Ez nem a franciák vébéje: nem elég, hogy a nemzeti válogatott darabokban hever, most még Lannoy sporttárs is alulteljesített. Az Elefántok össze-vissza rúgták az ellenfelet - a harmadik gólt szerző Elanót hordágyon vitték le -, többször nekimentek az aranysárgáknak, mégis Kaká mehetett idő előtt zuhanyozni.
Természetesen jogtalanul állították ki a légynek sem ártó realost, a csapattársak és Dunga kapitány meg őrjöngtek. Az afrikaiak közül Tiénét, Tiotét és Keitát kellett volna pirossal büntetni, mert életveszélyesen és láthatóan idegesen játszottak.
Ekkor már 0-3 állt az eredményjelzőn, ám Drogba megmentette becsületüket, szépségdíjas fejese azt jelentette, hogy Brazília megkapta első vb-gólját egy afrikai csapattól.
Míg az első félidő meglehetősen laposra sikeredett, addig a második annál eseménydúsabb lett: Luis Fabiano duplázott, második gólja pedig szépségdíjas volt - kár, hogy a trükközés közben kezezett.
A bíró ezt sem látta, mint ahogy semmit sem. A Szambások továbbjutottak, így a portugálok elleni utolsó csoportmeccs számukra már nem jelent élet-halálharcot. A dél-amerikaiak fociztak egyet, néhol egészen tetszetős akciókkal és megoldásokkal nyugtatták meg a szurkolókat: a foci még él.
Portugália hétfőn 13.30-tól Észak-Koreával meccsel a második körben.
| 1. Brazília | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-2 | 3 | 6 |
| 2. Portugália | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 0 | 1 |
| 3. Elefántcsontpart | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-3 | -2 | 1 |
| 4. Észak-Korea | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | -1 | 0 |
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS - A LÉNYEG:
95. Vége a meccsnek! A jobbak nyertek, a bíró viszont nem nyújtott vb-szintű teljesítményt! Brazília továbbjutott. 3-1!
88. Kakát jogtalanul kiállították. Ilyet se látni mindennap.
79. GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!! Szépítettek az Elefántok: Yaya Touré ívelt mesterien a középen, a leshatáron kilépő Drogba fejére, aki 9 méterről a kapu bal oldalába fejelt. 3-1!
Előbb Kalout, majd Ebouét hozta le Sven-Göran Eriksson.
Elanót letalpalták, hordágyon. Dioté szégyelje magát.
62. GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!! Kaká második gólpassza: a Real üdvöskéje ezúttal a bal oldalon futott le az alapvonalig, két védő mellől laposan középre gurított, bent érkezett Elano és 7 méterről a hálóba helyezett. K.O. 3-0!
50. GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLLL! Micsoda góóóóól!!!! Három embert rázott át Luis Fabiano - előbb Tiénét cselezte ki, aztán Zokoránál és Kolo Tourénál is megcsinálta az esernyőcselt -, majd 12 méterről, középről, ballal kapura lőtt. Barry beleütött a labdába, de védeni már nem tudott. Az első cselnél mintha kezezett volna a brazil, de a gól szépségdíjasra sikeredett. 2-0!
46. Folytatják. Csere sehol sem volt.
45+2. Vége az első félidőnek! Nem igazán jó a meccs, de a brazilok vezetnek, és számukra most ez a legfontosabb. Drogba elég haloványka, hátulról semmi segítséget nem kap. 1-0!
25. GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!! Luis Fabianoooooo! Robinho és Kaká játszott össze a jobb oldalon, a Real ásza aztán remek ütemben pöccintett a kiugró Luis Fabiano elé, aki tolt egyet a labdán, majd 6 méterről, jobbról, éles szögből a léc alá bombázott. Vezet Brazília! 1-0!
Repül az idő, pedig unalmas a meccs. Sok minden nem történt eddig és már a félidő felénél járunk...
Az első tíz percben kiegyenlített a mérkőzés, az már most látszik, hogy jól megszervezte hátsó alakzatát Elefántcsontpart.
Fura, zöld-fehér csíkos szerelésben az afrikaiak, a brazilok a megszokott aranysárga-kék-fehér szettben fociznak.
1. Az Elefántok kezdték a meccset.
19:45.: A két nemzet himnuszával köszöntjük kedves Olvasóinkat.
A BRAZIL HIMNUSZ
AZ ELEFÁNTCSONTPARTI HIMNUSZ
Csemege a foci szerelmeseinek: a világ legjobbjai Afrika jelenleg legerőssebbnek vélt csapata ellen veszik fel szó szerint is a kesztyűt. Jó szórakozást!
