Hatalmas esőzések voltak az elmúlt napokban Melbourne-ben, ami két szempontból is megnehezetítette a pilóták dolgát. A csúszós pálya miatt nem is tudták időben befejezni az időmérő edzést, ráadásul az elhalasztott tréning után csak hat órájuk volt regenerálódni a versenyig. Az időmérő Red Bull-fölényt hozott, Sebastian Vettel és Mark Webber rajtolhatott az élről.
Az azonban gyorsan kiderült, hogy az RB9-esek nem tudnak olyan versenytempót produkálni, mint a kvalifikáción. Vettel hiába őrizte meg a rajt után az első helyét, nem tudta lerázni a zseniálisan induló Felipe Massát (Ferrari), és csapattársát, Fernando Alonsót. A legrosszabbul pedig Mark Webber (Red Bull) rajtolt, és a másodikról a nyolcadik helyre csúszott vissza.
A futam egyik meglepetése Adrian Sutil (Force India) volt, aki még az élen is autózott, és végül a hetedik helyen végzett. Az élbolyt nehéz volt követni a folyamatos kerékcserék miatt, sőt, Lewis Hamilton (Mercedes) például menet közben váltott taktikát, és állt ki egyel többször cserére. A csapatok egyelőre valóban annyit bajlódnak a gumikkal, mint tavaly.
Voltak olyan előrejelzések, hogy az eső eléri az Albert Parkot, de végül csak szemerkélésig jutott. A vége előtt 15 körrel Kimi Räikkönen (Lotus) állt az élre, három körrel később pedig Fernando Alonso (Ferrari) feljött a második helyre, de csak egy ideig üldözte a finnt, inkább visszavett.
Így végül a 33 éves Räikkönen nyerte a 2013-as Formula-1-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat, mely egyben pályafutása huszadik futamgyőzelme volt. Mögötte az élete 199. versenyét teljesítő Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres vb-győztes spanyol versenyzője, és a vb-címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája végzett.
A szezon egy hét múlva a Malajziai Nagydíjjal folytatódik.
| 2013-AS FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
1. FUTAM, AUSZTRÁL NAGYDÍJ
Leggyorsabb kör: Kimi Räikkönen (finn, Lotus), 1:29.274
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ONLINE KÖZVETÍTÉS | ||||
|
CÉL. Kimi Räikkönen (Lotus) nyeri meg a 2013-as Formula-1-es szezon első futamát Azstráliában, Fernando alonso (Ferrari) és Sebastian Vettel (Red Bull) előtt. 57. kör Kimi Räikkönen (Lotus) azért még megfutja a verseny leggyorsabb körét. 54. kör Fernando Alonso (Ferrari) visszavett, úgy látsik, megelégszik a második hellyel. Aki még nála is jobban visszavett, az az élen autózó Kimi Räikkönen (Lotus). Az előnye hét másodperc. 52. kör Nagy a küzdelem Lewis Hamilton (Mercedes) és Adrian Sutil (Force India) között. A német remekül védekezik, de keményen kopik a gumija, és a brit végül elmegy mellette. 50. kör Sorrend az élen: Räikkönen, Alonso, Vettel, Massa, Sutil, Hamilton, Webber, Di Resta, Button, és Grosjean. 50. kör Az eső csak nem jött meg, csupán helyenként szemerkélt. 48. kör Kimi Räikkönen (Lotus) nagyon magabiztosan autózik az élen, Fernando Alonso (Ferrari) egyelőre nem tudja megszorítani. 43. perc Lewis Hamilton (McLaren) és csapata egyel több kiállásos taktikára vált. A hatodik helyre jön vissza. 41. perc Daniel Ricciardo (Toro Rosso) feladja a küzdelmet. 40. kör Fernando Alonso (Ferrari) is a boxban, Kimi Räikkönen (Lotus) mögé érkezik vissza. 32. perc Fernando Alonso (Ferrari) egy szép manőverrel megelőzi Lewis Hamiltont (Mercedes). 27. kör Nico Rosberg (Mercedes) autója leáll, technikai hiba miatt már nem is tudja folytatni a versenyt. 26. kör Pastor Maldonado (Williams) túl közel megy a pálya széléhez, és ledobja a fűre. Neki mára ennyi volt. Sárga zászló. 25. kör Az időjárás-előrejelzések szerint nyolc perc múlva jön az eső! 21. kör Adrian Sutil (Force India) és Sebastian Vettel (Red Bull) is kimegy kereket cserélni, a címvédő már másodszor. Fernando Alonso (Ferrari) mögé érkeznek vissza. 19. kör Mark Webber (Red Bull) újra a boxban, 13 kört bírt a közepessel. Közben Giedo van der Garde (Caterham) defektet kap, vége a versenyének. 18. kör Felipe Massa (Ferrari) 1 másospercen belül érkezik Sebastian Vettelhez (Red Bull). 17. kör A 2-3-4. helyen Sebastian Vettel (Red Bull), Felipe Massa és Fernando Alonso (mindkettő Ferrari) nagyon egymáson van. 15. kör Ilyen is ritkán van: Adrian Sutil (Force India) áll az élen, igaz, ő közepes gumikkal rajtolt. 13. kör Lewis Hamilton (Mercedes) a boxban, a 8. helyre jön vissza. 12. kör Sorrend az élen: Hamilton, Rosberg, Sutil, Vettel, Massa, Alonso, Räikkönen, Pérez, Ricciardo, Button. 11. kör Lewis Hamilton (Mercedes) vezeti a versenyt csapattársa, Nico Rosberg előtt. Még nem voltak kerékcserén. 9. kör Fernando Alonsónak (Ferrari) és Kimi Räikkönennek (Lotus) is elfogy a szuperlágy gumija, ők is megkapják a közepest. 8. kör Felipe Massa (Ferrari) is kimegy kerékcserére közepes keverékért, így csapattársa, Fernando Alonso áll az élre. 7. kör Sebastian Vettel (Red Bull) az élről áll ki kerékcserére, ő is közepest kap. A 11. helyre jön vissza, Pastor Maldonado (Williams) mögé. 6. kör Korán kezdődnek a kerékcserék, Jenson Button (McLaren) és Mark Webber (Red Bull) a boxban, mindketten közepes keveréket kapnak. 5. kör Kimi Räikkönen (Lotus) a leggyorsabb, Sebastian Vettel (Red Bull) előnye csökken az élen.. 3. kör Lehet használni előzéshez a DRS-t, azaz az állítható hátsó szárnyakat. 2. kör Kimi Räkkönen (Lotus) egy jobb kanyarban, külső íven megelőzi Lewis Hamiltont (Mercedes), és feljön a negyedik helyre. RAJT! Sebastian Vettel az élen marad, Felipe Massa szenzációsan rajtol, akárcsak Fernando Alonso, akik feljöttek a a 2-3- helyre. Alonso keményen támadja Massát, Kimi Räikkönen (Lotus) pedig Lewis Hamiltont (Mercedes). Mark Webber (Red Bull) katasztrofálisan indul. 7:00 Eilndult a felvezető kör. 6:40 A Sauber bejelentette, hogy német pilótája, Nico Hülkenberg nem indul a mai versenyen, a pontos okok még nem ismertek (biztonsági okokat jelöltek meg), de állítólag olyan gondok merültek fel, amiket nem sikerült a csapatnak megoldani. A pilóta a 11. helyről rajtolt volna. 6:30 Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! Fél óra múlva elindul a 2013-as Formula-1-es szezon Ausztráliában. A rajtsorrend:
|
||||
Március 15-én elkezdődik a 2013-as Formula-1-es szezon, és Ausztráliában kiderül, a tesztek alatt mire jutottak a csapatok és a mérnökök. A SportHíradó összeszedte, mit várnak a sorozat főszereplői, az öt, a világbajnoki címre...
Tovább a teljes cikkhez »
Pénteken rajtol az első ausztráliai szabadedzéssel a Formula-1 2013-as szezonja, mi pedig ebből az alkalomból átnéztük, melyek lesznek azok a változások, újítások és markáns jelek melyekre mindenképpen figyelnünk kell a szezon...
Tovább a teljes cikkhez »
A heves esőzés miatt félbeszakadt szombaton a Formula-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzése, amelyet a versenybíróság döntése értelmében vasárnap, a futam előtt fejeznek be....
Tovább a teljes cikkhez »

