- Már több mint nyolc éve volt? – kérdezett vissza Horváth Ferenc. – Repül az idő. Emlékszem, én egy hosszabb sérülés után tértem vissza, és a válogatott is egy hosszabb gólcsendet tört meg azzal a találattal.
- Emlékszik még a góljára?
- Könnyű dolgom van, ugyanis tegnap voltam a nagyapámnál, aki gyűjti a felvételeket a mérkőzéseimről. Megnéztük ezt is, így fel tudom idézni: Fehér Csabától kaptam egy labdát, csináltam két cselt, majd gyönyörűen eltekertem. Ez tényleg szép gól volt, olyan, amely nem igazán volt jellemző rám.
- Az északír csapat milyen benyomást tett önre?
- Igazi hajtós, rakkolós együttes volt, amely a brit stílust képviselte. Igaz, kevesebb minőségi játékosuk volt, mint az angoloknak.
- A mai magyar válogatottról mi a véleménye, folytatni tudják az egyesült királyságbeliek elleni jó sorozatot?
- Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolguk, ha meg akarják szerezni a győzelmet. Éppen öt perce beszéltem a keret újoncával, Horváth Gáborral – akihez régóta nagyon jó viszony fűz -, és mondtam neki, hogy gólt várok tőle, mivel a név kötelez.
- Hosszabb ideje nem hallottunk önről, milyen kapcsolata van jelenleg a labdarúgással?
- Az osztrák harmadosztályban játszom az Ostbahn XI nevű együttesben, amelynek korábban Gujdár Sándor és Hajszán Gyula is tagja volt. A mérkőzésekre, valamint hetente egy edzésre kell kijárnom, emellett itthon készülök. Az FTC-nél dolgozom, a csatároknak tartok egyéni képzést.
- Kora alapján még az élvonalban is futballozhatna, nem hiányzik már az NB I?
- Amikor néztem a régi góljaimat, nem tagadom, fájt a szívem. Az viszont már nem hiányzik, hogy azt kiabálják be nekem: Miért nem mész nyugdíjba?...