról, és egy tíz hónapos időszak következik, amikor lazább és felszabadultabb lehet, és csak a győzelemre koncentrálhat.
| AUSZTRÁL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (AUSTRALIAN OPEN), 2013 |
|
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért): FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért): |
