Real: horrorfizetést is megérne Rooney

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 29. 10:02
Jose Mourinho edzői pályafutása legnagyobb álmának megvalósulásaként élné meg, ha együtt dolgozhatna a Manchester United ászával. A Real Madrid frissiben kinevezett edzője egyelőre lehetetlennek tartja Wayne Rooney elcsábítását, de egyes újságok úgy tudják, a királyi klub már megkezdte az angol csatár "becserkészését".


Azt már régóta tudjuk – erről többször be is számoltunk -, hogy Florentino Perez szívesen szerződtetné a Vörös Ördögök játékosát, már többféle „praktikával” kísérletezett. Természetesen hivatalosan még nem kereste meg a Unitedet, de amúgy is az a szokása, hogy először a kiszemelt futballistával egyezkedik, csak utána jön a klub felé irányuló „kérés”…

Jose Mourinhót is hasonló módon szerezte meg a Realnak, a portugál szakember pedig napok óta osztja az észt, milyen is lesz az új Real. Az Internazionaléval a legutóbbi szezonban triplázó tréner most éppen Wazza került terítékre.

„Nagyon szeretnék Wayne Rooney edzője lenni! Tehetsége és mentalitása is lenyűgöző. De megnyugodhat a barátom, Sir Alex Ferguson, ez egyelőre lehetetlennek tűnik” – jelentette ki Mourinho, aki valószínűleg csak álcázni kívánja a spanyol klub tervét.

Madridi információk szerint ugyanis Perez úr már eldöntötte, évi 10 millió fontos fizetést ad Wayne Rooneynak, ha sikerül őt elcsábítani a Manchester Unitedtől. Az angol csapat hívei pedig szoronghatnak, hiszen 2003 óta David Beckham, Ruud van Nistelrooy, Gabriel Heinze és tavaly 80 millió fontért Cristiano Ronaldo is megjárta z Old Trafford-Santiago Bernabeu-stadion útvonalat…

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benzemát és Diarrát adnák Rooneyért!
Florentino Perez nem tágít, tovább is "fiókcsapatként" tekint a Manchester Unitedre. A Real Madrid elnöke ismét fejébe vette, hogy a Vörös Ördögök legjobbjával erősíti meg csapatát, most éppen Wayne Rooneyra fáj a foga. Erről...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
CR9 és 90 millió csábíthatja Rooneyt!
Merj nagyot álmodni! Ez nem áll távol Florentino Pereztől, aki idén nyáron is sokat akar költeni kedvenc csapatának megerősítésére. A Real Madrid elnöke reméli, a következő szezontól ismét összeáll a Manchester United korábbi...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ez komoly?! Rooney kellene a Realnak!
Ha viccesen akarjuk megközelíteni a legfrissebb ibériai médiaértesülést, akkor azt írhatjuk, a Real Madrid fiókcsapatának tartja a Manchester Unitedet. A Sport című napilap ugyanis azt írja, hogy az újabb Bajnokok Ligája-fiaskó...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu