A Paris Siant-Germain jól kezdte a Barcelona elleni mérkőzést Párizsban, lehet, hogy José Mourinho mégis küldött valami videoanyagot kollégájának, Carlo Ancelottinak a katalánok ellen. Az olasz tréner jó taktikát választott, a védelem állta sarat, középen Thiago Silva pedig önmagában fantasztikusan játszott.
A hazaiak trénere merészet, vagy legalábbis váratlant húzott azzal, hogy kezdőként a pályára küldte a 37 éves David Beckhamet, aki ugyan tapasztalt, de 2010 februárja óta nem játszott a Bajnokok Ligájában. A pontrúgásai szokás szerint veszélyesek voltak, de játéka komoly fenyegetést nem jelentett belső középpályásként.
A Barcelona hetven százalékban birtokolta a labdát, de sokáig csak kereste a fogást a hazaiakon. Az első félidőben nem is találta meg, még akkor sem, ha Lionel Messi góljával megszerezte a vezetést. A kis argentin aztán a szünet után már nem is jött vissza combsérülése miatt.
A folytatásban a Barca talán még többet birtokolta a labdát, a hajrában azonban felpörögtek az események. A 79. percben Thiago Silva fejese pattant vissza a jobb kapufáról, Victor Valdés már verve volt, Zlatan Ibrahimovicnak így nem okozott gondot betuszkolni a labdát a hálóba.
Az utolsó percek azonban még hoztak egy duplacsavart. A katalán csapat előbb Xavi Hernández tizenegyesgóljával újra megszerezte a vezetést, és ezek után már senki nem gondolta volna, hogy nem három ponttal mennek haza a Parc des Princes-ből.
Az utolsó percben azonban a kétségbeesetten rohamozó Paris Saint-Germain egy megpattanó labdával kiegyenlített. Ibrahimovic lefejelte a labdát az érkező Blaise Matuidi elé, aki 16 méterről laposan lőtt, és miután a labda megpattant egy védőn, becsorgott a másik irányba vetődő, visszakapó - a röviden talán túl nagy rést hagyó - Valdés mellett.
A visszavágó így 2-2-ről folytatódik egy hét múlva, azaz a PSG-nek mindenképpen gólt kell szereznie a Camp Nouban április 10-én.
| UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2012/2013 |
| NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS: PARIS SAINT-GERMAIN (francia) - FC BARCELONA (spanyol) 2-2 (0-1) Párizs, Parc de Princes, V.: Wolfgang Stark (német) PARIS SAINT-GERMAIN: Sirigu - Jallet, Alex, Thiago Silva (csk), Maxwell - Lucas, Beckham (Verrattii 70.), Matuidi, Pastore (Gameiro 76.) - Ibrahimovic, Lavezzi (Ménez 66.) Vezetőedző: Carlo Ancelotti Cserék: Douchez (kapus), Sakho, Van der Wiel, Ménez, Chantome, Verrattii, Gameiro FC BARCELONA: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano (Bartra 84.), Alba - Xavi (csk), Busquets, Iniesta - Sánchez, Messi (Fabregas 46.), Villa (Tello 81.) Vezetőedző: Tito Vilanova Cserék: Pinto (kapus), Bartra, Montoya, Fabregas, Alcantara, Song, Tello Gólszerző: Ibrahimovic (79.) Matuidi (90+4. perc) ill. Messi (38.), Xavi (89.-11-esből) Sárga lap: Matuidi (65.), Beckham (68.), Ibrahimovic (87.), Sirigu (89.) ill. Piqué (18.), Alba (62.), Mascherano (75.), Alves (85.) |
| ONLINE KÖZVETÍTÉS |
|
90+5. perc Vége a mérkőzésnek. 90+4. perc GÓÓÓÓÓÓÓL! Újra egyenlít a PSG! Zlatan Ibrahimovic fejespassza után Blaise Matuidi lövi kapura a labdát 16 méterről. Egy védő beleér, így elmegy a már elvetődő, de még visszakapó Víctor Valdés mellett. Nem varrható a nyakába, de a kapusnak jobban kellett volna figyelnie a rövidre. 2-2 90. perc Négy perc lesz a hosszabbítás. 89. perc Tizenegyes! Salvatore Sirigu kap sárga lapot, mert szabálytalanul szereli a tizenhatoson belül Alexis Sánchezzel szemben. Xavi áll a labda mögé, és bevágja. 1-2 84. perc Pár percen belül kettőt cserél a Barcelona. David Villa és Javier Mascherano megy le, a helyükre Cristian Tello és Marc Bartra jön. 79. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Egyenlít a PSG! Maxwell szabadrúgását Thiago Silva fejeli a jobb kapufára, a kipattanót pedig Zlatan Ibrahimovic pöccinti be. 1-1. 77. perc Zlatan Ibrahimovic kerül ziccerbe, célba veszi a hosszú sarkot, de a kivetődő Víctor Valdés óriásit véd. 75. perc Javier Mascherano kap sárga lapot, ez azt jelenti, hogy nem játszhat a visszavágón. 74. perc Xavi szabadrúgása pattan meg a sorfalban álló Alex fején, ez majdnem becsapja Salvatore Sirigut. Fölémegy. 71. perc Víctor Valdés védi a brazil Maxwell rövid sarokra tartó lövését. 70. perc Carlo Ancelotti lehozza David Beckhamet, Marco Verrattit hozza be a helyére. 68. perc David Beckham kap egy sárgát, mert szabálytalanul szerelte Alexis Sánchezt. 66. perc Cserél a PSG, Ezequiel Lavezzi helyére Jérémy Ménez érkezik. 62. perc Jordi Alba (Barcelona) kap sárga lapot. 61. perc Thiago Silva remekül játszik, rendre tökéletes ütemben szerel. 57. perc Zlatan Ibrahimovic kap remek keresztpasszot, de Dani Alves leszereli a meglepődött svédet. 55. perc Ha lehet, még kevesebbet van a labda a hazaiaknál, mint az első félidőben. 51. perc Sergio Busquets lő, pont Salvatore Sirigu kezei közé. 50. perc Cesc Fabregas kap labdát az ötös sarkánál, de Thiago Silva nem dől be a cselének, és belelép a lövésbe. 46. perc A PSG kezdi a második félidőt. A szünetben cserélt a Barcelona, a gólszerző Lionel Messi nem jön vissza a pályára, helyére Cesc Fabregas áll be. Szünet. Az első félidő nagy részében a Barcelona nem tudott mit kezdeni a Paris Saint-Germainnel, hiába birtokolta 70 százalékban a labdát. A vezetést mégis megszerezte, Lionel Messi betalált, pedig addig szinte eltűnt a védők között. Az addig ellenfelénél jobban játszó, nagyon fegyelmezetten védekező, láthatóan remek taktikát kidolgozó PSG lendületét mintha kicsit megtörte volna a bekapott gól. 45+1. perc Vége az első félidőnek. 45. perc Egy perc lesz a ráadás. 43. perc Lionel Messi kísérlete kerüli el a felső sarkot. 38. perc GÓÓÓÓÓÓÓL! Vezet a Barcelona. Daniel Alves zseniális passzal ugratja ki Lionel Messit, aki az ötös sarkáról kilövi a hosszú, bal alsó sarkot. 0-1 35. perc A Barcelona 68 százalékban birtokolja a labdát. A PSG viszont jobban játszik. 31. perc Alexis Sánchez lövésébe lép bele Alex. 28. perc Thiago Silva másodszor szereli remekül Lionel Messit a tizenhatoson belül. 25. perc Zlatan Ibrahimovic lő mellé Lucas Moura passza után. Továbbadhatta volna Ezequiel Lavezzinek is... 23. perc Andrés Iniesta lő 20 méterről, Salvatore Sirigu vetődve véd. 19. perc Gerard Piqué kap sárga lapot Zlatan Ibrahimovic felvágásáért. A kaputól 17 méterre a sértett végzi el a szabadrúgást, Víctor Valdésnek vetődni kell, úgy paskolja ki. 17. perc Andrés Iniesta csavar kapura 16 méterről, de a labda elkerüli a bal felső sarkot. 16. perc Szabadrúgásból David Beckham ível veszélyesen a hazai kapu elé, de Lucas Moura nem tud jól belefejelni. A kipattanót Zlatan Ibrahimovic szerzi meg, kipasszolja Javier Pastorénak, aki 20 méterről erősen lő, Víctor Valdés vetődve véd, másodszorra pedig megfogja a landát az érkező Ezequiel Lavezzi előtt. 13. perc David Beckham végez el szögletet jobb oldalról, Alex fejese azonban gyengére sikeredik. 10. perc Andrés Iniesta indítja szemfülesen a kiugró David Villát, de a kivetődő Salvatore Sirigu felszedi a labdát a csatár elől. 8. perc Lionel Messi passzolja hátra laposan Xavi Hernándeznek, aki kapásból csúnyán ellövi a lelátó felé. 5. perc Óriási PSG-helyzet!!! Ezequiel Lavezzi kap remek labdát Javier Pastorétől az ötösnél, egy higgadt csel után ellövi a vetődő Víctor Valdés mellett ia hosszúra de a labda a jobb kapufa tövén csattan. 3. perc Dani Alves forgolódik, de szabálytalan Maxwellel, így hiába gurít a kapuba, a bíró még előtte lefújja. 1. perc A vendég Barcelona kezdi a mérkőzést. 20:00 Carlo Ancelotti, a Paris Saint-Germain vezetőedzője már negyedik csapat vezette a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. A Juventus, az AC Milan és a Chelsea után PSG-t. 19:30 A 37 éves David Beckham ott van a Paris Saint-Germain kezdőcsapatában. Az angol középpályás utoljára a 2009/2010-es szezonban lépett pályára a Bajnokok Ligájában. Akkor az AC Milan - Manchester United (2-3) mérkőzésen 72 percig játszott az olasz csapatban. 19:00 Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! Egyre közelebb a kezdő sípszó, és meglátjuk, a gyorsan is jól építkező Paris Saint-Germain mire megy a világ egyik legjobb csapatának tartott Barcelonával. |
Nem győzte egymást dicsérni a keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt a Barcelona és a Paris Saint-Germain stábja. Még az arrogáns Zlatan Ibrahimovic is ajnározta Lionel Messit, akiről átneveztetné az Aranylabdát, míg David...
Tovább a teljes cikkhez »
