Az Európa Nagydíj időmérő edzésén nem tudott részt venni a német Timo Glock, a Marussia F1 csapat pilótája, mert egyre komolyabb gyomorproblémái már annyra elhatalmasodtak, hogy képtelen volt részt venni a tréningen és kórházba kellett szállítani. Az orosz csapat nem indított helyette senkit, hátha felépül holnapra.
Hatalmas meglepetéssel kezdődött a szombati időmérő, miután Mark Webber, a Red Bull Racing pilótája (aki egyébként az idei monacói futamgyőztes) nem tudott továbbjutni a Q1-ből sem. Az ausztrál a tréning első szakaszának utolsó percégi várt a mért idővel, és mikor végre kifutott a pályára az RB8-cal, nem tudott igazán gyors kört futni, és csak 19. lett.
Az edzés második része sem maradt váratlan kiesők nélkül, ugyanis lamaradt az utolsó szakaszról a hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes), miután elrontotta az utolsó kanyart. A brazil Felipe Massa (Ferrari) kiesése nem szokatlan, mert az idei szezonban sokáig egyáltalán nem találta régi formáját (még a tavalyit sem), de az utóbbi időben mintha kezdené összeszedni magát.
Csapattársa, a spanyol Fernando Alonso sem jutott tpvább, mindössze négy ezredmásodperccel maradt le Kobajasi Kamui (Sauber) mögött a Q2 végén (1:38.703 - 1:38.707), így meglepetésre számára is véget ért az időmérő edzés, és a csak a 11. rajthelyet sikerült megszereznie a vasárnapi versenyre.
Az utolsó szakaszban a két Force India (Nico Hülkenberg és Paul di Resta) nem tudta kihozni magából azt, ami benne volt, és ami a szabadedzéseken még kijött, így a mezőny végén maradtak a Q2-ben. A két Lotus 4. és 5. helye nem rossz, a holnapi versenyre jó pozíciót jelent.
Végül Sebastian Vettel (Red Bull Racing) nyert az utolsó percekben, meglepően nagy különbséggel (az ő ideje 1:38.086 perc volt, míg a második Lewis Hamilton csak 1:38.410 perc!), így sorozatban harmadszor szerezte meg a pole pozíciót Valenciában. A harmadik Pastor Maldonado (Williams) lett.
"Csak egy lövésem volt, és össze is hoztam egy jó kört - mondta a tréning után a címvédő. A Q2 nem teszett nekünk, mert nem sikerült megtalálnunk az egyensúlyt, ezért fel kellett tennünk a második szett lágy gumit. Ez mentett meg mindket, bár a Q3 végén azért kicsit meglepő lett a különbség."
"Sebastian tényleg nagy különséggel nyert, de én elégedett vagyok, mert azt hittem, hátrábbról ibndulok majd vasárnap - mondta a mögüle rajtoló Lewis Hamilton. - Furcsa, hogy eddig nem találtuk a beállítást, most mégis elég jól eltaláltuk. De ilyen ez az év is, egyik hétvégén futamot nyerek, a következőn meg csak küzdünk. A Lotusok holnap a nagy hőség miatt nagyon versenyképesek leszenk, de nekünk a gumikra kell figyelni."
| 2012-ES FORMULA-1-ES SZEZON |
|
EURÓPA NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS (RAJTSORREND): |
Jenson Button, a McLaren brit világbajnok pilótája nyerte meg a Formula-1-es Európa Nagydíj harmadik szabadedzését Valenciában....
Tovább a teljes cikkhez »
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a Valenciában zajló Forma-1-es Európa Nagydíj pénteki második szabadedzését....
Tovább a teljes cikkhez »
Pastor Maldonado, a Williams venezuelai pilótája nyerte a Valenciában zajló Forma-1-es Európa Nagydíj pénteki első szabadedzését....
Tovább a teljes cikkhez »
