Emlékezetes, a néhai Ayrton Senna unokaöccse ezen a télen komoly esélyekkel indult az F-1 irányába, többször tesztelt, úgy tűnt sínen van. Sokáig élt ugyanis az a feltételezés, hogy Jenson Button csapattársa lehet a Honda örökébe lépő csapatnál, de a szezon előtti felkészülés hajrájában kiderült, Rubens Barrichello maradhat a Brawn GP-re keresztelt istállónál.
Bruno Senna a kedvezőtlen fordulat után tesztelt a Le Mans Seriesre, el is indul a 24 órás versenyen. Próbálkozott a német túraatós bajnokságban érdekelt Mercedesnél, de végül elutasította a DTM-es lehetőséget. Elmondása szerint az F-1-re szeretne összpontosítani.
A brazil pilóta reményei most ismét élednek, miután hétfőn kiderült, az iSport International minden követ megmozgat a száguldó cirkuszért. Immár az ötödik hasonló próbálkozásnál járunk, korábban egy amerikai konzorcium jelentkezett be, majd a Prodrive, a Lola és az Aston Martin is jelezte érdeklődését.
„Szeretnék néhány embert fenéken billenteni az F-1-ben. Meg szeretném mutatni, hogy a semmire szórják ki a pénzt az ablakon” – mondta az iSport alapítója, Paul Jackson.
A csapat 2007-ben megnyerte a GP2-es sorozatot, akkor a győztes pilótát Timo Glocknak hívták. A német versenyző azóta a Toyotát erősíti az F-1-ben.
A tervek szerint az iSport kihasználja a Nemzetközi Automobil-szövetség által felkínált lehetőséget, 30 milli font alatt tartja büdzséjét, cserébe szabadabban értelmezheti a műszaki előírásokat.
Régi csapatával érkezhet Senna az F-1-be
Szerző: shLétrehozva: 2009. április 27. 20:26
Ha összeáll a szükséges költségvetés, akkor Bruno Senna jövőre valóban bemutatkozhat a Formula-1-ben, ezzel megvalósíthatja régi álmát. A brazil versenyző esélyeit növeli, hogy nem egy most is a száguldó cirkuszban szereplő istállóhoz próbál bekerülni, hanem tavalyi GP2-es munkaadója, az iSport International szeretne csatlakozni a száguldó cirkuszhoz. Így Sennának nem kellene teszteken bizonyítania, hiszen már letette névjegyét.

FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS