„Räikkönen ettől még nem vb-esélyes"

Létrehozva: 2013. március 18. 16:40
Három istállóról szólt az első Formula 1-es világbajnoki hétvége, így a győztes Lotus istálló vezetőjétől már azt kérdezték, hogy vb-esélyes-e Kimi Räikkönen. A Ferrari a futamból, míg a Red Bull az edzések eredményeiből merítene, de abban mindenki egyetért, hogy a felettébb gyorsan kopó gumikhoz való alkalmazkodás dönthet.


A finn váratlan győzelme után rögtön a legnagyobb kérdést szegezték Éric Boullier csapatfőnökhöz. A Lotus és Räikkönen innentől világbajnoki esélyes? „Nem. Jelenleg csakis arra koncentrálunk, hogy odaérjünk a legnagyobb istállók mellé. Túl korai lenne vb-favoritnak nevezni minket, inkább csak a feltörekvő a helyes megfogalmazás."

A Pirelli gumikat a riválisokhoz képest megkímélő autóval márpedig felettébb versenyképesnek tűnik a tavaly is kiválóan szereplő együttes: „Tavaly az idény elején is ott voltunk az élmenők nyomában és más stratégiát használva a versenyek végén jobban bírtuk a gumikkal" – válaszolt szerényen a szakértők által agyondicsért nyitány hátterére.

„Keményen dolgoztunk, hogy csak a 2012-es autó erősségeit őrizzük meg, és persze tisztában vagyunk vele, hogy az idei gumik intenzívebb kopása új helyzetet teremtett. Tartottunk tőle, hogy a Red Bullé lesz az első hétvége, azonban úgy tűnik, hogy csak egy körön gyorsak igazán, a versenytávon egyelőre nem" – zárta mondandóját Boullier.

A Ferrari tavaly is kiválóan kezdte az évet, most sem panaszkodhat, Fernando Alonso ugyanis a második helyen futott be. „Egy hetedik helyről indult autó nyert és egy ötödikről rajtolt lett második – nyitott Stefano Domenicali csapavezető. – Ebből az az egyértelmű üzenet szűrhető le, a gumifelhasználáson múlik minden."

A túlzott következtetések levonásától azonban visszakozott az eső által befolyásolt idénynyitó után: „Óvatos véleményt kell, hogy formáljunk, mert csak az első futamon vagyunk túl. A következő hetekben sokkal jobban megértjük az autót, sokkal jobban felkészülünk, így például a gumik kopására is. Azt hiszem, hogy nem kétséges, egy abszolút versenyképes esztendő előtt állunk, amely az utolsó fordulóig izgalmas lesz – nem kérdés."

A harmadik vezér, a Red Bullt irányító Christian Horneren nem volt érezhető csalódottság annak ellenére, hogy a hétvége előtt és a vasárnap reggeli időmérő után is abszolút esélyesként tekintettek rájuk: „Senkit sem ábrándított ki közülünk az, ami a futamon történt. Biztatóan teljesítettünk, a legfontosabb, hogy egy jó autónk van, egyszerűen most a gumikkal gyűlt meg a bajunk. Sokat meríthetünk a hétvégéből, ha legközelebb hűvös idővel találkozunk. A versenyképességünk a futamon szenvedett kisebb csorbát, az edzéseken szinte végig szárnyaltunk."

A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1 óra 30:03.225
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari + 12.451 mp
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault + 22.346 mp
4. Felipa Massa brazil Ferrari + 33.577 mp
5. Lewis Hamilton brit Mercedes + 45.561 mp
6. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault + 46.800 mp
7. Adrian Sutil német Force India-Mercedes + 1:05.068 p
8. Paul Di Resta brit Force India-Mercedes + 1:08.449 p
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes + 1:21.630 p
10. Romain Grosjean francia Lotus-Renault + 1:22.759 p
11. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes + 1:23.367 p
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari + 1:23.857 p
13. Esteban Gutierrez mexikói Sauber-Ferrari + 1 kör
14. Valtteri Bottas finn Williams-Renault + 1 kör
15. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth + 1 kör
16. Charles Pic francia Caterham-Renault + 2 kör
17. Max Chilton brit Marussia-Cosworth + 2 kör
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault + 2 kör

Leggyorsabb kör: Kimi Räikkönen (finn, Lotus), 1:29.274

NEM FEJEZTÉK BE A VERSENYT
Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 40. kör
Nico Rosberg német Mercedes 26. kör
Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 25. kör
Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari nem indult
AZ EGYÉNI ÉS KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 25 pont 1. Ferrari 30 pont
2. Fernando Alonso (spanyol,Ferrari) 18 pont 2. Lotus-Renault 26 pont
3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 15 pont 3. Red Bull-Renault 23 pont
4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 12 pont 4. Mercedes 10
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 10 pont 5. Force India-Mercedes 10
6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 8 pont 6. McLaren-Mercedes 2
7. Adrian Sutil (német, Force India) 6 pont
8. Paul Di Resta (brit, Force India) 4 pont
9. Jenson Button (brit, McLaren) 2 pont
10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1 pont
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu