A mérkőzés után mini interjúra kértük a csapatkapitányt, miután kiszabadult az őt ünneplő szurkolók gyűrűjéből.
-Milyen lesz holnap felkelni?
Rossz. Kicsit másabb, mint eddig. Bár nem is most lesz a legnehezebb, mert elmegy szabadságra a csapat, és egy darabig nem foglalkozunk a focival. Majd akkor lesz nehéz, amikor jön a felkészülés első napja. Amikor nekem nem kell majd jönnöm, hanem be kell ülnöm egy irodába és egészen mással kell foglalkoznom.
-Szomorúnak látom…
Az is vagyok. Elmondtam a srácoknak az öltözőben a meccs előtt, hogy a szokásosnál sokkal idegesebb vagyok, remeg a gyomrom. Kértem őket, hogy segítsenek nekem a mai napban. Köszönöm nekik, és a szurkolóknak is. Büszke vagyok rá, hogy Diósgyőrben tölthettem, több mint húsz évet.
-Látta a feliratokat, amelyeket a szurkolók készítettek?
Láttam. Gondoltam, vagyis inkább reméltem, hogy készülnek az ultrák. A diósgyőri szurkolókban nem lehet csalódni. Borsódzott a hátam meccs közben is.
Sokféle transzparens volt. A hűségről szóltak..” Azután még egy: „ Vitya az utolsó mohikán.” Mit jelentett ez?
Gondolom, hogy azt a két évtizedet, amit itt eltöltöttem. Játszottam az előkészítőben, a serdülőben, az ifiben, az első és másodosztályban is. Itt voltam a csapat megszűnésének időszakában. Ezek összekovácsolják az embereket. Utolsó mohikán? Hm. Manapság már nem trendi a klubhűség. A mai foci ettől sokkal üzletiesebb. Ettől függetlenül én az utánpótlásban is azt fogom tanítani a gyerekeknek, hogy legyen céljuk! Játsszanak sokáig egy klubnál, mert ez azt jelentheti, hogy megbecsülik és odaadhatja a tudását egy csapatnak. Nekem ez az irányvonalam és ezen az úton szeretném terelgetni a rám bízott gyerekeket.
Ezek szerint megérte hűségesnek lenni?
Igen. Amit Diósgyőrben kaptam a hosszú évek során, az olyan emlék amelyet nem lehet pénzért megvenni. Nekem lesz mire visszagondolom. Feledhetetlen dolgok történtek és úton-útfélen ezt fogom majd mesélni mindenkinek.