Del Piero repíti az Intert üldöző Juvét

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 11. 16:54
Az örökifjú Alessandro Del Piero szabadrúgásból szerzett találata három pontot jelentett a Juventusnak a Siena elleni hazai meccsen a Stadio Olimpico di Torinóban. Az év első olasz élvonalbeli fordulója után ezzel négy egységre csökkent a Zebrák hátránya a szombaton döntetlenező Interrel szemben. Goran Pandev mesterhármast ért el a Reggina otthonában, ahol 3-2-re győztek a Sasok. Marek Hamsik ugyan büntetőt rontott, Maggio kései találatával mégis nyert a Napoli a Catania vendéglátójaként.


Élvezetes összecsapást, lendületes támadójátékot és sima győzelmet vártak a bianconerók szurkolói vasárnap délután Torinóban a Siena ellen. Az Inter botlása, a Cagliari elleni 1-1 után egy esetleges siker azt jelentette a torinóiaknak, hogy két pontot is faragni tudnak a milánóiakkal szembeni hátrányukból.

 

Az iramra és a látványra nem is lehetett panasz, de váratlanul bátran kezdtek a vendégek, Hardzsa lövéseinél és egy kapu előtt Legrottaglie-kezezésnél is újabb ráncok kerültek Ranieri mester homlokára.

 

Azért a Juve diktált, és bár nagyobb helyzetük nem volt, a 33. percben mégis vezetést szereztek. Nedvedet vitték földre 23 méterre a kaputól, majd a kapitány Alex Del Piero pompás csavarása a kapu jobb oldalába csapódott, Manitta még bele tudott érni a lövésbe, de igazából nem okolható a gólért.

 

A második félidőben Del Piero és Amauri is eldönthette volna a meccset, kihagyták azonban ziccerüket. Ez meg is bosszulhatta volna magát, de a túloldalon Ghezzal és Frick kísérleténél is résen volt az utolsó percekben Manninger, így maradt az 1-0.

 

A Napoliban a második játékrész derekén tizenegyest hibázott Hamsik, de Denis és Lavezzi előkészítése után Maggio a hajrában a kapuba gurított, így Maradona egykori egyletének is megvan az újabb három pont.

 

A macedón válogatott Goran Pandev triplája kellett a győzelemhez a Laziónak Reggio di Calabriában, ahol kétszer is kapituláltak a sasok.

 

OLASZ ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (SERIE A)

BOLOGNA-CHIEVO 1-1 (1-1)

Bologna, Renato Dall’Ara, vezette: Matteo Trefoloni

BOLOGNA: Antonioli – Zenoni, Moras, Terzi, Bombardini – Marchini (Adailton, 41.), Volpi, Mudinghayi – Valiani (Amoroso, 79.) – Bernacci (Mingazzini, 84.), Di Vaio. Vezetőedző: Sinisa Mihajlovicc

CHIEVO: Sorrentino – Moro, Morero, Yepes, Mantovani -. Luciano, Rigoni (D’anna, 84.), Pinzi (Grippo, 92.), Marcolini – Pellissier, Esposito (Iunco, 79.). Vezetőedző: Domenico di Carlo

Gólszerző: Di Vaio (45., 11-esből), ill. Pellissier (43.)

Sárga lap: Marchini (23.), Bombardini (42.), Volpi (87.), ill. Rigoni (18.), Mantovani (29.), Pinzi (77.)

Kiállítva: Mudinghayi (81.)

FIORENTINA-LECCE 1-2 (1-2)

Artemio Franchi, 28 ezer néző, vezette: Mario Mazzoleni

FIORENTINA: Frey – Comotto, Gamerini, Kroldrup, Vargas – Kuzmanovics (Semioli, 74.), Felipe Melo, Donadel (Jovetics, 46.) – Santana – Gilardino, Mutu (osvaldo, 50.). Vezetőedző: Claudio Cesare Prandelli

LECCE: Benussi – Polenghi, Esposito (Diamoutene, 84.), Fabiano, Giuliatto – Munari, Vives, Caserta – Giacomezzi (Ardito, 63.), Castillo, Tiribocchi (Cacia, 69.). Vezetőedző: Mario Beretta

Gólszerző: Felipe Melo (24.), ill. Giacomazzi (6.), Castillo (28.)

Sárga lap: Felipe Melo (42.), ill. Giuliatto (43.), Giacomezzi (52.)

Kiállítva: Osvaldo (94.)

JUVENTUS-SIENA 1-0 (1-0)

Olimpico (Communale Torino), 22 ezer néző, vezette: Carmine Russo

JUVENTUS: Manninger – Grygera, Legrottaglie, Mellberg, Molinaro – Marchionni (De Ceglie, 79.), Sissoko (Zanetti, 65.), Marchisio (Poulsen, 85.), Nedved – Amauri, Del Piero. Vezetőedző: Claudio Ranieri

SIENA: Manitta – Del Prete (Zuniga, 86.), Portanova, Brandao, Del Grosso – Jarolim, Codrea (Packer, 71.), Galloppa – Kharja – Ghezzal, Calaio’ (Frick, 59.). Vezetőedző: Marco Giampaolo

Gólszerző: Del Piero (33)

Sárga lap: Grygera (46.), ill. Codrea (16.)

NAPOLI – CATANIA 1-0 (0-0)

San Paolo, 40 ezer néző, vezette: Domenico Celi

NAPOLI: Iezzo – P. Cannavaro, Rinaudo, Contini - Maggio, Blasi, Gargano, Hamsik (Russotto, 75.), Vitale – Denis, Lavezzi (Pazienza, 92.). Vezetőedző: Edoardo Reja

CATANIA: Bizzarri – Silvestre, Terlizzi, Silvestri – Izco (Baiocco, 78.), Biagianti (Ledesma, 72.), Cardoni, Tedesco (Plasmati, 83.), Sardo – Morimoto, Mascara. Vezetőedző: Walter Zenga

Gólszerző: Maggio (80.)

Sárga lap: Morimoto (81.)

PALERMO – ATALANTA 3-2 (2-0)

Renzo Barbera, 20 ezer néző, vezette: Oscar Girardi

PALERMO: Amelia – Cassani, Carrozzieri, Kjaer, Capuano – Nocerini, Liverani (Guana, 84.), Bresciano – Simplicio (Migliaccio, 70.) – Cavani, Miccoli (Succi, 41.). Vezetőedző: Davide Ballardini

ATALANTA: Coppola – Garics, Talamonti, Pellegrino, Bellini – Ferreira Pinto, Guarente, Padoin (Valdes, 55.), Floccari – Doni, Vieri (Cigarini, 46.). Vezetőedző: Luigi del Neri

Gólszerző: Miccoli (22.), Bresciano (39.), Cavani (81.), ill. Floccari (65.), Ferreira Pinto (78.)

Sárga lap: Liverani (27.), Nocerino (42.), Kjaer (47.), ill. Garics (35.)

REGGINA – LAZIO 2-3 (1-2)

Oreste Granillo, 10 ezer néző, Vezette: Mauro Bergonzi

REGGINA: Campagnola – Cirillo, Lanzano, Santos, Costa (Cozza, 53.) – Sestu (Di Gennaro, 86.), Barreto, Tognozzi (Viola, 56.), Barilla – Corradi, Brienza. Vezetőedző: Guiseppe Pillon

LAZIO: Carrizo – De Silvestri, Diakhite, Rozenhal, Radu – Dabo (Brocchi, 66.), Ledesma, Meghni (Mauri, 75.)– Pandev, Rocchi, Zarete (Foggia, 80.). Vezetőedző: Delio Rossi

Gólszerző: Corradi (4., 11-esből), Cozza (63.), ill. Pandev (14., 21., 76.)

Sárga lap: Tognozzi (18.), Cirillo (33.), Costa (48.) ill. Carrizo (3.), Diakhite (37.)

UDINESE-SAMPDORIA 1-1 (0-0)

Stadio Friuli, 14 ezer néző, vezette: Paolo Valeri

UDINESE: Handanovic – Ferronetti, Coda, Domizzi, Lukovics (Pasquale, 44.) – Obodo, D’agostino, Tissone (Asamoah, 67.) – Pepe, Quagliarella (Floro Flores, 84.), Di Natale. Vezetőedző: Pasquale Marino

SAMPDORIA: Catellazzi – Campagnaro (Ziegler, 19.), Gastaldello, Lucchini, Accardi – Padalino (Stankevicius, 84.), Delvecchio, Sammarco (Palombo, 72.), Franceschini – Bellucci, Cassano. Vezetőedző: Walter Mazzarri

Gólszerző: Domizzi (62.), ill. Delvecchio (57.)

Sárga lap: Sammarco (36.), Delvecchio (58.), Lucchini (60.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 18 13 4 1 32 12 +20 43
2. Juventus 18 12 3 3 31 13 +18 39
3. Milan 17 10 3 4 28 18 +10 33
4. Napoli 18 10 3 5 26 16 +10 33
5. Genoa 18 9 5 4 27 17 +10 32
6. Fiorentina 18 10 2 6 26 16 +10 32
7. Lazio 18 9 3 6 29 24 +5 30
8. Palermo 18 8 2 8 24 23 +1 26
9. Catania 18 7 4 7 18 21 -3 25
10. Atalanta 18 7 3 8 23 22 +1 24
11. Udinese 18 6 5 7 26 27 -1 23
12. Roma 16 7 2 7 21 23 -2 23
13. Cagliari 18 6 4 8 20 22 -2 22
14. Sampdoria 17 5 5 7 16 19 -3 20
15. Siena 18 5 4 9 13 19 -6 19
16. Lecce 18 3 8 7 16 25 -9 17
17. Bologna 18 3 7 8 20 28 -8 16
18. Torino 18 4 3 11 18 32 -14 15
19. Reggina 18 3 4 11 17 36 -19 13
20. Chievo 18 2 4 12 10 28 -18 10

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu