A Loki két hete bebiztosította nyolc éven belül hatodik elsőségét, és mivel a Haladás sem tudott már miért küzdeni az utolsó körben, igazi gála elé nézett a 10 ezer néző a Nagyerdőben. A szombathelyiek aztán nem adták könnyen a bőrüket, jól teljesítettek, így be kellett érni két góllal a hazaiaknak, persze ez több mint elegendő volt.
Az első gólt az idény egyik legjobb játékosa, Selim Bouadla készítette elő, Mészáros indult meg kiugratásából, eltolta Rózsa kapus mellett, majd az üres kapuba helyezett a 24. percben. A folytatás inkább a vendégekről szólt, akiknek bőven hagytak helyet a debreceniek, de az egyenlítés helyett 2-0-s hazai előny lett.
Az 53. percben Kulcsár Tamás terítették le a tizenhatoson belül, a büntetőt Coulibaly vágta be, aki megszerezte 20. találatát az idényben (jelenleg gólkirály, de a 19-nél járó Nikolics Nemanja vasárnap még megelőzheti). 2-0 után nagyon már egyik csapat sem erőltette, így a Vasas 1966-os bravúrja után ismét veretlen győztest avatott az NB I.
| LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ: |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Debrecen-Haladás 2-0 (Mészáros 24., Coulibaly 53.)
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Honvéd indul az Európa-ligában
A Bp. Honvéd szerepelhet az Európa-ligában a Győr kizárásával, 4-3-as pécsi győzelmével ugyanis megőrizte negyedik helyét az NB I utolsó, 30. fordulójában. A három üldöző szintén győzött, de fabatkát sem ér vele. A Ferencváros... Tovább a teljes cikkhez »
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

