Babos 3 percet töltött a pályán

Szerző: MTILétrehozva: 2015. február 6. 21:14
Babos Tímea ellenfele feladta a második egyes mérkőzést, ezzel a magyarok 2-0-s behozhatatlan előnyre tettek szerint az osztrákok ellen pénteken a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján, a budapesti Syma Csarnokban. A hazai válogatott szombaton az ötödik helyért küzdhet.


Jani Réka sikere után a világranglistán 93. Babos alig három percet töltött a pályán, ugyanis az osztrákok első számú teniszezője, Patricia Mayr-Achtleitner (122.) 1:0-nál jelezte, hogy nem tudja folytatni a meccset. "Nemrég beteg volt, és még nem jött helyre teljesen. Most leverte a víz, és teljesen le van gyengülve" - mondta az MTI-nek Dani Vilmos, a verseny hivatalos orvosa.

Babos Tímea és Bondár Anna megnyerte a párost is, ezzel a magyarok 3-0-ra győztek. A tét nélküli páros csata 1 óra 14 percig tartott. Az első szett rövidítésben dőlt el, a másodikban aztán Babos és Bondár is remekül adogatott, s a magyar duó emellett kétszer elnyerte Sandra Klemenschits - a 32 évével a torna legidősebb résztvevője -, illetve Julia Grabner adogatását.

A csoport:
MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 3-0
Babos Tímea, Bondár Anna-Sandra Klemenschits, Julia Grabner 7:6 (7-2), 6:2
Babos Tímea - Patricia Mayr-Achtleitner 1:0-nál Mayr-Achtleitner feladta
korábban:
Jani Réka-Barbara Haas 7:5, 6:2

A magyarok szombaton délután az 5. helyért csatáznak majd a D csoport másodikjával, azaz a horvátokkal vagy a belgákkal.

A négy csoportgyőztes - Szerbia, Nagy-Britannia, Fehéroroszország és várhatóan Horvátország - szombaton a rájátszásban dönt arról, melyik két csapat jut fel a világcsoport II rájátszásába.

Címkék: babos_timea
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu