Torres csak ráijesztett a Barcára

Létrehozva: 2015. január 28. 23:00
A Barcelona már az 1. percben hátrányban volt, de végül a félidőre mindent eldöntött a Király Kupában, a négy közé jutásért vívott párharc visszavágóján az Atlético Madrid otthonában.


Fernando Torres folytatta nem mindennapi visszatérését a fővárosiakhoz, így a nyolcaddöntős, Real Madrid elleni párharc során látottakhoz hasonlóan ezúttal is az 1. percben volt eredményes, megadva a meccs alaphangját.

A tartalékos hazaiak azonban nem sokáig örülhettek, Lionel Messi ugratta ki Neymart, aki nem kegyelmezett, és a katalánok már a 11. percre uralmuk alá vonták a párharcot, hiszen innentől zsebben volt az idegenbeli találat.

Nem volt azonban vége, Javier Mascherano belépőjéből Juanfran esett el, Raúl García vágta be a büntetőt. Ezúttal már dupla válasz jött, Miranda szöglet után szabadított fel rosszul, míg Neymar Alba passzából volt eredményes.

A gólok és Gabi Fernández öltözői balhéból fakadó kiállítása nyomán nem maradt esélye a bajnoki címvédőnek, a második félidőben már csak durváskodtak Diego Simeone fiai, veszélyt nem okoztak.

A Barcelona előtt papíron az utolsó akadály is elhárult, az elődöntőben a Villarreal következhet.

KIRÁLY KUPA-NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:

Atlético Madrid-Barcelona 2-3 (Torres 1., Garcia 30. - 11-esből, ill., Neymar 9., 41., Miranda 38. - öngól)

Továbbjutott a Barcelona 4-2-es összesítéssel.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu