A PSG - Barcelona párharc első meccse izgalmas és fordulatos volt a Parc des Princes-ben, a katalánok kétszer is vezettek, de a francia csapat mindig egyenlített. Még az utolsó percben is.
Lionel Messi még az első félidő végén lőtt góljára Zlatan Ibrahimovic csak mintegy tíz perccel a meccs lefújása előtt tudott egalizálni. Pár perccel később azonban Xavi ismét vezetést szerzett a Barcának tizenegyesből.
És amikor már senki sem gondolta volna, hogy ebből a meccsből még döntetlen lehet, jött Blaise Matuidi, és egy 16 méteres megpattanó lövéssel becsapta az elvetődő Víctor Valdést, és újra liegyenlített. A hazaiak trénere elégedetlen.
"Nem hiszem, hogy ez jó eredmény lenne - mondta a lefújás után Carlo Ancelotti. - Nagyon jól játszottunk az első félidőben, de a két gól, amit kaptunk, ajándék volt a Barcelonának."
"Az elsőt mi ajándékoztuk a jól kilépő Messinek, a másodikat pedig a bíró adta nekik. Szerintem nem volt büntető, Sánchez valósággal kereste a kontaktust a kapusunkkal, Siriguval. Nem volt meglepő, az augusztusi barátságos meccsünkön már eljátszott egy ilyen műesést."
"Nem vagyok elégedett a végeredménnyel. Jobban kell védekeznünk a Barca ellen, de csak akkor lehetünk veszélyesek, akkor lesznek meg az esélyeink a visszavágón, ha tartjuk a labdát. Biztos vagyok abban, hogy meg tudjuk csinálni."
| UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2012/2013 |
| NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS: PARIS SAINT-GERMAIN (francia) - FC BARCELONA (spanyol) 2-2 (0-1) Párizs, Parc de Princes, V.: Wolfgang Stark (német) PARIS SAINT-GERMAIN: Sirigu - Jallet, Alex, Thiago Silva (csk), Maxwell - Lucas, Beckham (Verrattii 70.), Matuidi, Pastore (Gameiro 76.) - Ibrahimovic, Lavezzi (Ménez 66.) Vezetőedző: Carlo Ancelotti FC BARCELONA: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano (Bartra 84.), Alba - Xavi (csk), Busquets, Iniesta - Sánchez, Messi (Fabregas 46.), Villa (Tello 81.) Vezetőedző: Tito Vilanova Gólszerző: Ibrahimovic (79.) Matuidi (90+4. perc) ill. Messi (38.), Xavi (89.-11-esből) Sárga lap: Matuidi (65.), Beckham (68.), Ibrahimovic (87.), Sirigu (89.) ill. Piqué (18.), Alba (62.), Mascherano (75.), Alves (85.) |
Előbb Lionel Messi, majd Zlatan Ibrahimovic is betalált a Paris Saint-Germain - Barcelona Bajnokok Ligája-negyeddöntő első meccsén. A katalánok Xavi tizenegyesével újra előnybe kerültek, de az utolsó, 94. percben Blaise Matuidi...
Tovább a teljes cikkhez »
