| 2012-ES LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, LENGYELORSZÁG ÉS UKRAJNA | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ Gólszerző: Ronaldo (28., 74.), ill. Van der Vaart (11.) Sárga lap: Pereira (92.), ill. Willems (51.), Van Persie (69.) DÁNIA-NÉMETORSZÁG 1-2 (1-1) Gólszerző: Krohn-Dehli (24.), ill. Podolski (19.), L. Bender (80.)
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hollandia a harmadik meccsén is árnyéka volt önmagának, így szégyen szemre pont nélkül köszönt el az Eb-mezőnytől, úgy, hogy összesen két gólra volt képes Sneijderrel, Robbennel, Afellayjal, Van der Vaartal, továbbá a holland gólkirály Van Persie-vel és az Európa-liga legtermékenyebb csatárával, Huntelaaral a soraiban.
Most is csak a kezdés sikerült jól a fapapucsosoknak, Van der Vaart fantasztikusan eltalált lövése után vezettek, de ezt követően záporoztak a portugál helyzetek.
Törvényszerű volt, hogy az igencsak lyukas holland védelem még az első félidőben kapitulál egyszer, s Ronaldo meg is törte gólcsendjét, nem hibázott egy kiugratás után, ahogy azt a Real Madridnál megszoktuk tőle. Minösszesen négy percen át volt virtuálisan továbbjutó Dánia!
Igaz De Jong vagy Vlaar újra gondoskodhatott volna róla, hogy a németalföldieknél legyen az előny, de aztán győzött az igazság, Ronaldónak nem volt akadály Van der Wiel és Stekelenburg sem negyedórával a vége előtt. CR7 akár triplázhatott is volna, ám megelégedett a győzelemmel és a negyeddöntőbe jutással. Vajon túlszárnyalja Messit, aki a legjobb nyolcig jutott legutóbbi világversenyén, a Copa Américán? Csehország ellen mindenesetre enyhén favoritnak tűnik ez a luzitán csapat.
A németek bekezdtek, de hamar kiderült, ez nem az a nap, amikor befelé pattannak a labdák Gomezről vagy Müllerről.
Ezúttal Podolski volt az ügyeletes megmentő, biztos lábbal értékesítette helyzetét a 19. percben, és Krohn-Dehli egyenlítő találata után is bevághatott volna egy szabadrúgást.
A masszív német csapat a tűzzel játszott: Jacob Poulsen tiszta lövőhelyzetben szúrt rá a második félidő elején, és csak centikkel lőtt mellé 1-1-nél, Neuer valószínűleg nem tudott a volna védeni.
A 80. percben aztán fellélegezhetett a Nationalelf szurkolótábora, Lars Bender - aki húsz percnél többet még soha sem játszott a nagyválogatottban - előretörése kellett a továbbjutás bebiztosításához.
![]() |
|
94.: Vége!!!!!!! POR-NED 2-1, DEN-GER 1-2. NÉMETORSZÁG ELSŐ KILENC PONTTAL, PORTUGÁLIA MÁSODIK HAT PONTTAL! Német-görög és cseh-portugál negyeddöntő az Eb-n!!
92.: Pereira-sárga.
90.: POR-NED: négy perc, GER-DEN: három perc.
90.: Ronaldo bődületesen nagy kapufája 25-ről, futtából.
88.: Van Persie lőtt másfél méterrel mellé ziccerben. Ez az RvP nem az az RvP.
86.: Huntelaarhoz fejelt Coentrao, kapásból tüzelt mellé. Csere: Nani helyett Rolando.
84.: Harkiv: Nani rontott el egy beadást, majd egy átlövést.
83.: Lviv: Agger fejelte le Badstubert egy szögletnél, ezt megúszta Németország. Csere: Müller helyett Kroos.
83.: Harkiv: Van der Vaart hatalmas csavarása, visszajött a kapufáról!
80.: GÓÓÓÓÓL!!! LARS BENDER!!!! Valahogy előrekeveredett a jobbhátvéd, belépett a falba egy átadásra, és nyolc méterről mattolta Andersent. 1-2
Denmark 1-2 Germany (Euro 2012 - Group B) by fasthighlights-2012
75.: Lviv: Csere: Gomez helyett Klose. Aztán Bendtnert ráncigálták, de tudott fejelni, Neuer kezébe.
74.: GÓÓÓÓÓL! RONALDO!!!! Kontra, szépen fektette el Van der Wielt a bal oldalon, majd nagy helyzetben ellőtt a kapus mellett a kapu jobb oldalába. 2-1
www.dailygoalz.com - P 2-1 H by DailyGoalz
72.: Ronaldo élesen, laposan be Nanihoz, aki ordító helyzetben az elfekvő Stekelenburgba lőtt!
72.: Menjünk Harkivba: Csere: Meireles helyet Custódio.
71.: Egy távoli dán kísérlet, Neuer kezéből pattant a kapu mellé, szöglet.
69.: Van Persie borította fel Pepét, sárga lap.
67.: Csere: Willems helyett Afellay. Lviv: Khedira gurítását tolta oldalra Andersen.
66.: Ronaldo vihette három a háromban, Coentraónak letette, aki tologatott, majd középről rádurrantott, Stekelenburg hatalmasat védett.
64.: Csere: Postiga helyett Oliveira. Podolski helyett Schürrle.
59.: Ronaldo lövésszerű beadását Postiga pörgette be lesről.
52.: Harkiv: Vlaar fejese, fölé! Nincs 1-2.
51.: Lviv: Jacob Poulsen tiszta lövőhelyzetben szúrt rá, centikkel mellé, Neuer valószínűleg nem tudta volna védeni. Közben Willems-sárga Harkivban.
48.: Harkiv: Ronaldo közeli lövése akadt el a falban.
46.: Folytatááás!!! Eddig inkább a portugáloké és a németeké a meccs, de nem kizárt, hogy csak az egyikük jut tovább...
45+1.: Vége a félidőnek! 1-1 az állás mindkét meccsen. Ha minden így maradna, akkor Németország menne tovább az első helyen, és Portugália a másodikon.
45.: Nincs hosszabbítás a portugál-hollandon, egy perc még a dán-németből.
45.: Kjaer lőtt blokkba, nyomás alatt a németek.
42.: Maradunk Lvivben: Gomez gyalogolt a kapuig, pontosabban a kapusig, Andersen lelopta a lábáról a játékszert.
41.: Ronaldót szorongatta Van der Wiel, de lőni tudott balról, már a 16-oson belülről, vagy másfél méterrel mellé. Khedira nagyobb helyzetet hagyott ki Lvivben, ő tisztán spiccelhetett hasonló helyzetből, elrontotta.
38.: Harkiv: Veloso csavart 30-ról, jobbról kapura szabadrúgásból, a háló tetején a labda.
37.: Lviv: 17 méteres német szabadrúgás... Podolski vágta centikkel a léc fölé!!!
35.: Harkiv: a berobbanó CR fejelt kevéssel a bal kapufa mellé. Benne volt a gól.
32.: Lviv: Gomez akrobatikus lövése elakadt, azaz levágódott. Szöglet. A másik pályán Ronaldo 40-ről rászúrta, Stekelenburg visszaöklözte mezőnybe.
30.: Nani csavart egy méterrel mellé.
28.: GÓÓÓÓL!!!! RONALDO!!! A leshatárról lépett ki Moutinho labdájával, és Mathijsennel a nyakán biztosan ellőtt a kapu bal oldalába 12 méterről. PORTUGÁLIA-HOLLANDIA 1-1
Portugal 1-1 Holland (Euro 2012 - Group B) by fasthighlights-2012
27.: Harkiv: Rui Patrício fogott biztosan egy átlövést.
24.: GÓÓÓÓÓL!!! KROHN-DEHLI!!!! Jobb oldali szöglet, Bendtner stukkolt középre, ahol Krohn-Dehli továbbított fejjel Neuer szeme közé, a hálóba! DÁNIA-NÉMETORSZÁG 1-1
Denmark 1-1 Germany (Euro 2012 - Group B) by fasthighlights-2012
22.: Nagy holland lehetőség, De Jong fejelhetett a kapu torkában, Coentrao lemaradt. Aztán Ronaldo bombáját hatástalanította Stekelenburg a túloldalon.
20.: Harkiv: Postigát szerelték le a 16-oson belül.
19.: GÓÓÓÓL!!!! PODOLSKI!!!!! Gomez perdített vissza neki, középről, nagy helyzetben a kapu közepébe belsőzött, Andersen csak beleérni tudott. DÁNIA-NÉMETORSZÁG 0-1
[www.online-soccer.ru] Denmark 0-1 Germany by all-goals
18.: Coentrao bombázott az oldalhálóba.
17.: Hélder Postigát ugratták ki, Stekelenburg ujjheggyel beleért a gurításba, szöglet!
16.: Harkiv: Ronaldo forgatta meg Vlaart, aztán a kapufa külső élét találja el 15 méterről!
14.: Lviv: egy remek Bendtner-átlövés, mellé, fenyeget Dánia!
11.: GÓÓÓÓL!!!!! VAN DER VAART!!! PORTUGÁLIA-HOLLANDIA 0-1. Robben passzolt elé, 20 méterről, gyönyörűen csavart a jobb alsóba. Közben Gomez tüzelt kapu fölé.
www.dailygoalz.com - P 0-1 H by DailyGoalz
10.: Cristiano Ronaldo megpattanó szabadrúgását jegyezhettük fel, és egy Bruno Alves-emelést, amely a háló tetején kötött ki, és amelybe bele is fújtak. Lvivben most a német térfélen zajlik a játék.
5.: Támadnak a hollandok és a németek. Sneijder bikázott mellé-fölé a hosszú oldalon. A Nationalelf erősen kezdett, két veszélyes Khedira beadás is volt, az egyik után Müller durrantott fölé, Andersen ura volt a helyzetnek. Egy dán szöglet után Müller került nagy helyzetbe Özil passzából, a rövid alsóra helyezett, Andersen rávetette magát a labdára.
20:45. Elkezdődött mindkét mérkőzés!
20:40. Himnuszok:
20:30. Kezdők: A hollandok csak egy klasszikus védekező középpályással kezdenek, De Jong mellett Van der Vaart játszik, ő lesz a cséká, ő lesz a felelős a labdák elosztásáért Sneijderrel. A németeknél az eltiltott Boatenget a leverkusenes Lars Bender helyettesíti, Rommedahl izomsérüléssel bajlódik, így még egy fedezet bekerült a dánoknál: Jacob Poulsen.
20:15. TOVÁBBJUTÁSI FORGATÓKÖNYVEK:
- Németországnak a győzelem és a döntetlen csoportelsőséget ér. Kiesik, ha egy góllal kap ki és nem szerez legalább két gólt (tehát 0-1, 1-2, a 2-3-mal már továbbjut), vagy egynél több góllal kap ki (0-2, 1-3, 2-4, 0-3, 1-4 stb.), plusz valamennyi esetben Portugália nyer.
- Portugáliának győzelme és Németország legalább egy pontja kell, vagy Dánia legalább 2-0-s, vagy 2-1-s, 1-0-s sikere. Döntetlenje esetén megint csak legalább német iksz kell, míg a 1-0-s vagy legalább egy gólt szerezve egygólos veresége (1-2, 2-3, 3-4 stb.) esetén német győzelemre van szüksége.
- Dániának a győzelem elég. A döntetlen csak akkor jó, ha Portugália kikap. Vereségével tuti búcsúzik.
- Hollandiának Németország győzelme mellett legalább kettővel kell verni Portugáliát, hiszen így a három hárompontos csapat közül a legtöbb rúgott góllal rendelkezik, ha a gólkülönbség egyenlő is lenne.
20:00. ELŐZMÉNYEK, OLVASGASS!
A Napi tuti német és holland győzelmet vár vasárnap, de vetne egy pillantást a sárga lapokra és szögletekre is!...
Tovább a teljes cikkhez »
Wesley Sneijder, a hollandok támadó középpályása szerint ma este nem csak Cristiano Ronaldóra kell figyelni a portugál csapatból, és nem szabad csak rá kihegyezni a védelmet. Főleg, hogy eddig nem is brillírozott ezen az...
Tovább a teljes cikkhez »
Nem pihenteti kulcsjátékosait Joachim Löw, a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon szereplő német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya....
Tovább a teljes cikkhez »
Szerencsés, mégis borzalmas helyzetben van Hollandia a B-csoport záró fordulója előtt az Európa-bajnokságon. Több feltételnek kell teljesülnie, de John Heitinga ígéretet kapott, hogy a németek segíteni fognak!...
Tovább a teljes cikkhez »
Francz Beckenbauer, a német futball-legenda szerint Mehmet Scholl kritikája jót tett a német válogatott csatárának, az Európa-bajnokságon már háromgólos Mario Gomeznek. Akárcsak az övé anno a Bayern Münchennek. ...
Tovább a teljes cikkhez »
A halálcsoportban még az utolsó fordulóban is bármi lehet. Németország csoportelsőként ki is eshet, de nem valószínű, hogy ki fog, Hollandia pedig matematikailag szinte esélytelen a továbbjutásra, mégsem merne senki sem arra...
Tovább a teljes cikkhez »
20:45, ÉLŐ! Hollandia számára már a győzelem sem biztos, hogy elég a továbbjutáshoz. A portugálok helyzete sem annyira jó, de ha a elkerülik a vereséget az utolsó fordulóban, a dánok pedig kikapnak a németektől, ott vannak a...
Tovább a teljes cikkhez »
Kisebb combsérülést szedett össze Yohan Cabaye, a francia labdarúgó-válogatott Európa-bajnokságon kiváló formában szereplő középpályása - közölte szombaton Laurent Blanc szövetségi kapitány....
Tovább a teljes cikkhez »
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított tiltott reklám miatt a dán Nicklas Bendtner ellen. A fegyelmi bizottság hétfőn foglalkozik az üggyel....
Tovább a teljes cikkhez »
Dennis Rommedahl, a dán válogatott legtapasztaltabb futballistája térdsérülést szenvedett, ezért nem játszhat Németország ellen, az utolsó Európa-bajnoki, mindent eldöntő csoportmeccsen....
Tovább a teljes cikkhez »

