„A Celtic mély megrendüléssel tudatja, hogy Tommy Burns ma reggel örökre eltávozott. Tommy a Celtic igazi legendája, csodálatos ember volt, valamennyiünknek hiányzik majd” – áll a klub közleményében.
Burns 1974-ben mutatkozott be a glasgowi együttesben, amelynek tagjaként nyolc alkalommal lépett pályára a skót válogatottban. Tizenöt év után hagyta el a Celticet, a Kilmarnock játékosedzője lett. Trénerként 1994 és 1997 között dirigálta a „keltákat”, Skót-kupát nyert.
Az elhunyt futballista később a Newcastle Unitednél és a Readingnél is tevékenykedett, majd újra jött a Celtic, majd 2002 és 2007 között a skót válogatott segítőjeként kamatoztatta tudását. Glasgowban 2005-től dolgozott újra, idén tavasszal a betegség kiújulása miatt fejezte be feladatait.
