A világ szerdán emlékezett meg a 2010. január 12-én történt természeti katasztrófáról, a haiti földrengés több mint 300 ezer halálos áldozatot követelt, sokan szenvedtek maradandó sérüléseket, és rengetegen veszítették el otthonaikat. A karibi országban mindmáig nem rendeződtek a körülmények, de vannak, akik az áldatlan állapotok között sem adják meg magukat…
A szomorú évforduló alkalmából ugyanis rendeztek egy olyan labdarúgó-mérkőzést, amelyre 2010 előtt biztosan nem került volna sor, legalábbis ezekkel a résztvevőkkel. Port au Prince stadionjába olyan fiatalemberek érkeztek, akik lélekben kiváló egészségnek örvendenek, de…
Sajnos az alkalmi futballmeccs résztvevői csak egy stoplist húzhattak magukra. A földrengés következtében ugyanis egyik lábukat elveszítették, amputálták! Így a hősök ép lábuk mellett a mozgásukat segítő mankóval is labdához érhettek. Egy-egy félidő 25 percig tartott, a lelkesedés pedig hatalmas volt.
Haitin több ezren lettek tavaly mozgássérültek, számukra is erőt ad a futballisták teljesítménye.
Az amputált lábúak futballja egyre népszerűbb, tavaly már a második világbajnokságot rendezték Argentínában.
