Lerendezték a Galatát Szolnokon

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2015. február 11. 21:00
A Szolnok harcos mérkőzésen négy góllal nyert szerdán a török Galatasaray ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a csoportküzdelmek ötödik játéknapján.


A hatos csoportjában az újabb forduló előtt a két horvát gárda, a Jug Dubrovnik és a Primorje Rijeka mögött három győzelemmel és egy vereséggel harmadik helyen álló Szolnok szerezte meg a vezetést. A szerb és montenegrói pólósokkal megerősített, ezzel együtt az eddigi négy BL-meccsét elveszítő török együttes azonban hamar egyenlített, majd 2-1-re már a vendégegyüttes állt jobban. Az első szünetig viszont fordítani tudott a hazai gárda (3-2).

A csaknem teltházas szolnoki arénában a második nyolc perc török egyenlítéssel indult (3-3), majd az olimpiai bajnok center, Kis Gábor gólja után így is folytatódott (4-4), mi több, 5-4-gyel már a Galatasaraynál volt az előny. A Szolnok több helyzet elpuskázását követően a nagyszünet előtt két ízben egalizálni tudott ugyan, a nagyszünetre mégis 7-6-os vendégvezetéssel vonultak el a felek.

A harmadik negyedben gyorsan 7-7, majd 8-7 lett a magyarok javára, sőt sorozatban a harmadik szolnoki támadás is sikerrel zárult a hazaiak délszláv különítményének összesen öt gólig jutó tagja, Stefan Mitrovic jóvoltából, Kis parádés húzásával pedig már 10-7-re alakította az eredményt a magyar csapat. A duplázó Gocic és Varga Dénes révén módosult 12-8-ra az állás, Mitrovic újabb találatával pedig gyakorlatilag eldőlt a meccs (13-8).

A befejező játékrész már nem tartogatott érdemi fordulatot. Az isztambuli együttes szépítésére Aleksic válaszolt (14-9), a hajrában pedig még két vendég- és egy hazai gól esett, a vége így magabiztos, 15-11-es szolnoki győzelem lett.

A főtáblás csoportmérkőzések hatodik fordulójában "megismétlik" a szerdai csatát: a hatcsapatos oda-visszavágós sorozat második szakaszának nyitányaként Galatasaray-Szolnok mérkőzést rendeznek március 4-én.

Férfi BL, B csoport:

Szolnok-Galatasaray (török) 15-11 (3-2, 3-5, 7-1, 2-3)

a magyar csapat góldobói: Mitrovic 5, Gocic 3, Kis, Varga Dénes, Aleksic 2-2, Vámos 1

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu