EURÓPA LIGA, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ:
FENERBAHCE (TÖRÖK)–BUDAPEST HONVÉD 5-1 (3-0)
Isztambul, Şükrü Saracoğlu Stadion, Vezette: Kircher (német)
HONVÉD: Németh – Vukmir, Debreceni, Botis, Hajdú (Moreira, 88.)
– Benjamin, Hidi (Horváth, 65.)– Hrepka, (Zsolnai, 52.), Macko, Pastva
– Abraham. Vezetőedző: Sisa Tibor.
FENERBAHCE: Volkan - Gökhan Gönül, Önder Turaci, Bilica,
Roberto Carlos (Deivid, 17.)- Kazim Kazim, Cristian, Emre (Baris,
85.), Santos - Alex, Güiza (Topuz, 71.). Vezetőedző: Cristoph Daum.
Gólszerző: R. Carlos (14.), Güiza (30., 40., 58.), Allex (68.), ill. Zsolnai (75.)
Sárga lap: Benjamin (15.)
VIDEÓN A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA!
ÉRTÉKELÉS
Nagyon úgy tűnik, már augusztus elejére elfogynak a magyar csapatok az Európa-ligában, és (ha a sors is úgy akarja), már "csak" a Debrecen BL-be jutásáért szurkolhatunk. Az Újpest és a Haladás az előző körben kiesett, most a szakadék szélére sodródott a Honvéd, amely nem tudta megfékezni a Fenerbahce rohamait Isztambulban.
Roberto Carlos szabadrúgásbombája már az első negyedóra végén előnybe juttatta a hazaiakat, akik a várakozásoknak megfelelően az első pillanatoktól kezdve haraptak. A Honvéd negyedóra múlva jutott egyenlítési lehetőséghez, Abraham nem élt vele, meg is büntette ezt a Fener. Daniel Güiza egy percre rá stukkolta a jobb alsóba Gökhan Gönül beadását. Valóságos Güiza-shownak tapsolhatott a félidő hajrájában a Sükrü Saracoglu közönsége a Honvéd-védők asszsisztálása mellett. A spanyol a kapufára ollózott egyet, a 40. percben pedig ajtó-ablak-helyzetben guríthatott a hálóba Benjamin labdaeladása után.
Félő volt, hogy beleszalad a késbe a budapesti csapat, így is lett. Güiza egy óra elteltével újabb ziccert értékesített, nem sokra rá Deivid és Alex zilálta szét újra a vendégvédelmet.
Sovány vigasz, hogy legalább a becsületgól összejött, Hajdú szögletét Zsolnai fejelte a léc alá. A Honvéd zártkapuk előtt, négygólos hátrányból kezdheti a visszavágót, ami nem sok jóval kecsegtet...
AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
90.: Nincs hosszabbítás, vége a mérkőzésnek!
88.: Moreira érkezik Hajdú helyére.
87.: Topuz durrantott fölé baloldali szöglet után. Nem ül rá az eredményre a Fener.
85.: Harmadik csere a hazaiaknál: Baris áll be Emre helyére
75.: GÓÓÓL! Jobboldali szögletre robbant be Zsolnai, és hét méterről a léc alá fejelt. 5-1
71.: Csere: Mehmet Topuz váltotta a meccs hősét, Güizát.
68.: GÓÓÓL! Deivid játszott össze Alex-szel, aki egy csel után tíz méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 5-0
65.: Horváth jött be Hidi helyére.
61.: GÓÓÓL! Kazim Kazim indította Gökhan Gönült, aki újabb gólt lövetett Güizával. Őrzőjét megelőzve spiccelte a bal alsóba a labdát a spanyol Európa-bajnok. 4-0
56.: Kazim Kazim lőtt 22 méterről az oldalhálóba.
53.: Kijött a szorításból a Honvéd, és óriási gólszerzési
lehetőséghez jutott. Remek kombináció után Abraham került szembe a
kapuval, de 11 méteres lövését Volkan szögletre tolta.
52.: Csere: Hrepka nem tudja folytatni, Zsolnai váltja.
51.: Hrepka egy kontránál meghúzódott, kisétált az oldalvonal mellé.
50. Folytatódik a török ostrom Németh kapujára.
49.: Macko vágta fel Emrét, de nem kapott sárgát.
46.: Elkezdődött a második félidő!
A Fener esélyeshez méltón lépett fel és két sztárja, Roby Carlos és
Güiza egy félidő alatt megnyugtató előnyt szerzett a törököknek. A
magyarok néhány portya kivételével nem okoztak veszélyt Volkan kapuja
előtt, pedig égetően nagy szükségük lenne egy árva gólra. Borzalmasan
nehéz 45 perc jön.
45.: Vége a félidőnek!
40.: GÓÓÓL! Emre szerzett labdát a tizenhatoson belül, balról a középen érkező Güizához passzolt, aki Németh mellett könnyedén a hálóba gurított hat méterről. 3-0
33.: Újabb fenyegető Fener-helyzet, Güiza kapásból bombázott a
jobb alsó sarok felé 17 méterről, szerencsére most alaposan
mellédurrantott.
30: GÓÓÓL! Büntetett a Fener. Jobboldali beadás után Güiza fejelt tanítanivalóan a jobb alsó sarokba. 2-0
29.: Remek rövidpasszos akció végén Abraham került nagy helyzetbe, de mellétrafált 14 méterről.
22.: Güiza ollózott a tizenhatos bal oldaláról a felső kapufára.
17.: Csere: Roby Carlos meghúzódott a gólnál. Deivid jött be a helyére.
16.: Benjamin kapott sárga lapot, André Santost rúgta le.
14.: GÓÓÓL! Roby Carlos hatalmas erővel bombázott a Honvéd-sorfal mellett (!) a bal alsó sarokba 19 méterről, szabadrúgásból, 1-0!
13.: Debreceni szabálytalankodott Kazim Kazimmal szemben a tizenhatos vonala előtt. Szabadrúgás. Sárga nincs.
12.: Cristoph Daum az oldalvonal mellett állva követi a meccset.
9.: Güiza kísérletezett 18 méterről, néhány méterrel azonban eltévesztette a célt.
6.: Abraham-fejes! De nem kellett közbeavatkoznia Volkannak.
5.: Cristian átlövése felejthetőre sikerült húsz méterről. Nagy elánnal kezd a Fener.
3.: Roberto Carlos éles baloldali beadása máris riadalmat okozott, Güiza visszatett labdáját aztán felszedte Németh kapus.
20.48. Elkezdődött a mérkőzés!
20:45. Most érkeztek meg a pályára a csapatok.
ELŐZETES
A Honvéd gyengén szerepelt az elmúlt idényben az NB I-ben (a 13.
hellyel kellett beérnie), de kupasikerének köszönhetően rögtön az
Európa-liga harmadik körében startolhat a nemzetközi porondon. Vérmes
reményeink azért nem lehetnek, alaposan belehúztak a Sisa-fiúk. Az
egyik legnehezebb ellenfelet, a Fenerbahcét kapták. Az isztambuliak a
nagy csalódást keltő negyedik helyen végeztek a török élvonalban, így
lemaradtak a Bajnokok Ligájáról.
A mérkőzést 20.45-től rendezik,
a német Knut Kircher játékvezető segítői honfitársai, Jan-Hendrik
Salver és Wolfgang Walz lesznek. A Fener Cristoph Daum tervei szerint a
lehető legjobb összeállításban szerepel majd, Roberto Carlosszal, Emre Belözogluval és Daniel Güizával.
A piros-feketék a Kaposvár elleni 3-1-es sikerrel melegítettek a
csatára az NB I nyitófordulójában, a magyarok esélyeit tovább rontja,
hogy augusztus hatodikán zártkapuk mögött kell fogadniuk a törököket.
A Honvédnál sérülés
miatt nem játszhat Fritz Attila és Takács Ákos,
Tóth Zoltán légúti betegsége miatt otthon pihen. Dragan Vukmir és Hidi
Patrik sem teljesen egészséges, de felveszik a kesztyűt a törökök ellen.
A FENERBAHCE
Az 1907-ben alapított isztambuli csapat eddig 17 alkalommal végzett az
első helyen hazája bajnokságában, emellett négyszeres kupagyőztesnek is
vallhatja magát. A tavalyi évben a világ legértékesebb klubjának
nyilvánított együttes az 53520-s férőhelyes Sükrü Saracoglu Stadionban
játssza hazai mérkőzéseit (itt tartották idén az UEFA-kupa döntőt). A
Sárga Kanárik becenévre hallgató gárda idén csak a negyedik helyen
végzett hazája bajnokságában a Besiktas, a Sivasspor és a Trabzonspor
mögött, ezért az Európa-ligában indulhat.
A törökök szerdán érkeztek vissza a németországi
edzőtáborból, ahol az SSV 1846 ULM-ot 5-0-ra verték, a Nürnberggel
3-3-s döntetlent játszottak, az SV Aindling gárdáját 2-1-re győzték le,
a Hoffenheimtől pedig ugyanilyen arányban kaptak ki. (honvedfc.hu)
A TÖRÖKÖK SZTÁRJAI
Volkan Demirel
A török válogatott első számú hálóőre, aki csakúgy, mint a nemzeti
csapatban, eleinte a Fenerben is a legendás Rüstü cseréje volt. A
2008-as Európa-bajnokságon csapata egyik erősségéneke számított.
Emre Belözoglu
A török labdarúgás egyik legkiemelkedőbb egyénisége az apró termetű
középpályás. Emre tagja volt a 2002-es VB brozérmet szerző török
válogatottnak, s jelentős légiós múlttal rendelkezik, szerepelt többek
közt az Internazionale és a Newcastle United csapatában is.
Kazim-Kazim
Angliában született, s a Sheffield Unitedban kezdett el futballozni. A
török gyökereire mindig büszke játékos Premier Leauge-es ajánlatait
visszautasítva az isztambuli klubhoz szerződött, s a félholdas
válogatottnak is meghatározó játékosává vált.
Semih Sentürk
Az EB-n csereként villogó mozgékony csatár a Fener csapatkapitány helyettese a brazil Alex de Souza mögött.
Roberto Carlos
Legendás bal lába három BL-sikerhez segítette a
Real Madrid mezében, és világbajnoki címhez a brazil nemzeti csapatban.
2007 nyara óta erősíti az isztambuliakat az immár 36 éves világsztár.
Daniel Güiza
A 28
éves támadó a 2007-08-as idényben a spanyol bajnokság gólkirálya lett,
ami szinte automatikus meghívót jelentett a spanyol válogatott
Eb-keretébe. A kontinenstornán két góllal is segítette a végül az
aranyéremmel távozó hispánokat.
André Santos
Ő
a kis Carlos, a nyári Konföderációs Kupán robbant be a köztudatba. A
Corinthians balbekkjét a Milan, a Roma és a Lyon is vitte volna, végül
a
Sárga Kanáriknál kötött ki csapattársával, Cristiannal egyetemben.
Kilenc millió euróba került, óriási elvárások vannak vele szemben.
EREDMÉNYEK: EURÓPA LIGA, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK:
Dinamo Tbliszi (grúz)-Crvena zvezda (szerb) 2-0
OFK Petrovac (montenegrói)-Sturm Graz (osztrák) 1-2
Rabotnicski Szkopje (macedón)-Odense (dán) 3-4
FC Honka Espoo (finn)-Qarabag Agdam Baku (azeri) 0-1
Maccabi Netanya (izraeli)-Galatasaray (török) 1-4
Bröndby (dán)-Legia Warszawa (lengyel) 1-1
CSZKA Szófia (bolgár)-Derry City (északír) 1-0
Fredrikstad (norvég)-Lech Poznan (lengyel) 1-6
IFK Göteborg (svéd) - Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 1-3
Metalurg Donyeck (ukrán)-NK Ljubljana (szlovén) 2-0
Tromsö IL (norvég)-Slaven Koprivnica (horvát) 2-1
Valerenga (norvég)-PAOK Szaloniki (görög) 1-2
Vetra Vilnius (litván)-Fulham (angol) 0-3
Rapid Wien (osztrák)-APOP (ciprusi) 2-1
FK Vojvodina (szerb)-Austria Wien (osztrák) 1-1
FC Vaduz (liechtensteini)-Slovan Liberec (cseh) 0-1
MSK Zilina (szlovák)-Hajduk Split (horvát) 1-1
Steaua Bucuresti (román)-FC Motherwell (skót) 3-0
FC Vaslui (román)-Omonia Nikózia (ciprusi) 2-0
Polonia Warszawa (lengyel)-NAC Breda (holland) 0-1
Szlavija Szarajevó (bosnyák)-MFK Kosice (szlovák) 0-2
Club Brugge (belga)-FC Lahti (finn) 3-2
Randers FC (dán)-Hamburger SV 0-4
Aberdeen (skót)-Sigma Olomouc (cseh) 1-5
AS Roma (olasz)-Gent (belga) 3-1
Helsingborg (svéd)-FK Szarajevó 2-1
PSV-Cserno More Várna 1-0
Szevojno (szerb)-Lille (francia) 0-2
NK Rijeka (horvát)-Metaliszt Harkov (ukrán) 1-2
KR Reykjavik (izlandi)-FC Basel (svájci) 2-2
Athletic Bilbao (spanyol)-Young Boys (svájci) 0-1
Braga (portugál)-Elfsborg (svéd) 1-2