Ötödször lett bajnok a London Wasps

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 31. 18:50
A London Wasps nyerte az angol első osztályú rögbi-bajnokságot (Guinness Premiership), miután a rangos sorozat fináléjában 26-16-ra verték a címvédő Leicester Tigers együttesét. A twickenhami aranycsatában mindkét gárda két-két célt vitt, így döntő volt, hogy a londoni Mark van Gisbergen négy büntetőt is értékesíteni tudott és a jutalomrúgásokat sem rontotta el.


Az alapszakaszban második helyen végző londoniak ötödik bajnoki címüket ünnepelhették - ezen kívül van még három döntőbeli szereplésük is -, legutóbb a 2004-2005-ös szezon végén ünnepelhettek bajnoki címet.

 

A nemzetközi rögbi két emblematikus alakja, Lawrence Dallaglio és Raphael Ibanez utolsó mérkőzésére készülődött szombaton az angol bajnokság döntőjében. Mindent megnyertek már (főleg Dallaglio, aki világbajnoknak is mondhatja magát), de az, hogy éhesek, látszott az angol játékos meghatott és elszánt arcán, mielőtt kifutottak volna a twickenhami gyepre.

 

Nos, társai méltóak voltak a főnökhöz, mivel -főleg az első félidőben- néha teljesen lenullázták a Tigriseket. Az első tíz perc döntetlent hozott (Van Gisbergen és Goode lőtt be 1-1 büntetőt), majd a 12. percben a nagyon aktív nyitó, Reddan lépett át a Tigrisek védelmén, Haskell és Vickery vitte tovább a lendületet, két hullám után Rees szűken a kupac mellett betört a célterületre.

 

A Darazsak lendületét mutatta öt perc múlva egy támadásuk, ami után három Leicester-játékost küldtek padlóra; pedig Hipkiss, Murphy vagy Mauger nem tartozik a kiscserkészek közé! Néha teljesen beszorult a Leicester. Az első igazi akciójukat Tuilagi hozta össze, a jobb szélen feldöntötte Lewsey-t, majd adott egy belső passzt, a Wasps játékosai lesre mentek, a megítélt büntetőt Goode lőtte be.

 

A 37. percben a jóakarat hozta el a Leicester végzetét. Varndell visszaütötte a labdát, hogy az játékban maradjon, de éppen a hatalmas termetű Shaw kezébe, ő meghúzta, a Wasps lerohanta ellenfelét, a még fel nem állt védelmen Lewsey tört át és vitte csapata célját. Közben Van Gisbergen szorgalmas lövöldözött kapura, így 23-6 volt a félidőben a Wasps javára, de Leicester számára nem az eredmény volt a legrosszabb hír.

 

Aztán a folytatásra más Leicester érkezett: a Tigrisek kifenték a körmeiket az öltözőben. Sok hullámmal törte előre - belátták, hogy a Darazsak fürge játékával nem tarthatják máshogy a lépést-, meg is védték egymást, így szépen haladtak előre.

 

Az 56. percben Goode rúgott keresztbe egy labdát, az szerencsésen Varndellhez pattant, aki szépített. Ha Goode jobban célzott volna a büntetőkből, már a Wasps nyakán lettek volna a Tigrisek. Főleg, hogy hat perc múlva Ellis vitte célba a labdát egy ötméteres tolongásból.

 

Ez - mivel a Wasps első sorosai elfogytak- passzív tolongás volt. Ellis ki is használta a szokatlan helyzetet. Csakhogy Goode kihagyta a jutalomrúgásokat, Van Gisbergen pedig pontosabban célzott, így a második félidei egy szem büntetőjével lőtávolon kívül tartotta az ellenfelet. A döntő végére újra kiegyenlítettebb lett a játék, a maradék előnyt féltékenyen őrizte a londoni csapat.

 

A nehéz idényt szép játékkal megnyert döntővel koronázta meg a Wasps, megérdemelten gyűjtötte be az újabb bajnoki címet; a Leicesternek -ellentétben a tavalyi idénnyel- nem jutott nagy trófea idén.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu