Sevilla: Puerta szülei pénzt követelnek

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 4. 19:21
250 ezer eurós „fájdalomdíjat” kérnek a tavaly augusztus végén elhunyt Antonio Puerta szülei a labdarúgó klubjától, a spanyol bajnokság élvonalában szereplő Sevillától. A család ügyvédje elmondta, hogy azért tartanak igényt erre az összegre, mert nemcsak lelki trauma volt fiuk elvesztése, hanem a játékos látta el anyagilag a famíliát.


 

A Sevilla korábbi védőjének szülei jelenleg bíróságra járnak, azért, hogy némi anyagi kompenzációhoz jussanak, amiért fiuk tavaly augusztus végén a pályán esett össze, és néhány nappal később életét vesztette. A Marca című spanyol napilap információi szerint a hozzátartozók 250 ezer eurót követelnek a spanyol együttestől.

 

Juan Manuel Mauduit, a család ügyvédje elmondta, hogy a szülők és Juan Cruz, a Sevilla ügyvezető igazgatója pénteken találkoztak, és akkor a felek úgy egyeztek meg, hogy a klub 200 ezer eurót fizetne kárpótlásként. Azonban a Puerta szülei ezzel nem elégszenek meg.

 

„Puerta még a szüleivel élt, és a labdarúgó fiatal kora ellenére családfenntartó volt – magyarázta az ügyvéd azt, hogy a család miért szeretne több pénzt kapni kompenzációként. – Ráadásul a lelki traumát, amit Antonio halála okozott, még nem is említettük. Természetesen az, ami mindenek felett áll.”

 

A játékos 2007 augusztus 25-én a Getafe elleni bajnoki mérkőzésen esett össze, majd augusztus 28-án távozott az élők sorából. Puerta a tragédiát megelőzően ötvenötször szerepelt a Sevilla első csapatában, amelyeken öt gólt szerzett, és egyszer magára ölthette a címeres mezt is.

 

Mauduit elmondta, hogy a szülők új követelésére még nem reagált a klub, azonban az ügyvéd elmondása szerint a következő héten már lezárulhat az ügy.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu