Ronaldo nincs, de a Real optimista

Létrehozva: 2014. április 16. 12:17
Carlo Ancelotti kedden megerősítette, ami eddig is borítékolható volt, Cristiano Ronaldo kihagyja a Real Madrid Barcelona elleni szerdai Király-kupa-döntőjét a valenciai Mestalla-stadionban. Ennek ellenére bizakodik.


„Nem kockáztatjuk Ronaldót, kihagyja a találkozót. Szerdán még edzeni fog és elutazik Valenciába, hogy a helyszínen tekintse meg a mérkőzést" – közölte a királyiak vezetőedzője a 29 éves, kétszeres aranylabdásról.

A portugál a Dortmund elleni két héttel ezelőtt 3-0-ra megnyert első BL-negyeddöntős mérkőzésen sérült le, és azóta nem szerepelt. Bármennyire fontos a Clásico, ezek szerint a bajnoki cím és a BL-elődöntő még inkább az.

A rangadóval kapcsolatban Ancelotti megjegyezte: „Nem akarjuk ellehetetleníteni a Barcelona játékát, hanem a saját stílusunkban futballozva győzni. Egész szezonban ugyanúgy játszottunk, akkor miért most változtatnánk."

„A Bernabéuban a legutóbbi Clásicón jól mozogtunk, csak vétettünk néhány apró hibát. Most végig koncentráltan kell fociznunk. A motivációval nincs gond, felpörögtünk. A győzelemhez bátorságra és egyéni villanásokra lesz szükség. Fontos számunkra ez a trófea, főleg a Barcelona, egy ősi rivális ellen. Tudjuk, hogy a katalánok birtokolják majd a labdát és támadásban erősek még az elmúlt meccsek után is, ám most mi akarunk irányítani, és nyerni."

A kupadöntő 21 órakor kezdődik!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu