Iksz a kosárgálán a Tüskecsarnokban

Létrehozva: 2014. november 29. 21:27
Döntetlennel ért véget szombaton a 23. All Star Kelet-Nyugat kosárlabdagála a budapesti Tüskecsarnokban.


A főmeccs előtt rendezték meg a főiskolások Kelet-Nyugat összecsapását, valamint megmutatták tudásukat a kerekesszékes kosarasok is. A csapatok bemutatását a parkettre vetített, látványos fényjáték előzte meg, majd Szalay Ferenc, a szövetség (MKOSZ) elnöke köszöntötte a megjelenteket. A sportvezető hangsúlyozta, hogy a kosárlabda a "legnézettebb sportág Magyarországon, igazolt sportolók szempontjából pedig a második helyen áll".

A korábban csepeli színekben kosarazott Simicskó István sportért felelős államtitkár beszédében kiemelte, hogy remek eseménnyel kezdődik meg a Tüskecsarnok története.

A kezdőcsapatok az internetes szavazás alapján álltak össze, majd a két válogatott edzője töltötte fel a kereteket. Kelet válogatottját Dzunics Braniszlav (Atomerőmű), a Nyugatét pedig Sabáli Balázs (Sopron) irányította, akik a Nyíregyháza, illetve a Falco vezetőedzőjét, Sitku Ernőt és Kálmán Lászlót hívták el maguk mellé a kispadra.

A rengeteg zsákolást, látványos megoldást és hárompontost hozó gálameccs - melyről a bajnok Szolnok játékosai az esti, montenegrói Adria Liga-meccsük miatt hiányoztak - mindenben kiszolgálta a közönséget. A hajrá ezúttal is izgalmasan alakult, s a döntetlennel zárult rendes játékidő után - a szabályokkal ellentétben - a hosszabbítást már nem játszották le.

A tripladobók vetélkedését a Sopron montenegrói válogatott játékosa, Milos Borisov, a zsákolóversenyt pedig a fehérváriak amerikai egyetemi bajnok légiósa, Lasan Kromah nyerte. Utóbbit választották a mérkőzés legjobbjává is.

A kosárgála a csütörtöki átadást követően az első sportesemény volt a Tüskecsarnokban, amelynek építése több mint húsz éve kezdődött el.

MAGYAR KOSÁRLABDA ALL-STAR-GÁLA:
Kelet-Nyugat 109-109 (21-24, 32-31, 26-24, 30-30)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu