Hétfőn Nasszer Al-Kelafi a L'Equipe kérdésére ugyanis elárulta, hogy a királyiak hivatalosan érdeklődtek az olasz szakember helyzetéről, amiből az szűrhető le, hogy Mourinho utolsó napjait tölti a fővárosi kirakatcsapatnál.
„Néhány napja a Real Madrid ügyvezető igazgatója (José Ángel Sánchez - a szerk.) engedélyt kért tőlem arra, hogy tárgyalásokat kezdjen Carlo Ancelottival" – kezdte tényfeltáró nyilatkozatát a 39 éves üzletember.
„Nagyon röviden azt válaszoltam, így ha Carlót akarja, akkor emlékezzen arra, hogy egy év még hátra van a szerződéséből. Tehát nyomatékosam kértem, hogy tartsa tiszteletben ezt a megállapodást. Mi is ugyanilyen korrekt elbánásban részesítjük a többi egyesületet és hasonlót várunk cserébe" – merült bele a részletekbe El-Kelafi.
„Most még nem érjük el a Real szintjét, de ezért még ugyanilyen tisztelet érdemlünk. Sánchez bocsánatot kért, majd állította, hogy tudomása szerint Carlo szerződése az idény végén lejár. Közöltem vele, hogy nem ez a helyzet."
„Szeretnénk megtartani Carlót, mindenki kedveli őt ennél az együttesnél, a játékosok, a szurkolók és saját magam is. Attól a naptól támogatom, mióta velünk dolgozik és ez így is lesz az utolsó itteni munkanapjáig. Rendkívül bizakodó vagyok az ügy fejleményeit illetően" – zárta mondandóját az elnök, akinek azonban szembe kell nézni a futballvilág törvényeivel, így a szerződések tisztelete általában nem tántorít el klubokat céljaik elérésében.
Az ügynek folytatása várható, ami ezek után biztosnak tűnik, hogy José Mourinho a nyáron elhagyja Madridot.
