Radovics és Pavlicsics hétfőn érkezik

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 21. 14:08
Eddig hét játékost igazolt az FC Fehérvár labdarúgócsapata, de ezzel még közel sem zárultak le a piros-kékek átigazolási tervei. A jövő héten két újabb légiós érkezik próbajátékra, a horvát Milan Pavlicic, az Osijek támadó középpályása és a montenegrói Ilija Radovics, a Vojvodina belső védője. Emellett tovább figyelik a horvát Ivan Udarevic játékát.


A két külföldi, U21-es válogatott futballista mellett fiatalokat igazoltak a fehérváriak, hiszen Czuczi Mátyás és Kovács Tamás a felcsúti Puskás Ferenc Akadémiáról, Palkó Dávid Sopronból, Ulviczki Mihály Szolnokról, míg Vaszicsku Gergő Jászberényből érkezett.

Fejlemény, hogy a rendkívül tehetséges U19-es korosztályból Magyar Balázs és Bencze Zsolt is csatlakozott a felnőtt kerethez, bár nekik nem újdonság az első csapat légköre, hiszen a Ligakupa-döntőben a Debrecen elleni hazai mérkőzésen már szerepet kaptak Disztl László vezetőedzőtől.

S a fiatal tehetségek igazolása még mindig nem zárult le, mert két húszesztendős játékossal hároméves szerződést kötöttek a vezetők. Mindketten Kazincbarcikáról érkeztek, egyikük - Elek Ákos - baloldali középpályás, míg Nagy Tamás védő.

Eldőlt az is, hogy három labdarúgó, Kocsis Gábor - védekező középpályás -, Bölcsföldi Viktor - csatár - és Fejes András - bal oldali védő -, akik nem férnek be az első csapatba, a következő szezonban az NB II-es Felcsútot erősítik.

Ami pedig a felkészülés menetrendjét illeti: a jövő héten három edzőmeccs is szerepel a Ligakupa-győztes programjában, június 25-én, 18 órakor az ausztriai Mönkirchenben a szlovák Artmedia ellen játszanak Sitkuék, két nappal később a Sóstói Stadionban az orosz Snyik lesz az ellenfél, míg június 28-án két részre osztja a keretet a szakvezetés. Egyikük délelőtt 11 órakor a Siófok ellen, másikuk délután 18 órakor a Kecskemét ellen játszik.

Ezután július elsejétől kezdődhet az edzőtábor Ausztriában, ahol a piros-kékek megmérkőznek a ciprusi Apoel Nicosia, a szlovákiai Kassa és a román Poli Temesvár - Simek Péter korábbi együttese - ellen.



 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu